Szakemberként hogyan érzékelitek magatokon a koronavírus-járvány, a karantén, a szigorítások, a bezártság hatásait? Mit tesztek a negatív hatások ellensúlyozására?

Andi: Ne gondolja senki, hogy azért, mert mi motivációs trénerek, coach-ok vagyunk, nincsenek aggodalmaink, félelmeink. Vannak! Nekünk is ugyanúgy meg kell ezekkel küzdenünk, mint bárki másnak. A helyzeti előnyünk csupán annyi, hogy mi már ismerjük azokat a módszereket, amelyekkel ezek a negatív érzelmek és energiák semlegesíthetők és akár pozitív irányba fordíthatók.

Amikor újra érvénybe léptek a már "megszokottnál" durvább korlátozások, nálam is jött a hullámvasútérzés. Imádom a hullámvasutat, de erre a hullámvasútra nem vettem jegyet, felülni rá pedig eszem ágában sem volt, de sajnos az élet ismét rákényszerített. A borzasztó az egészben az, hogy egyáltalán nem tudhatjuk, hogy milyen hosszú menetre számíthatunk és útközben vajon hány zuhanást kell túlélnünk.

Amikor tavaly egyik napról a másikra otthon maradt az egész család, akkor kapkodtam a levegőt: hirtelen "túl sokan lettek az irodámban", plusz párhuzamosan két munkában is helyt kellett állnom (egy elsős tanítójaként a saját hivatásom mellett). Négy hete, amióta újra itthon a család, nagyon résen vagyok és az elmúlt év tapasztalatait felhasználva úgy irányítom az életem, hogy a felszínen tudjak maradni és a kapcsolataimat is fenntartsam, maradandó sérülések nélkül. Számomra a legfőbb kiindulópont, hogy egyrészt nem szorongok olyan dolgokon, amikre nincs ráhatásom, másrészt nagyon megszűröm, hogy mire vagy kire fordítom az energiát – ezek mérlegelését ajánlom másoknak is.

Niki: Én is megéltem, megélem az érzelmek, a motiváció, a kreativitás és a produktivitás hullámzását – ez teljesen természetes, emberi reakció, hiszen a körülményeket nem tudjuk befolyásolni, és akkor is hatással vannak ránk, ha közvetlenül nem okoznak látványos változást az életünkben. Számomra ennek felismerése is megkönnyebbülést hozott, egyszerűen megengedtem magamnak, hogy „rosszul legyek”, vagyis nem bagatellizáltam el a helyzet nehézségeit.

A megengedés nálam együtt járt a befelé figyeléssel is, vagyis elkezdtem megvizsgálni, hogy pontosan milyen érzéseket kelt bennem a helyzet, mi hiányzik, vagy miről kell lemondanom a korlátozások miatt, mi miatt aggódom, vagy mitől tartok, hogy ezek a félelmek reálisak-e a jelenben, vagy inkább az ismeretlen jövőről szólnak, és amikor szükségesnek érzem, újra és újra visszatérek ezekhez a kérdésekhez.

Ezek segítenek abban, hogy a fókuszomat tudatosan a jelenben tartsam, és saját hatáskörben, a rendelkezésemre álló erőforrásaimra támaszkodva haladjak tovább. Rosszabb napok persze előfordulhatnak, ilyenkor igyekszem többet pihenni, hogy legyen elegendő mentális és lelki energiám ahhoz, hogy másnap újra a kezembe vegyem az irányítást.

Milyen problémákkal fordulnak hozzátok jellemzően, mióta kitört a járvány?

