Borítókép: Kovács András Péter, humorista, az Unicef podcastjának vendége:„Nekem az élet a préda szerepét dobta” Forrás: Unicef Magyarország

Kovács András Péter, humorista, az Unicef podcastjának vendége:„Nekem az élet a préda szerepét dobta”

Számtalanszor derült már ki a történelem során, hogy a legnagyobb nevettetők a magánéletben nem is olyan viccesek, mint a színpadon. Mintha az a vidámság és humor, ami a nagyközönség előtt árad belőlük, csak egy felvett szerep lenne, amit az előadás végén mint egy ruhát levetnek. Kovács András Péter humorista gyermekkori sztorijain általában mindenki könnyesre röhögi magát és hallgatni azokat kétségtelenül szórakoztató, de megélni már korántsem biztos, hogy annyira az lett volna, mert a történeteibe bizony rengeteg tragédia és szomorúság vegyül.

Az Unicef „Így lettem” című podcast-beszélgetésének házigazdája Mészáros Antónia, akire korábban közéleti műsorok kemény, olykor talán kérlelhetetlen kérdezőjeként emlékezhetünk, de 4 évvel az utolsó műsora után ez a beszélgetés valami egészen más. A 10 részből álló első évadban igazán mélyre ható történeteket, könnyeket fakasztó emberi dilemmákat, érdekes sorsokat ismerhetünk meg.

„Azt mondják, hogy a komédia tulajdonképpen tragédia plusz idő. Persze gyerekként nekem is voltak problémáim, de ezeket ma már nem annak látom, inkább lehetőségnek, dobbantónak a mostani önmagamhoz.”- mondja András.

Pedig lett volna oka rá, nem is egy, hogy elkeseredjen és szerencsétlennek érezze magát gyermekkorában:

„A gyerekek között kétféle létezik: a prédák meg a ragadozók. Nekem az élet a préda szerepet dobta. A külvárosi iskolában, ahová jártam, a többiek hangosabbak, erősebbek, vagányabbak voltak nálam és úgy érezték, hogy azon a pufi fiún, aki én voltam, le lehet vezetni a feszkót.”

Forrás: Unicef Magyarország

Milyen stratégiát dolgozott ki András, hogy elviselje a folyamatos megaláztatást és miért tagadja, hogy ez számára gondot okozott volna, miközben pedig igenis az volt? Miért nem számíthatott még a szüleire sem és hogyan vélekedik ezekről a régi, fájdalmas történésekről felnőtt fejjel? Nézd meg!

András humorista énje már egészen korán megmutatkozott, a suliban ő volt az osztály bohóca, aki rengeteg viccet ismert.

„Nyilván részben azért viccelődtem folyamatosan, hogy az osztálytársaim szimpátiájára hajtva elkerüljem a veréseket, a püfölést. És ez igencsak hasznos túlélési stratégiának bizonyult.”

A gyerek Andris inkább az édesanyja figyelmére és elismerésére vágyott ő volt az, akitől próbált figyelmet kicsikarni, ám ez egyáltalán nem volt egyszerű:

„Anyukám volt az, aki irgalmatlan erőkkel próbálta fenntartani a nyugodt, rendezett család látszatát. Egy nagyon picike faházban laktunk, amit apu ideiglenesen épített abból a célból, hogy jó lesz, amíg elkészül a rendes, de arra sosem került sor, mert neki se kezdett. Ott nőttünk fel egymás hegyén-hátán.”

András elbeszéléséből egy szomorú dologra derül fény, amely elől az édesanyja próbált elmenekülni, az ő gyermekkorára, később a fiatalkorára pedig rányomta a bélyegét. Elárulja, mi volt ez!

„Az én történetem egyáltalán nem különleges, mert ez egy jelenség, amit lehet, hogy nem látunk, mert nyilván mindenki dugdossa, mint ahogy anyám és mi is tettünk, de ez attól még ott van és nagyon sok gyereknek nehezíti meg az életét.”

András nem számíthatott másra, csak saját magára:

„Én magamat hoztam ki ebből a nyomasztó élethelyzetből a hit és a vallás segítségével. Fix fogódzókat kerestem magamnak, amelyek állandóságot adtak, mint például a vasárnapi mise. Másfelől befelé menekültem: az olvasásba, az írásba. Rendszerint oda érkeztem meg a káoszból.”

András gyerekként nem mert beengedni senkit sem az életébe, annyira szégyellte azt. Elmesél egy történetet, amely megmutatja ennek az igazi okát.

András édesapjához való viszonyát kettősség jellemezte:

„Nem éreztem klasszikus apának őt. Bár ő volt a vér szerinti apám, de az apaképet nem benne kerestem. De kaptam tőle valami nagyon fontosat: a humort.”

András mesél arról a férfiról is, aki számára az apát testesítette meg. Ő volt az, aki hitt benne és az eredeti szakmáját is ő ihlette. Ki volt ez a titokzatos férfi és milyen diplomát szerzett András? Nézd meg!

