– Miért a negyven pluszos korosztálynak címezted, írtad a könyved?

– Én magam is elmúltam 50 éves, és rengeteg hasonló korú ismerősöm, barátom van – már csak ezért is fontos nekem ez a korosztály, a gondolatai, az elakadásai. És mert magam körül csupa olyan negyven felettit látok, aki rengeteg problémával küzd: egyszerre cipeli a felnőtté váló gyermeke önálló útra indításának nehézségeit, az idős szülőkről való rendszeres gondoskodás súlyát, nyomasztja párkapcsolati válság, karrierépítési nehézségek és akkor még nem is beszéltünk az évek múlásának egyre észrevehetőbb külső jeleiről, vagy a bennünket körbevevő bizonytalan gazdasági helyzetről, járványokról, klímaválságról és a szomszédunkban dúló háborúról.

– Miben szenved leginkább hiányt ez a korosztály?

– Figyelemben és pozitív megerősítésben. Kicsit olyan ez, mint amikor valaki várandós lesz és 9 hónapon keresztül hirtelen minden figyelem rá irányul, majd a baba születésével ez a korábbi kiemelt érdeklődés természetszerűleg áttevődik az újszülöttre. Ugyanezt élhetik meg a negyven felettiek is. Amíg az ember fiatal, rengeteg megerősítést kap, pusztán csak azért, mert szép és vonzó. Ám ahogy múlnak az évek, ezekből a jól érzékelhető külső jelekből egyre kevesebb lesz. A társadalmunkban jelenleg a fiatalság és a szépség a legnagyobb érték. A közösségi média, a streamingszolgáltatók, a televízió egyaránt azt az üzenetet közvetítik, hogy a siker, az egészség és a boldogság kéz a kézben jár az ifjúkorral. Amikor az ember idősebb lesz, a figyelem fókusza áthelyeződik a nála fiatalabb korosztályokra, ő pedig ott marad a problémáival és már nem képes a korábbi vidám, felszabadult perspektívából tekinteni sem önmagára, sem pedig a környezetére. Érzi, tudja, hogy ezzel a helyzettel kezdenie kellene valamit, de tanácstalan, hogyan fogjon hozzá és kívülről sem kap segítséget, nincs valódi kapaszkodó, nincs útmutató. Ezért a 40 felettiek sok esetben rá vannak kényszerülve, hogy saját erőből oldják meg a problémáikat.

– Mi jelenthet fogódzót ebben az élethelyzetben? Mi lehet a megoldás?

– Az élet második felének pont az a lényege, hogy a külsőségekről áthelyezzük a fókuszt: ekkor már muszáj befelé is fordulni és saját fejlődésünkre koncentrálni, mert az ember általában saját magában találja meg a válaszokat. Nincsenek általános igazságok és sokkal kevesebb a társadalmi fogódzó, mint fiatalabb korban, de ahhoz, hogy fel tudjuk építeni a belső harmóniánkat, megleljük a rejtett kincseinket, a lelki értékeinket, végig kell menni ezen az úton.

– Kijelenthetjük azt, hogy a negyven felettieknek, ahogy a könyved címe is mutatja, az újratervezés az egyik legfontosabb feladata? Meg kell állnunk egy pillanatra, hogy megnézzük, mit értünk el, meddig jutottunk és mivel szeretnénk eltölteni a még előttünk álló időszakot? Ekkor megtalálhatjuk a választ a fejünkben olykor felbukkanó „Csak ennyi, így fog eltelni az életem” kérdésre is?

– Igen, mindenképpen újra kell tervezni, akkor is, ha jól vagyunk, de ha nem, akkor még inkább! Tudomásul kell vennünk, hogy új élethelyzet állt elő, amihez alkalmazkodni kell és a továbbiakban már nem visz előre, ha a megszokott viselkedésmódjainkhoz ragaszkodunk. Az első és legfontosabb lépés, hogy húzzuk ki a fejünket a homokból és vegyük észre a problémáinkat: a túlterheltséget, a családon belüli konfliktusokat, az eddig jól működő szerepeink megváltozását anyaként, munkavállalóként vagy akár főnökként. De ha nincsenek különösebb gondjaink, akkor is kezdeni kell valamit azzal a feszítő érzéssel, miszerint már túl vagyunk az életünk felén és jó esetben még annyi van hátra, mint amennyi már eltelt. Ez mindenki számára komoly kihívás.