Niki: Alapvetően két ember-típussal találkozunk, mióta a Covid megváltoztatta az életünket. Az egyiknek megmaradtak ugyan a céljai, de mégsem halad. Hogy miért? Mert halogat, nem tudja beosztani az idejét és mindig valamilyen külső tényezőre fogja, miért akad el. A másik típus teljesen célt vesztett, nem találja a helyét, ezért abban is bizonytalan, milyen irányba kellene elindulnia. A közös a két típusban, hogy az elmúlt egy év mindkettőjüktől rengeteget elvett, olyan dolgokat, amelyek korábban működtek és a felszínen tudták tartani a fókuszt, például a folyamatos pörgés, a vásárlás, a sok program. Most azonban olyan tükröt kaptak, kaptunk, ez alól szinte senki nem kivétel, ami láthatóvá tette a hiányokat, felszínre hozta azokat az akut problémákat – amely érintheti akár a karriert, akár a párkapcsolatot vagy a családi dinamikát-, amelyekkel már nagyon régóta foglalkozniuk, foglalkoznunk kellett volna.

Andi: Az eddig bevált kezelési módok már nem működnek, hiszen sok esetben fizikálisan sem tudnak megvalósulni. Nincs lehetőség például arra, hogy egy összezördülést követően békítő szándékkal beüljünk egy étterembe. A home office és a home schooling miatt az emberek sokkal többet vannak együtt és kevesebb énidő jut azoknak is, akik ezt nagyon igényelnék. Ott, ahol a párkapcsolatban egyébként is problémák vannak, nagyon nehéz előállni azzal az igénnyel, hogy többet szeretnék egyedül lenni, mert ez akár újabb konfliktusforrássá is válhat, hiszen a másik könnyen úgy értelmezheti, hogy nem igénylem a társaságát.

Ilyen szempontból most különösen fontos a napirend, ami egyrészt jól tervezhetővé teszi az egész család számára a napokat, ugyanakkor annak is a kulcsa lehet, hogy betervezhessünk egy-két óra énidőt. A gyerekekkel például meg lehet beszélni, mikor ne zavarjanak, ellenben felajánlhatunk nekik egy olyan idősávot, például a délutánt, amikor övék a teljes figyelmünk.

Niki: Ebben a változékony, bizonytalan helyzetben lényeges a valódi szükségleteink felismerése is – erre korábban, a megszokott mókuskerekünkben valószínűleg kevés késztetést éreztünk. Amíg például be lehetett járni a munkahelyre, jó volt a közösség, élőben beszélgethettünk, kávézhattunk a kollégákkal, addig gyakran fel sem tűnt, hogy magát a munkát mennyire nem szeretjük. Jelenleg pedig egyre többször merülnek fel a „miértek”, és a kérdés, hogy mivel is szeretnénk tölteni az időnket, ami lelkesít, ami feltölt és számunkra fontos.

Mivel a valós szükségletek táplálják a mindennapi lendületünket, a sokak által tapasztalt motivációvesztés, fásultság, frusztráltság feloldása is a jelenlegi igényeink, vágyaink, hiányérzeteink feltérképezésében rejlik. Hiszen hiába szeretnénk az önmegvalósításra fókuszálni, ha a folyamatosan körülöttünk lévő családtagok miatt nincs lehetőségünk feltölteni a lemerült mentális és lelki raktárainkat, vagy esetleg az anyagi biztonságunk került veszélybe, és elhatalmasodott rajtunk az aggodalom. Tudatosítsuk magunkban az aktuális prioritásainkat, és arra fókuszáljunk, ami most a leglényegesebb számunkra – ehhez a belső hajtóerőnk is garantáltan meglesz!

Mit javasoltok, hogyan lépjen tovább valaki a megoldás felé abban az esetben, ha már nem csak érzi, de tudja is, hogy problémája van, amit már nem söpörhet a szőnyeg alá?

Andi: A nulladik lépés minden esetben a tudatos odafigyelés, a saját testünkhöz való újrakapcsolódás. Ha valaki úgy érzi, valami nem kerek az életében, érdemes lassítania és tudatosan időt eltöltenie azzal, hogy a saját testére, az érzéseire fókuszál. Ez az önmagunkkal való kapcsolódás azért nagyon hasznos, mert a testünk rengeteg információval szolgál, csak oda kell figyelnünk a jelzéseire.

