Borítókép: „Beácska, ne félj, a világ szeretni fog!” – üzeni gyermekkori önmagának az Unicef podcast-sorozatának harmadik részében Palya Bea Forrás: Unicef Magyarország

„Beácska, ne félj, a világ szeretni fog!” – üzeni gyermekkori önmagának az Unicef podcast-sorozatának harmadik részében Palya Bea

Tüzes, vad csikó és szelíd édesanya, szenvedélyes nő, egyben bizonytalan kislány, mester és tanítvány egyszerre. A „palyabeaságban” bizony mindez benne foglaltatik meg szeretet, dac, szorongás, szabadságvágy, na és persze rengeteg tánc és zene. Az Unicef Magyarország Így lettem című podcast-sorozatának harmadik vendége: Palya Bea énekesnő, dalszerző, édesanya, aki őszintén mesél gyermekkora traumáiról, megtapasztalásairól és közben szép lassan kibontja felnőtté válásának fonalát.

A beszélgetés házigazdája Mészáros Antónia, akire korábban közéleti műsorok kemény, olykor talán kérlelhetetlen kérdezőjeként emlékezhetünk, de 4 évvel az utolsó műsora után ez a beszélgetés valami egészen más. A 10 részből álló első évadban igazán mélyre ható történeteket, könnyeket fakasztó emberi dilemmákat, érdekes sorsokat ismerhetünk meg.

Forrás: Unicef Magyarország

Nincs olyan ember, akinek a gyermekkori élményei ne határoznák meg, kivé válik felnőtt korára. Traumák, negatív és pozitív élmények, mondatok és érzések, szülői minták vagy éppen azok hiánya, így vagy úgy, de mind befolyásolják személyiségfejlődésünket, a világhoz való viszonyulásunkat.

Palya Bea a mai napig tanulja önmagát, melynek része, hogy vissza-visszatér gyermekkorába:

„Sokat gondolkozom a gyermekkoromon, kibontom és szétszálazom, már csak azért is, mert a lányaim 9 és 5 évesek és látom, hogy amit ők most megélnek, az lesz később a világuk felépítése: az, ahogy én beszélek hozzájuk, az, ahogy én érzelmileg jelen vagyok számukra, az lesz a mintájuk.”

Bea Bag falujában cseperedett, összhangban a természettel, az anyafölddel.

„A természethez nagyon közel éltünk és ez számomra földeltséget adott, egy életen át kitartó ’földközeliséget’. Paraszti családban nőttem fel. Volt fóliánk, műveltük a földet, ismertük az évszakok változását. Mi, gyerekek pedig ki voltunk csapva a természetbe.”

Bea legmeghatározóbb pillanatai gyermekkorából a nagyszüleihez kötődnek. A csanádi nagypapája, Sztáncs Lázár volt az, aki először megérezte a kislányon, hogy ott van benne a zene és egyszer majd sokra viszi ezzel:

„Amikor egészen kislány voltam, jártam népdaléneklési versenyekre, a tata mindig meghallgatott és amikor vége volt, azt mondta: „Jól van, fiam!” majd odafordult édesanyámékhoz: „Meglátjátok, ott fog ez a lány énekelni a tévében!”

Bea sok biztatást kapott és a Muharay Elemér népi együttes tagjaként utazhatott, előadásokban vehetett részt. De ami igazán nagy hatással volt az életére, az a tanárai személye és tanítási sztenderdjei:

„Iglói Éva volt a tánc karvezetője és Rónai Lajos, aki a zenészeket tanította, adta nekem azokat a kazettákat, amelyekkel a népdaléneklési versenyekre készülhettem. Ő indított el ezen az úton.”

Aztán 14 évesen jött a nagy váltás: Bea Bagról Budapestre került, az Apáczai Csere János Gimnázium diákja lett. Mert a szüleinek nagyon fontos volt, hogy a kislányuk világot lásson, tanult ember váljon belőle és kitörjön a bagi parasztlétből.

„A szüleimnek hatalmas büszkesége volt, hogy engem és a testvéremet is felvettek az Apáczaiba. Úgy gondolták, a világ úgy tágul majd számomra, hogy elvégzem a gimnáziumot, lesz egy egyetemi diplomám és kutató vagy tanár válik belőlem. Az énekesi pálya nagyon kívül esett a biztonsági körükön.”

„Anyunak van egy nagyon erős, belső, társadalmi felemelkedés ösztöne, előrejutási vágya. Az ő tételmondata, ami belém égett: ’Haladjunk már fiam, egyről a kettőre.’ És ő egyről a kettőre úgy haladt, hogy a gyerekeit taníttatta.”

Bea szülei egy fontos mintát adtak: a kemény munkáét.