– Milyen felismeréseket hoz ez az időszak?

– A negyvenes éveink kezdetén rádöbbenünk arra, hogy már nem vagyunk fiatalok és végigvesszük, milyen ifjúkori álmaink, terveink voltak, amelyekből olykor csak egészen kevés valósult meg (vagy nem úgy, ahogyan azt előzetesen elképzeltük). Emiatt nem tudjuk elkerülni, hogy kritikus szemmel tekintsünk rá a jelenlegi életünkre. Ugyanakkor azt is feltétlenül érezzük, hogy a megszerzett tapasztalataink – legyenek azok jók vagy rosszak – következtében módosult az értékrendünk és átalakultak a belső igényeink. Mindent egybevetve pedig annyi kihívással szembesülünk, hogy időlegesen vagy tartósan érzelmi hullámvölgybe kerülhetünk és ilyenkor minden erőnkkel igyekszünk úrrá lenni a zűrzavaron, ami bennünk kialakult. Sokakban ilyenkor nagyon felerősödik az újrakezdés vágya. Akár az is megtörténhet, hogy negyven-ötven éves férfiak és nők elhagyják a családjukat, hogy szabadok lehessenek, végigjárják az El Caminót, vagy feltűnő sportkocsira váltanak, esetleg teljesen váratlanul kilépnek a munkahelyükről és egy teljesen másfajta területen keresik a boldogulást.

– Mi vezethet ki a belső káoszból?

– A körülményeink, a jelenlegi életünkkel való elégedetlenség, az a határozott érzés, hogy szűk korlátok, bénító elvárások közé szorultunk, egy idő után arra késztetnek bennünket, hogy a figyelmünket befelé, az eddig fel nem ismert igényeinkre fordítsuk. Kénytelenek vagyunk foglalkozni azzal a fontos kérdéssel, hogy mihez kezdjünk a hátralévő éveinkkel, hogyan hozhatjuk ki a legtöbbet belőlük. A belső káosznak tulajdonképpen egy fő célja van: hogy ráébresszen bennünket a tudattalan felünkkel való összhangteremtés fontosságára. A mélyebb önvizsgálat során gyakran kiderül, hogy a változás iránti vágy alapja a régóta tartó elégedetlenség és frusztráció volt, és az irányváltás terve már hosszú ideje érlelődött, csak a bátorság nem volt meg hozzá. Persze 30 évesen az ember még könnyedebben vált, ha nincs megelégedve a munkahelyével vagy a párkapcsolatával, mert tudja, hogy még rengeteg ideje van. Ekkor úgy érezheti, hogy ha valami nem hoz boldogságot az életében, az csupán időleges állapot is lehet és később még könnyedén változtathat rajta. De amikor elmúlik 40, akkor ezekkel a problémákkal mielőbb kezdenie kell valamit, mert sürget az idő. Ugyanakkor azzal is tisztában van – mivel már rengeteg élettapasztalattal rendelkezik – , hogy hiú ábránd például olyan munkahelyet keresni, ahol minden stimmel. Az is lehetséges, hogy nincsenek eget rengető problémák a cégnél vagy a családban, de a változtatás feszítő vágya mégis jelentkezik. Ez a kényszerítő érzés azt súghatja, hogy valamin módosítani kellene, mert benne maradni a jelenlegi élethelyzetében a legrosszabb alternatíva.

– Milyen jelek utalhatnak arra, hogy változtatnunk kellene, többet kellene befelé figyelnünk, és foglalkozni a belső lelki folyamatainkkal? Milyen testi tünetei lehetnek a lelki feszültségnek?

– Nemrég végeztem egy anonim felmérést a 40 év fölötti lakosság pszichés állapotáról. Az eredmények szerint a megkérdezettek körülbelül 38 százaléka számolt be gyakori szorongásról, 13 százalék konkrét fizikai tünetekről – nyugtalanságról, erős szívdobogásérzésről, gyakori fejfájásról, gyomorgörcsről, állandó hányingerről, gombócérzésről a torokban – és 5 százalék pánikrosszullétről, amely során halálfélelmet élt át, illetve azt gondolta, szívinfarktusa van. Fontos, hogy akármilyen formában is nyilvánul meg a lelki feszültség, egyértelmű jelnek kell tekinteni, hogy itt az ideje az önvizsgálatnak és a változtatásnak. Már nem odázhatjuk el tovább a megoldást, azzal vigasztalva magunkat, hogy idővel minden magától rendbe jön. Ha tartósan lelki eredetű testi tüneteket tapasztalunk, ez erőteljes jelzés arra vonatkozóan, hogy itt az idő az önvizsgálatra és a körülményeink őszinte áttekintésére. Ilyenkor muszáj cselekednünk, mert ha ezt nem tesszük meg, a rossz érzés egyre csak fokozódhat, a tünetek pedig egyre kínzóbbak és erőteljesebbek lehetnek.

Persze sokan vannak, akik az egyre erősödő, lelki feszültségből eredő kellemetlen tüneteik ellenére sem változtatnak, ehelyett inkább a gyógyszerektől várják a megoldást, ami bizonyos esetekben természetesen teljesen indokolt lehet. Ilyenkor az érintettek a külső segítséget hívják be ahelyett, hogy befelé fordulnának.

– Mégis miért van bennünk ekkora félelem a változástól, a változtatástól annak ellenére, hogy egyre inkább érezzük, nagyon nem jó, amiben vagyunk? Mitől félünk?

– Az lenne az ideális, ha az ember már akkor változtatna, amikor még nincsenek tünetei. De sokan képtelenek vagyunk szakítani a partnerünkkel annak dacára, hogy világosan látjuk, nincs jövője a kapcsolatunknak vagy töltjük továbbra is a mindennapjainkat az idegesítő munkahelyünkön. Lehet, hogy elhatározzuk: változtatunk, ám mindig jön valami, ami miatt visszatáncolunk és azt mondjuk: „Most nincs erőm végigcsinálni, enélkül is van elég bajom.” És elképzelhető, hogy néhány hét elteltével pontosan ugyanabban az élethelyzetben folytatjuk, amiből nemrégiben még mindenáron szabadulni akartunk. Lehet, hogy ezek után szapuljuk magunkat, amiért ilyen könnyen feladtuk és a sikertelen próbálkozások miatt lehangoltak leszünk, ami csak növeli a belső feszültségünket. Vajon nem akartuk eléggé a változást? Dehogynem! Csak éppen úgy vagyunk összerakva, hogy alapvető szükségletünk a biztonságra, állandóságra törekvés. És bár szeretnénk sorsunk kerekén fordítani, az elmúlt évtizedek alatt bizony kijöttünk a gyakorlatból az „újrakezdés” tantárgyban. Ráadásul a két énünk: a tudatos –, amelyik változtatni akar – és a szabotőr –, amelyik mindenáron biztonságra és állandóságra törekszik, és rendre szabotálja a változtatási kezdeményezéseinket – folyamatosan harcban állnak egymással és teljesen másféle célokat tűznek ki maguk elé. Így lehetséges, hogy inkább az ismert rosszat választjuk az ismeretlen és bizonytalan jó helyett. A megoldás kulcsa ilyenkor csakis az önvizsgálat és a belső munka lehet, amelynek részeként feltérképezzük szabotőr oldalunkat, és a változtatás érdekében megnyerjük őt magunknak. Ez történhet önerőből, de akár szakember segítségét is igénybe vehetjük.

– És mi van akkor, ha valaki struccpolitikát folytat és nem akar arról tudomást venni, hogy már nem húszéves?

– Az idővel nem lehet szembeszállni, hiába lesz valaki rendszeres vendég a plasztikai sebésznél és hiába él és öltözködik úgy, mint egy húszéves, az idő múlását akkor is érezni és látni fogja magán. Ha nem a külsején – mert ez ellen tesz a beavatkozásokkal, ruhákkal és egyéb lehetséges eszközökkel – akkor a teste működésén, a lelki folyamatai változásán. Persze a belső munka mindig sokkal nehezebb. Jóval könnyebb külső megoldást keresni, másokat hibáztatni, mint szembenézni a hibáinkkal, a tévedéseinkkel és azok következményeivel. A befelé fordulás és az önvizsgálat azonban az élet delére érve már nem megspórolható. Már csak azért sem, mert ebben az életszakaszban számos külső és belső változással kell szembenéznünk, köztük sok olyannal is, amihez hasonlóval korábban sohasem találkoztunk. Nem csoda, ha a jól begyakorolt megküzdési stratégiáink sorra csődöt mondanak és azt tapasztaljuk, hogy emiatt feszültek, stresszesek és túlterheltek vagyunk.