Ezután különböző eszközökkel elkezdhetjük kibogozni a probléma szálait. Egyénileg is el lehet ebben indulni - napi szinten, piciben kezdve a tudatos odafigyelés gyakorlását - de a coaching is egy fantasztikus eszköz erre, amellyel már viszonylag rövid idő alatt is látványos eredményeket lehet elérni.

Niki: A gyakorlás pedig szó szerint értendő! Minden nap szánjunk pár percet önmagunkra, és gondoljuk végig, hogyan érezzük magunkat fizikailag. Érzünk-e bármilyen kellemetlenséget a testünkben: szúrást, feszítést, fájdalmat vagy éppen jóleső bizsergést. A testünk a legfőbb bizalmasunk, ami azonnal jelzi, ha nem vagyunk jól: bemerevedik a nyakunk, gombóc lesz a torkunkban, görcsbe rándul a gyomrunk. Innen lehet elindulni: észleljük és tudatosítjuk ezt az érzést. Ha már rutinosak vagyunk a testünk monitorozásában, lépjünk tovább, és válaszoljuk meg a kérdést: Miről árulkodik ez a testi tünet? Milyen érzelem húzódik mögötte? És ez az érzelem miből ered, milyen élethelyzet, gondolat, hiány, szükséglet váltotta ki?

Andi: Bár az említett kérdéssor logikusnak és könnyen megválaszolhatónak tűnik, azonban az a tapasztalatunk, hogy sokaknak nagyon csekély az érzelmi szókincse, vagyis nem ritkán a szavak is hiányoznak ahhoz, hogy akár önmaguk felé megfogalmazzák, hogy is vannak. Egyszerűen nem tanultunk erről, sem otthon, sem az iskolában, sőt a legtöbben úgy is szocializálódtunk, hogy az érzéseinket nem szabad kimutatnunk. Az is fontos feladat tehát, hogy fejlesszük az érzelmi szókincstárunkat – így fogjuk tudni megfejteni, miről is árulkodnak a testünk jelzései, és ha ezzel tudatosan foglalkozunk, az életünk különböző területein adódó problémákat is könnyebben meg tudjuk oldani.

Mi is ez az érzelmi tudatosság, amit EQ néven is emlegetnek?

Niki: Az EQ, az érzelmi intelligencia éppen az, amiről az imént meséltünk, vagyis az önmagunkkal és másokkal való kapcsolódás, az önreflexió képessége. Nagyon sokáig az IQ árnyékában húzódott meg ez a fogalom, melynek sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítottak, de ma már tudjuk, hogy az EQ a boldog és sikeres élet kulcsa, a szakemberek jóslata szerint pedig 2022-re a top 3 készség közé emelkedik. Ráadásul az IQ-val ellentétben, ami egész életünkben állandó, az EQ-nak nincs felső határa, azaz folyamatosan fejleszthető. Az EQ fejlesztésnek az első lépése éppen az önmagunkra, a hogylétünkre fordított figyelem.

Andi: Ráadásul rengeteg kutatás azt is bizonyítja, hogy az EQ fejlesztése fizikális változások elindítására is képes az agyban, az agy plaszticitását növelheti. Ahogy az izmaink, úgy az érzelmi tudatosságunk is edzhető – mégpedig a rendszeres, kitartó gyakorlással.

Niki: Ahogy erősödik az érzelmi tudatosságunk, azt fogjuk tapasztalni, hogy életünk egyre több területére lesz ráhatásunk. Amint megtanulunk olvasni a testünk, lelkünk, elménk üzeneteiből, a szükségleteink is világossá válnak számunkra, és ezután már csak rajtunk múlik, mi lesz a következő lépés, amit megteszünk.

Az érzelmi tudatosság további pozitív hozadéka az öntudatosság, a stabil én-kép, az egyre növekvő önbizalom és a nemet mondás képessége. Ráadásul ez a fejleszthető készség segíthet abban is, hogy olyan nehéz helyzetekben, mint amiben most vagyunk, ne veszítsük el a belső stabilitásunkat, motivációnkat és ne égjünk ki. A kiégés, vagy a teljes kimerülés ugyanis jellemzően abból fakad, hogy sokáig nem a saját szükségleteinkre, hanem a külső elvárásokra reagálunk.

