Nincs olyan ember, akinek a gyermekkori élményei ne határoznák meg, kivé válik felnőtt korára. Traumák, negatív és pozitív élmények, mondatok és érzések, szülői minták vagy éppen azok hiánya, így vagy úgy, de mind befolyásolják személyiségfejlődésünket, a világhoz való viszonyulásunkat.

Palya Bea a mai napig tanulja önmagát, melynek része, hogy vissza-visszatér gyermekkorába:

„Sokat gondolkozom a gyermekkoromon, kibontom és szétszálazom, már csak azért is, mert a lányaim 9 és 5 évesek és látom, hogy amit ők most megélnek, az lesz később a világuk felépítése: az, ahogy én beszélek hozzájuk, az, ahogy én érzelmileg jelen vagyok számukra, az lesz a mintájuk.”

Bea Bag falujában cseperedett, összhangban a természettel, az anyafölddel.

„A természethez nagyon közel éltünk és ez számomra földeltséget adott, egy életen át kitartó ’földközeliséget’. Paraszti családban nőttem fel. Volt fóliánk, műveltük a földet, ismertük az évszakok változását. Mi, gyerekek pedig ki voltunk csapva a természetbe.”

Bea legmeghatározóbb pillanatai gyermekkorából a nagyszüleihez kötődnek. A csanádi nagypapája, Sztáncs Lázár volt az, aki először megérezte a kislányon, hogy ott van benne a zene és egyszer majd sokra viszi ezzel:

„Amikor egészen kislány voltam, jártam népdaléneklési versenyekre, a tata mindig meghallgatott és amikor vége volt, azt mondta: „Jól van, fiam!” majd odafordult édesanyámékhoz: „Meglátjátok, ott fog ez a lány énekelni a tévében!”

Bea sok biztatást kapott és a Muharay Elemér népi együttes tagjaként utazhatott, előadásokban vehetett részt. De ami igazán nagy hatással volt az életére, az a tanárai személye és tanítási sztenderdjei:

„Iglói Éva volt a tánc karvezetője és Rónai Lajos, aki a zenészeket tanította, adta nekem azokat a kazettákat, amelyekkel a népdaléneklési versenyekre készülhettem. Ő indított el ezen az úton.”

Aztán 14 évesen jött a nagy váltás: Bea Bagról Budapestre került, az Apáczai Csere János Gimnázium diákja lett. Mert a szüleinek nagyon fontos volt, hogy a kislányuk világot lásson, tanult ember váljon belőle és kitörjön a bagi parasztlétből.

„A szüleimnek hatalmas büszkesége volt, hogy engem és a testvéremet is felvettek az Apáczaiba. Úgy gondolták, a világ úgy tágul majd számomra, hogy elvégzem a gimnáziumot, lesz egy egyetemi diplomám és kutató vagy tanár válik belőlem. Az énekesi pálya nagyon kívül esett a biztonsági körükön.”

„Anyunak van egy nagyon erős, belső, társadalmi felemelkedés ösztöne, előrejutási vágya. Az ő tételmondata, ami belém égett: ’Haladjunk már fiam, egyről a kettőre.’ És ő egyről a kettőre úgy haladt, hogy a gyerekeit taníttatta.”

Bea szülei egy fontos mintát adtak: a kemény munkáét.

„Igen, ha valamit én tudok, az dolgozni. Fáradhatatlan vagyok. De van bennem egy korrekciós igény is. Bármennyi munkám is van, mindig jelen vagyok a lányaim számára és tudom, hogy ez nagyon sokat jelent nekik.”

Ha kíváncsi vagy, mi az, amit Bea gyerekként soha nem kaphatott meg, és a mai napig hiányérzettel tölti el, KATTINTS IDE és nézd meg a teljes beszélgetést!

Bea szülei éjjel-nappal dolgoztak, egy másik világból jöttek:

„Az anyukám már 8-9 évesen ellátta az öttagú családot, vitte a háztartást, míg a tata meg a mama a határban dolgoztak. Az édesanyám onnan jön, hogy az ő fejében a gyerek az munkaerő is. Nyáron azért sem engedtek el csak egy táborba, mert olyankor sok munka van a földeken.”

Ám Bea munka közben is meg tudta őrizni magában a lángot, a szenvedélyt, amit a zene és a tánc iránt érzett:

Bea csak „csinálásnak” nevezi azt a folyamatot, amikor alkot és ebben lelt gyógyulásra is gyermekkorából hozott traumáira is.

NÉZD MEG, mit mesél erről!

A kamaszkor Bea világát is megrázta. Kereste önmagát és volt egy időszak, amikor Bagtól és a szüleitől is elhatárolódott:

„Építettem a semmiből az új lényemet, amit szerettem volna az addigitól elkülöníteni és közben olyan kérdések foglalkoztattak, hogy ’Ki vagyok én? Ki az anyám? Ki az, akibe kapaszkodni lehet?”

Vonzó volt a budapesti világ, sok új ajtó nyílt ki a vidéki lány előtt és Bea úgy érezte, végre szabad, de közben gúzsba kötötték, gyötörték gyermekkora sötét démonai:

Milyen gyermekkori traumákat kellett Beának feldolgoznia, sikerült-e átfordítani a félelmeit, hogy a kislányai édesanyjaként soha ne kövesse el azokat a hibákat, amelyeket a szülei elkövettek? NÉZD MEG a teljes beszélgetést!

Az önismereti munkát Bea nem csak önmagáért, a gyerekeiért tartja fontosnak, hanem azért is, mert úgy véli: „Jó dalt akkor lehet írni, ha mélyre ásunk. Ehhez pedig kőkemény belső munka kell és nekem a dalszerzés miatt is kötelességem az önismeret. Nehéz meló, de a szívünkben összetört helyekről virágok sarjadnak ki.”

Bea imádja a gyerekeit, anyaként a legfontosabbnak az érzelmi jelenlétet és az elérhetőséget tartja:

„Érzem a gyerekeimet, össze van kötve a szívünk, az érzékszerveink, az agyunk.”

Bea arról is őszintén vall, hogy önismereti munkájához a mai napig szakértő segítséget is igénybe veszi. Úgy gondolja, az érzelmi jelenlétet mindenkinek tanulni kell, de ezt csak külső segítséggel lehet megoldani, egyedül szinte képtelenség. Ma már ő is segít és tanít:

„Amikor tanítok, azt figyelem, mi a másik ember valódi magja. Abban segítek, hogy ehhez a maghoz ő is hozzáférjen a csinálás, alkotás által.”

Mit üzen Bea gyermekkori önmagának és vajon megbocsátotta-e a szüleinek, hogy nem tudták neki átadni a legfontosabb üzenetet? NÉZD MEG a teljes beszélgetést és megkapod a választ!

Ha kíváncsi vagy a teljes beszélgetésre Palya Beával, IDE KATTINTVA megnézheted vagy meghallgathatod Spotify-on is!

Nem szokás róla beszélni, pedig kellene. Nézd meg, mely hírességek vállalták fel, hogy családon belüli erőszak áldozatai lettek!