De egyvalamit muszáj magunkban tudatosítani: bármennyire is nehezen éljük meg a külső és belső változásokat, azok értünk vannak és lehetőséget adnak a belső fejlődésre. Amikor az ember belenéz a tükörbe és szembesül azzal, hogy már nem úgy néz ki, mint húszévesen, akkor muszáj másféle értékeket keresnie, olyanokat, amik maradandóak. Mert a szépség múlandó, viszont vannak olyan értékek, amelyek ennél sokkal fontosabbak, például az emberi kapcsolataink minősége, melegsége, a szeretteinkkel való jó viszony vagy akár saját magunk megismerése.

– Milyen lehetőségekre gondolsz?

– Én azt látom, hogy van a negyven feletti létnek egy pejoratív megközelítése is, amikor azt mondják, elkezdődött a B oldal. És sokan félnek is ettől. Főleg a nők. Rettegnek, mi történik velük, ha betöltik a negyvenet vagy az ötvenet. Pedig ez a B oldal akár még jobb is lehet, mint amilyen az A oldal volt, hiszen ebbe az életszakaszba érve már rengeteg élettapasztalatot, bölcsességet szereztünk. Nagyon sok nő él meg egyfajta felszabadulásérzést negyven felett, amikor már képes sok kényszert és külső elvárást ledobni magáról. Mert amikor az ember elmúlik 40, jóval több lehetősége van a saját lelki harmóniájával foglalkozni. Alkalma nyílik arra, hogy kiderítse, mit akar, mire vágyik a lelke mélyén és végre a belső értékrendje szerint éljen.

A B oldalra visszacsatolva pedig úgy gondolom, hogy ennek megítélése erősen összekapcsolódik az aktuális társadalmi normákkal. Most egyértelműen fiatalság-kultusz jellemző, de gondoljunk csak azokra a kultúrákra, amelyekben bizonyos tisztségeket nem is tölthettek be 60 éves kor előtt, mert élettapasztalat és bölcsesség kellett hozzá, ilyen volt például a Vének tanácsa az ókori Spártában. Ha a társadalmi gondolkodás megváltozna, sokkal könnyebb lenne mindenkinek. Ha a negyven plusz egy vágyott életkor lenne a társadalmi felfogásban és értékrendben, akkor nyilván jóval könnyebben fogadnák sokan ezt az életkort.

– Mit mondanál útravalóul azoknak, akik most lépték át a negyedik vagy ötödik X-et?

– Azt, hogy negyvenesnek vagy ötvenesnek lenni nem a futottak még kategória, sokkal inkább egy olyan életszakasz, amelyben még számtalan dolog lehetséges és a boldogsághoz, elégedettséghez és a sikerhez jóval több útravalót kapunk, mint akár a húszas éveinkben. Használjuk hát bátran az adottságainkat, bölcsességünket, élettapasztalatainkat, de előtte szálljunk ki egy kis időre a taposómalomból, álljunk meg egy pillanatra és a figyelmünket fordítsuk befelé, mert a válaszokra és a kiegyensúlyozottsághoz vezető ösvényre csakis ott találhatunk rá.

Ha többet olvasnál a témáról vagy gyakorlati útmutatóra lenne szükséged, mert úgy érzed, elakadtál, érdemes elolvasnod Gedő Ágnes önsegítő könyvét, amelyet a pszichológus kifejezetten a középkorú, Magyarországon élő felnőttek számára írt. A szerző több évtizedes pszichológusi gyakorlattal rendelkezik, emellett gyakorló vezető és családanya.

40 felett már kellő élettapasztalattal rendelkezünk ahhoz, hogy bizonyos hibákat már ne kövessünk el a párkapcsolatunkban. A következő 15 dolgot legalábbis biztosan: