Ákost kedves, nagyvonalú embernek ismertem meg, amikor egy Tinder-megismerkedés után személyesen is leültünk beszélgetni az egyik kedvenc kerthelyiségem közepén. Meghívott ételre-italra, okosakat mondott, és gyönyörű sötét szempillái voltak. A második randin már egyértelműen bókolt nekem, a harmadikon pedig megvallotta, hogy erősen vonzódik hozzám. Részemről sem volt másként. Előtte én a nővéremmel éltem együtt, de összeszedtem a cuccaimat, és a megismerkedés után egy hónappal Ákos és én összeköltöztünk.

A sötét oldal

Beletelt még legalább két hónapba, mire kezdett előbukkanni a sötét oldala. Ákos alig dolgozott, az volt a véleménye, hogy kispolgári dolog, de persze csak akkor, ha róla van szó: én azért keressem meg a pénzt, akár őrá is. Elkezdte fitymálni a családomat és a barátaimat, szép lassan pedig engem is. Eleinte nem csinálta túl gyakran, néha akár még jogosnak is hangozhatott a kritikája. De egy idő után észrevettem, hogy szinte mindenért beszól. Miért veszek ilyen ronda paradicsomot, hogy húzhatok ennyire kicsi szoknyát, miért nem porszívózok rendesebben, nem igaz, hogy képtelen vagyok egy rendes könyvet venni a kezembe. Akkor már fél éve együtt voltunk, és mivel a fennmaradó, egyre rövidülő időben továbbra is kedves volt, ráadásul tagadhatatlanul kötődtem hozzá, eszembe se jutott, hogy kilépjek a kapcsolatból.

Majdnem egy év múlva vettem észre, hogy egyre többet iszik. A bulikon megivott néhány pohár bor, a tévé előtt elfogyasztott egy-két doboz sör lassan a duplájára, majd sokszorosára emelkedett. És Ákos nem volt kellemes részeg. Egyszer beleöntötte a piát a cipőmbe – szándékosan. Máskor aludni nem hagyott, kitartóan bökdösött a mutatóujjával, majd amikor úgy tettem, mintha nem érezném, belém rúgott. Volt, hogy bepiálva felhívta az anyámat, és elmondta, mekkora egy lúzert nevelt.

Két és fél éve voltunk együtt. Mindennaposak voltak a testi-lelki alázások. Sosem vert meg nagyon, de annyira azért igen, hogy fájdalmat okozzon: például a mellkasomba bokszolt, vagy a csípőmet ütötte. Egyszer fültövön csapott, napokig csengett a fülem, attól féltem, hogy megsüketülök. Már egyetlen jó szava nem volt hozzám. Egész nap otthon hevert, a tévét bámulta és amikor hazaértem, kaját követelt. Evett, ivott, vécére járt. Ennyiből állt az életünk. Én pedig tűrtem. Lassan leszoktam a beszédről is. Csak akkor szólaltam meg, amikor muszáj volt, hangomba gépies alig-élet költözött. Így is volt, már nem éltem igazán. De összepakolni, elmenni, elhagyni őt nem mertem. Ha elképzeltem, hogy egyedül kell laknom egy lakásban, kis híján pánikrohamot kaptam. Nem tudom, mitől alakult ki ez a rettegés az egyedülléttől, de gyerekkorom óta kísértett. És még a pokolban sem tudtam tőle megszabadulni.

A sors keze

Ki tudja, mi történt volna, ha a sors nem húz egy váratlan lapot. Egyetlen dolognak köszönhetem, hogy megszabadultam végül, és az nem saját magam vagyok, hanem a fátum, a vakvéletlen, nevezzük, ahogy akarjuk. Ákos egy nap elment valahova, és soha többet nem jött vissza. A kórházból hívtak este, autóbaleset áldozata lett, a véralkoholszintje kiakasztotta a mérőt. Az első gondolatom a megkönnyebbülésé volt, utána viszont napokig sírtam. Az az igazság, hogy kegyetlenül meggyászoltam a bántalmazómat.

Egyedül élni azóta sem tudok. Lakótársat kerestem magam mellé az interneten, kiadtam egyik szobámat – azt, ahol együtt aludtunk Ákossal. Kedves lány, nem zavarjuk egymást. Még nem gyűjtöttem elég erőt a továbblépéshez. Dolgozom, nyalogatom a sebeimet, nem gondolkodom olyan sokat a történteken. Lehet, hogy a hárításom majd megbosszulja magát, de egyelőre úgy érzem, ez a legtöbb, amit önmagamért tehetek.

Galériánkban 18 jelet mutatunk arra, hogy érzelmi erőszak áldozata vagy a párkapcsolatodban: