Az alváshiány 7 súlyos egészségügyi következménye: a fáradtság a legkisebb probléma

Amennyiben rosszul alszol az éjszaka, akkor bizony borítékolható, hogy másnap nagyon fáradt, nyűgös, rossz hangulatú leszel. Azonban ezt könnyedén orvosolhatod egy pihentető alvással. Már, ha képes vagy rá... Ha már régebb óta tapasztalod azt, hogy egyszerűen képtelen vagy nyugodtan, tartósan aludni, annak borzasztó hosszú távú hatásai vannak, ugyanis nemcsak demotivált és kimerült leszel folyamatosan, de komoly egészségügyi kockázatok is jelentkezhetnek nálad, amelyekre mindenképpen érdemes odafigyelned.

Egy friss kutatás szerint öregít, ha nem alszol eleget
Egy friss kutatás egészen rémisztő dolgot fedezett fel, ugyanis a szakértők az alvás és az életkor közötti összefüggést vizsgálták. A tanulmány pedig egyértelműen kimutatta, hogy akár négy évvel is öregebbnek érezhetjük magunkat akkor, ha nem alszunk eleget. Ennek oka többek között abban keresendő, hogy az alvás szoros összefüggésben áll a mentális egészséggel, illetve az alvás és az álmosság komoly szerepet játszik az életkorunk érzékelésének alakításában. Ugyanis azok az emberek, akik keveset aludtak, lényegesen idősebbnek érezték magukat, ennek tekintetében pedig egyértelmű, hogy a jó alvás rendkívül fontos szerepet játszik abban, hogy fiatalnak érezzük magunkat. Ezzel arányosan pedig az álmosság érzése hozzájárul ahhoz, hogy idősebbnek érezzük magunkat. Sőt, miután stresszhormont termel ilyenkor a szervezet, a bőr kollagéntermelése is csökken, ami pedig azt eredményezi, hogy gyorsabban fog öregedni.
De bizony nem ez az egyetlen következménye az alváshiánynak, mutatjuk is miért érdemes elegendő időt aludni.