Hogyan legyek jól anyaként?

Borítókép: Hogyan legyek jól anyaként? Forrás: Getty Images
Túlterheltség, sok szerep, állandó készenlét? Anyaként neked is ismerős lehet az örökös rohanás, és a véget nem érő teendők listája.

Ha pedig soha nem éred utol magad, annak idővel meglesz az eredménye, és szembe kell nézned az úgynevezett „anya-burnout”, vagyis a kiégés problematikájával. Az állandó készenlét és a különböző szerepek közötti zsonglőrködés között nehéz megtalálni az egyensúlyt. Mostani cikkemben elárulom, hogyan birkózz meg ezekkel a nehézségekkel.

Kezdd el az elején!

Hogy megtudd, mit kell tenned, hogy jól legyél, először muszáj, hogy kívülről lásd önmagad és a helyzeted. Amíg benne vagy a malomkerék hajtásában, addig egész egyszerűen nem tudod majd objektíven nézni a lehetőségeidet.

Az első és legfontosabb lépés tehát, hogy kicsit hátralépj, és elhatározd magad, hogy változtatni szeretnél. Ha ez sikerül, akkor a megoldást is könnyebb lesz megtalálnod. Kiindulásképpen jó ötlet lehet, ha először saját magadnak egy olyan segítséget vázolsz fel, amit egy barátnődnek is javasolnál.

Ez nehéz, de szükséges feladat. Ezután következhet a valódi munka, amiben lesz rangsorolás, életmódváltás, és kommunikáció bőséggel. Mindez persze ne ijesszen meg, lépésről-lépésre fogsz haladni, így nem leszel egyszerre leterhelt!

Mi most neked a legfontosabb?

Ahogy azt korábban is írtam, anyaként számtalan szerepben kell helytállnod. Az egyik legnagyobb oka a kiégésnek, ha mindegyikben száz százalékot szeretnél nyújtani. Hidd el, hogy ez nem mások elvárása, ezt a magas követelményt te állítottad magaddal szemben. Tehát neked is kell lejjebb adni belőle. És igen, tisztában vagyok vele, hogy ez sokkal nehezebb, mint amilyennek hangzik…

A legfontosabb, hogy meghozd a döntést, melyik szereped jelenleg a prioritás, melyikben szeretnél a lehető legjobban teljesíteni.

A folytatásért kattints ide!

Nézd meg, hogyan küzdöttek meg a következő hírességek a kiégéssel!