Persze, ahogy felkapták a fejüket az ilyen-olyan divatdiéták, nekem azonnal mindent ki kellett próbálnom, mire arra ébredtem, hogy már szinte semmit nem is fogyasztok, ami valódi.

Ez lenne az új normális?

Nagyságrendileg 20-25 évvel ezelőtt kezdtem az élethosszon át tartó fogyókúrázást, és akkoriban a legkézenfekvőbb megoldásnak a cukor és a fehér liszt elhagyása számított. Több-kevesebb sikerrel ez meg is hozta a várva várt eredményeket, pláne, amikor még a rendszeres sport is párosult az életmódváltásba. Emlékeim szerint akkoriban még csak elvétve lehetett laktóz- vagy gluténmentes termékeket venni, de az áruk azóta sem lett kedvezőbb, hiába látta meg az iparág a táplálkozástudomány feltörekvő iránymutatásait.

Az utóbbi években ugyanis számos kutatási eredmény kezdi igazolni, hogy többféle egészségügyi problémára jelenthet természetes gyógyírt az elkerülésük, például pajzsmirigyproblémák esetében. Nyilván, akinek klinikailag indokolt a glutén-, vagy a laktóz, vagy a tejfehérje tartalmú ételek fogyasztása, az teljesen más, de nálam abszolút a kíváncsiság dominált. (Abba most nem megyek részletesen bele, hogy mi a különbség ételérzékenység és ételallergia között, ennek a cikknek nem ez a témája.) Majd ehhez társult közel három éven át az állati eredetű táplálékok teljes kiiktatása, mire azon kaptam magam, hogy kinyitottam a hűtőszekrényt, és mindenen azt láttam, hogy „mentes". Vegán sajt, vegán húsgolyó, vegán tejföl, kókuszjoghurt, növényi tejhelyettesítő italok, eritrit, sztívia, gluténmentes kenyér és még sorolhatnám.

És hogy voltaképpen mi is volt ezzel a probléma?

Az áruk mellett, ami persze közel sem elhanyagolható, még egy nagyon fontos dologra jöttem rá: hogy hiába szeretnék egészségesebben étkezni, amikor elolvastam az összetevők listáját, sokszor megdöbbentem. Tisztelet a kivételnek, de rengeteg esetben ugyanis a címkék bizony arcon csaptak.

A legrosszabb talán a vegán sajtnak titulált késztermék volt, amit egy híres hazai séf egy korábbi interjúnkban simán csak élelmiszeripari hulladéknak nevezett. De például a „zabtej" elkészítéséhez felhasznált adalékanyagok is furcsának tűntek. Mindezen felismerések után pedig, amikor elkezdtem kicsit tudatosabban vásárolni, azon kaptam magam, hogy több időmbe kerül a címkék böngészése, mint maga a bevásárlás folyamata háztól-házig autóval, csúcsforgalomban. És bevallom, elegem lett. Ami pedig a döntésemre végleg pontot tett, az az a meghatározó pillanat volt, amikor a címkék kaptak még egy esélyt, és az összetevőkön túl jobban elmélyedtem a szénhidrát-, fehérje-, zsír-, és a kalóriatartalmat mutató számok bűvkörében.

Büntetés az asztalnál és a kasszánál

A legegyszerűbb példa a gluténmentes kenyér, ami tegyük félre, hogy leginkább vákuumcsomagolású, szeletelt, tele van tartósítószerekkel, állagjavítóval, de még nem is finom, és éppen annyi kalóriát tartalmaz, mint egy szelet hagyományos fehér kenyér. Vagy még többet, magasabb glikémiás indexszel. A vegán sajtban sokkal több a zsír és kevesebb a fehérje, mint a rendes sajtban, és még a kalciumot is mesterségesen adják hozzá, a színezékekről nem is beszélve. És ott van még egy sarkalatos probléma, az ár, hiszen nem véletlen épül hatalmas, dollármilliárdos iparág világszerte a mentes élelmiszerek előállítására.

Nem is véletlen háborognak Facebook-csoportokban – teljesen jogosan – a valóban orvosilag érzékenyek, hogy mennyivel kerül többe számukra egy bevásárlás, hiába kaphatnak például adókedvezményt a cölikáliával küzdők a gyógyszertárakban bizonyos termékekre. De egy liter laktózmentes tej, vagy mondjuk egy kókusztej – amit nem is szabad igazából annak nevezni, hanem tejhelyettesítő készítmény, vagyis kókuszital – is a tehéntej árának a többszöröse.

Búcsú mindentől, ami a mentes

Persze, ez nagyon jól hangzik, mert én megtehetem, mivel nem vagyok sem glutén-, sem mondjuk laktózérzékeny, de sajnos sokan valóban rákényszerülnek az élelmiszeripar forradalmasításaira. Ami több okból kifolyólag is szomorú, és az első nyilvánvalóan az árérzékenység. Miért kell büntetni egy gluténérzékeny embert, akinek amúgy is elég nagy büntetés, hogy nem eheti meg a piacon a lángost azzal, hogy amit viszont megehet, azért fizessen busás árat? Hiszen kapható gluténmentes lisztkeverék, és persze lehet abból is kenyeret, palacsintát, vagy szinte bármit sütni, de azért valljuk be, közel sem hasonlítható össze a hagyományos verziókkal, és még az áruk is jóval magasabb.

Újra van otthon a hűtőben a tej, a sajt, túró, tehéntejből készült vaj, ha valamibe kell cukor, akkor cukrot használok vagy mézet, ha sütünk, akkor búzalisztből lesz desszert, és nem eszek a hús helyett szejtánt, hanem inkább csicseriborsóból készítek falafelt. Persze, azt is tudom, hogy még így sem lehet teljesen kiiktatni a tartósítószereket és az adalékanyagokat, de a mai világban ez tényleg csak akkor megvalósítható, ha az ember mindent magának megtermel, ami azért városban nem kivitelezhető. Próbálok, amennyire lehet, törekedni a fenntarthatóságra, és nem szponzorálni feleslegesen egy olyan iparágat, ami rengeteg szemetet állít elő. Amiből csak lehet, szezonálisat és organikusat vásárolok, de közben arra is igyekszem figyelni, hogy spóroljak is, szóval ez tényleg egy őrülten nehéz dolog.

Viszont, talán mégis így természetesebb a táplálkozásom, hogy mentesítettem magam a kényszeresen mentes dolgoktól.