Az egyetemi évei alatt András rengeteg dolgot tanult meg:

„Fiatalon az ember szereti hallatni a hangját és azt szeretné, hogy mindenki hallja, de aztán egyetemen megtanultam azt, hogy ahhoz, hogy leírjál egy oldalt, ahhoz el kell olvasnod százat. Ahhoz, hogy megtarts egy másfél órás előadást az egyetemen, ahhoz két-három napot bent kell ülnöd a könyvtárban. Akkor tanultam meg, hogy csak akkor beszélj, ha van mondandód.”

András életében a hit egész gyermekkorában és később is nagyon fontos szerepet játszott:

„A valódi hithez lelki, szellemi érettség kell. Nálam 14 évesen történt meg, hogy úgy éreztem, ebből most már tudok erőt meríteni és nyugalmat ad. A templomba járás családi adottság volt, a nagymamám szélsőségesen hívő katolikus volt, az ő hangja volt a leghangosabb a misén, egyszer még a plébánost is felpofozta, amikor nézeteltérésbe keveredtek. Ő volt az, aki kézen fogott engem és elrángatott misére, majd beíratott hittanra. 15-16 éves koromban pedig még az is komolyan megfordult a fejemben, hogy a papi pályát választom.”

Andrásnak gyermekkorában nagyon élénk volt a fantáziája, elképzelt magának szuperhős barátokat és igazi csatajeleneteket játszott le fejben. Aztán bekerült egy egyházi gimnáziumba és nagyon fordult vele a világ.

Hogyan teltek András gimnáziumi évei? Miért érezte azt, hogy a préda mivoltától ott sem tudott megszabadulni?

András a sok bántás és szomorú élmény ellenére úgy gondolja, furcsa, ha valaki még negyvenévesen is a gyerekkorával takarózik vagy azzal menti ki az aktuális hiányosságait.

„Utólag a velem történteket nem látom tragédiának, sokkal inkább lehetőségnek, amiből megtanultam, hogy ne kövessem el még egyszer ugyanazokat a hibákat. Ehhez persze nagyfokú tudatosságra volt szükség. És az is segített, hogy rengeteget írtam: verseket, novellákat, melyek irodalmi értéke valószínűleg nulla, de arra jók voltak, hogy mindent nevén tudtam nevezni és ki tudtam írni magamból. Terápiás értéke volt.”

Miért vett fel még egy keresztnevet András és honnan jött a Péter név? Kattints ide a válaszokért!

Az igényes, értelmiségi lét András számára életcéllá vált már a gimnáziumban is, ahol komoly hátránnyal indult a diáktársaihoz képest.

„Úgy éreztem sokáig, hogy behozhatatlan a hátrányom a többiekhez képest. Könyvtárba jártam, építettem a saját könyvtáramat és mindeközben pénzt is kerestem.”

A humoristának két fontos segítője, mentora volt gimnáziumi éveiben:

„A nagybátyámon kívül a gimnáziumban két ember volt rám és a világképemre nagy hatással: a hittan tanárunk, aki a túlvilágra készített bennünket és a magyar tanárunk, aki pedig az evilágon eltöltött 60-70 évünkre készített fel.”

Nézd meg, milyen emlékezetes történetet mesél a humorista a magyar tanáráról! Elmondja, miért volt a legemlékezetesebb élete legrövidebb, mindössze 5 perces magyar órája!

A beilleszkedés az egyetemen sem ment olyan egyszerűen és később, humoristaként is meggyűlt vele András gondja:

„Egyetemi tanársegédként azt éreztem, hogy a többiek sokkal olvasottabbak, többet publikálnak. Azt éreztem, hogy én oda kevés vagyok, humoristaként meg az az érzés jött, hogy oda meg túl kocka. Az egész életem görcsben telt, a bizonytalanság miatt folyton be voltam feszülve.”

A humorista egy örömteli és egy tragikus esemény együttes hatására vált végérvényesen felnőtté. Akkor érezte meg azt, hogy onnantól övé a felelősség és magára van hagyva. Elmeséli, mik voltak ezek!

András úgy gondolja, legfontosabb tanácsa gyermekkori önmaga számára annyi lenne:

„Nyugi. Az élet pontosan tudja, hogy mi a célja veled, ne görcsölj rá semmire!”

Hogyan készült az életre András az egyetem elvégzése után és mi történt, ami romba döntötte az összes tervét? És hogyan talált rá újra önmagára és az igazi hivatására? Nézd meg a beszélgetésben!

„Nem érzem úgy, hogy a gyermekkorom elfuserált gyerekkor lett volna. Most már megvan a bátorságom az élethez. Az embernek meg kell tanulni boldognak lenni abban a szakaszban, ahol éppen jár. A legjobb, ha minél hamarabb megtanulod jól érezni magad abban, amiben vagy.”

Ha megnéznéd a teljes beszélgetést, KATTINTS IDE, ha meghallgatnád, Spotify-on, azt is megteheted ITT!

Eszedbe jutottak a szüleid, a testvéreid, egy régi tanárod, edződ, barátod, szomszédod, vagy más kedves ismerősöd, aki sokat tett érted vagy fontos volt Neked gyerekkorodban? Valaki, aki hatással volt az életedre? Üzend meg neki, hogy gondolsz rá – egy virtuális UNICEF képeslappal! Küldheted e-mailben de posztolhatod a közösségi oldaladon is.

A szenvedélybetegségek már sok híresség életét tönkretették, nézd meg, kik nem tudtak kilábalni a függőségekből!