Andi: Azt azért hozzá kell tenni, hogy a totális kimerülés nem egyik napról a másikra történik, hanem egy hosszabb, akár éveken át tartó folyamat, amiről a testünk folyamatosan küldi nekünk a jeleket, függetlenül attól, hogy észrevesszük-e. Amikor bizonyos tünetek, például a fejfájás, hátfájás, alvásproblémák rendszeressé válnak, arra mindenképp oda kell figyelni, mert arra utalhatnak, hogy nem vagyunk a helyünkön.

Hasonlóan figyelmeztető jelzés az is, ha bizonyos dolgokat túlzásba viszünk: túl sokat eszünk, alszunk, dolgozunk, edzünk…stb. Ezek mind arról árulkodnak, hogy nem a valódi, belső motivációink, szükségleteink mentén élünk – és nem véletlen, hogy jelenleg nagyon sokan panaszkodnak is ilyen tünetekre. Természetesen a hullámzás teljesen normális, hiszen emberek vagyunk és néha bizony arra van szükségünk, hogy kicsit beleüljünk a mocsarunkba, az érzelmi tudatosság viszont pontosan abban segít, hogy egy tudatos döntéssel ki is tudjunk szállni belőle...

Véleményetek szerint lehet-e egyáltalán ebből a járvány-helyzetből valami pozitívumot kihozni?

Andi: Azt mondják: „Komfortzónán kívül van a fejlődés”. És bár ez a Covid-helyzetre vonatkoztatva talán merész kijelentésnek tűnhet, de még ebben a nehéz szituációban is van, amiből tanulhatunk és az előnyünkre válhat. Például megtapasztalhatjuk azt, hogy most már muszáj szembenéznünk a korábban említett, szőnyeg alá söpört kérdésekkel. Olyan ez, mint egy új lehetőség egy számunkra boldogabb, kiegyensúlyozottabb életre, bár tagadhatatlan, hogy az út olyan kényelmetlenségeken, fájdalmakon vezethet keresztül, amelyekkel egyébként nem feltétlenül akartunk szembenézni – viszont biztosan érdemes!

Sokan hangoztatják, hogy meg kell keresni még ebben a szigorításokkal, bizonytalanságokkal teli élethelyzetben is a pozitívumokat. Én ezzel azonban csak részben értek egyet, mert a pozitívumok keresése ugyan hasznos, de általában csak a felszínt érinti. Ha valódi javulást szeretnénk, akkor bizony le kell menni mélyebbre, felszínre kell hozni, és górcső alá kell venni az oda eltemetett, és jelenleg minket feszítő érzéseket, felismeréseket, összefüggéseket. Ha ezt megtesszük, a következő negatív spirálban is stabilak tudunk maradni.

Niki: Hogy mit tekintünk a helyzet pozitívumának, az szerintem nagyon egyedi. Számomra az egy éve tartó helyzet olyan tanulságokat hozott, amelyek által sokkal jobban megismertem önmagam, a működésem, az eddig követett mintáim – és ezzel talán nem vagyok egyedül. Bár a szembenézés egyáltalán nem könnyű, viszont magában hordozza annak a szabadságát is, hogy bármikor dönthetünk és cselekedhetünk másképp, mint eddig. A rossz hír viszont, hogy ez a rögösebb, előre nem látható gödrökkel teli út, amit nem lehet lerövidíteni, vagy gyorsan túl lenni rajta. De abban a pillanatban, amikor elhatározzuk, hogy felelősséget vállalunk magunkért, és elkezdünk a belső iránytűnk mentén élni, cselekedni, az hihetetlenül felszabadító érzés, amit nem csak a közérzetünkben, az elégedettségünkben tudunk majd lemérni, de a haladásunkban és az eredményeinkben is!