„Igen, ha valamit én tudok, az dolgozni. Fáradhatatlan vagyok. De van bennem egy korrekciós igény is. Bármennyi munkám is van, mindig jelen vagyok a lányaim számára és tudom, hogy ez nagyon sokat jelent nekik.”

Ha kíváncsi vagy, mi az, amit Bea gyerekként soha nem kaphatott meg, és a mai napig hiányérzettel tölti el, KATTINTS IDE és nézd meg a teljes beszélgetést!

Bea szülei éjjel-nappal dolgoztak, egy másik világból jöttek:

„Az anyukám már 8-9 évesen ellátta az öttagú családot, vitte a háztartást, míg a tata meg a mama a határban dolgoztak. Az édesanyám onnan jön, hogy az ő fejében a gyerek az munkaerő is. Nyáron azért sem engedtek el csak egy táborba, mert olyankor sok munka van a földeken.”

Ám Bea munka közben is meg tudta őrizni magában a lángot, a szenvedélyt, amit a zene és a tánc iránt érzett:

„Tudtam, hogy szeretek és tudok is dolgozni, de volt bennem egy örök hívás egy másik világba, így a ribizli bokrok alján énekelgettem. Mert amikor énekelek és táncolok, akkor egy olyan világban vagyok, ahol nekem jó.”

Bea csak „csinálásnak” nevezi azt a folyamatot, amikor alkot és ebben lelt gyógyulásra is gyermekkorából hozott traumáira is.

NÉZD MEG, mit mesél erről!

A kamaszkor Bea világát is megrázta. Kereste önmagát és volt egy időszak, amikor Bagtól és a szüleitől is elhatárolódott:

„Építettem a semmiből az új lényemet, amit szerettem volna az addigitól elkülöníteni és közben olyan kérdések foglalkoztattak, hogy ’Ki vagyok én? Ki az anyám? Ki az, akibe kapaszkodni lehet?”

Vonzó volt a budapesti világ, sok új ajtó nyílt ki a vidéki lány előtt és Bea úgy érezte, végre szabad, de közben gúzsba kötötték, gyötörték gyermekkora sötét démonai:

„Kő volt a gyomromban. Féltem, hogy bántanak. Olyankor összehúztam magam vagy összebújtam a testvéremmel.”

Milyen gyermekkori traumákat kellett Beának feldolgoznia, sikerült-e átfordítani a félelmeit, hogy a kislányai édesanyjaként soha ne kövesse el azokat a hibákat, amelyeket a szülei elkövettek? NÉZD MEG a teljes beszélgetést!

Az önismereti munkát Bea nem csak önmagáért, a gyerekeiért tartja fontosnak, hanem azért is, mert úgy véli: „Jó dalt akkor lehet írni, ha mélyre ásunk. Ehhez pedig kőkemény belső munka kell és nekem a dalszerzés miatt is kötelességem az önismeret. Nehéz meló, de a szívünkben összetört helyekről virágok sarjadnak ki.”

Bea imádja a gyerekeit, anyaként a legfontosabbnak az érzelmi jelenlétet és az elérhetőséget tartja:

„Érzem a gyerekeimet, össze van kötve a szívünk, az érzékszerveink, az agyunk.”

Bea arról is őszintén vall, hogy önismereti munkájához a mai napig szakértő segítséget is igénybe veszi. Úgy gondolja, az érzelmi jelenlétet mindenkinek tanulni kell, de ezt csak külső segítséggel lehet megoldani, egyedül szinte képtelenség. Ma már ő is segít és tanít:

„Amikor tanítok, azt figyelem, mi a másik ember valódi magja. Abban segítek, hogy ehhez a maghoz ő is hozzáférjen a csinálás, alkotás által.”

Mit üzen Bea gyermekkori önmagának és vajon megbocsátotta-e a szüleinek, hogy nem tudták neki átadni a legfontosabb üzenetet? NÉZD MEG a teljes beszélgetést és megkapod a választ!

Forrás: Unicef Magyarország

Eszedbe jutottak a szüleid, a testvéreid, egy régi tanárod, edződ, barátod, szomszédod, vagy más kedves ismerősöd, aki sokat tett érted vagy fontos volt Neked gyerekkorodban? Valaki, aki hatással volt az életedre? Üzend meg neki, hogy gondolsz rá – egy virtuális UNICEF képeslappal! Küldheted e-mailben de posztolhatod a közösségi oldaladon is.

Ha kíváncsi vagy a teljes beszélgetésre Palya Beával, IDE KATTINTVA megnézheted vagy meghallgathatod Spotify-on is!

Nem szokás róla beszélni, pedig kellene. Nézd meg, mely hírességek vállalták fel, hogy családon belüli erőszak áldozatai lettek!