A férjem rendszeresen a fejemre olvassa azt, hogy lusta vagyok, mert nem csináltam az adott napon semmit (ami számára értékelhető lenne). És azt hiszi, hogy én így jól érzem magam, mert a kanapén ülök/fekszek/telefonozok. Pedig, ha tudná, milyen iszonyú nyomasztó halogató Pató Pálnénak lenni.

Amit szerintem sokan nem tudnak a halogató (laikusok számára lusta) emberekről, hogy nagyon is felelősségteljes emberek és éppen ez a baj. Az adott feladat úgy tornyosul eléjük, mint a mindenség, minden probléma egyszerre, amit csak a halogató ember tud megoldani, de tehetetlennek érzi magát.

Gondoltam utánanézek, hogy mi lehet ennek a halogatás állapotának az oka, eredője.

Ennek a cikknek például két hete neki akartam állni, azonban a gondolat, hogy nagyon jóra szeretném megírni, hogy minden olvasó megértse, a lusta emberek nem feltétlenül lusták, hanem a legmaximalistábbak, nyomasztott. A rossz érzés miatt, inkább nem is kezdtem neki. Teltek a napok, vártam, hogy jöjjön az ihlet, a bátorság, a megoldás. Végül a cikk leadási határideje volt a múzsám, és az őszinte, egyenes kommunikációs stratégia segített megszülni ezt a cikket.

A halogatás nem egyszerűen lustaság vagy kényelmesség, hanem egy önszabotáló stratégia, amelynek mélyebb pszichológiai okai vannak. A halogatás hosszú távon negatív következményekkel járhat, mint például a stressz, a szorongás, az alacsony önértékelés, a hatékonyság csökkenése, a lelkiismeret-furdalás vagy a bűntudat.

Miért halogatunk?

A halogatás mögött általában az alábbi tényezők valamelyike, vagy több tényező együttese áll:

Nem érezzük elég fontosnak vagy érdekesnek a feladatot – ha úgy gondoljuk, hogy a feladat nem hoz nekünk semmilyen hasznot, örömet vagy elégedettséget, akkor nem érzünk motivációt az elvégzésére. Ilyenkor inkább olyan dolgokkal foglalkozunk, amik jobban lekötik a figyelmünket vagy szórakoztatnak minket.

Tökéletességre törekvés és maximalizmus – ha túl magas elvárásokat támasztunk magunkkal szemben, és úgy érezzük, hogy nem tudunk megfelelni ezeknek, akkor inkább bele sem kezdünk a feladatba. Félünk attól, hogy hibázunk, kritikát kapunk vagy csalódást okozunk másoknak vagy magunknak. Ilyenkor inkább elkerüljük a kihívást vagy a konfrontációt.

Szorongás mások értékelése miatt – ha túlságosan fontos számunkra mások véleménye rólunk vagy a munkánkról, akkor feszültek és bizonytalanok lehetünk. Aggódunk amiatt, hogy nem fog tetszeni másoknak, amit csinálunk, vagy hogy nem felelünk meg az elvárásaiknak. Ilyenkor inkább halogatjuk a munka elvégzését, vagy elkészültekor a bemutatását.

Kétértelműség, illetve az elinduláshoz szükséges információ hiánya – ha nem világos számunkra, hogy pontosan mit kell csinálnunk, hogyan kell csinálnunk vagy miért kell csinálnunk, akkor nehezebben tudjuk meghozni a döntést az elkezdésről. Várjuk, hogy valaki megmondja nekünk, hogy mit tegyünk, vagy hogy jobban tudjuk, hogy mit akarunk. Ilyenkor inkább gyűjtögetjük az információkat vagy keresgéljük a lehetőségeket.

Akhilleusz és a teknős paradoxon

Kicsit olyan, mint Akhilleusz és a teknősbéka története, ami Zénón paradoxonjai közé tartozik és egy fizikai-filozófiai felvetést példáz. Esetünkben a gyorslábú isten a halogató ember, a teknősbéka pedig a feladat. Akhilleusz egy napon kihívta a teknősbékát futóversenyre, és nagylelkűségből adott is neki előnyt. A teknősbéka a maga módján el is indult a pályán, és amikor Akhilleusz úgy látta, épp elég előnyt adott, megindult ő is. Amikor megtette a közte és a teknős közötti út felét, a teknős előrébb haladt, ha csak kicsivel is. Ezt követően Akhilleusz megint megtette az út felét, de a teknős kicsivel megint előrébb jutott. És így Akhilleusz soha nem érte utol a teknőst. Nyilván ezt a paradoxont azóta feloldották fizikusok/matematikusok, de szerintem érthető, hogy a halogató/lusta ember hogyan viszonyul az elvégzendő feladathoz.

Hogyan győzhetjük le a halogatást?

A halogatás leküzdéséhez elsősorban az önismeret és az önszabályozás fejlesztése szükséges. Fontos felismernünk és elfogadnunk azt, hogy miért halogatunk, és milyen érzelmeket vált ki belőlünk egy adott feladat. Ezután pedig olyan technikákat alkalmazhatunk, amelyek segítenek nekünk legyőzni a belső ellenállást és cselekvésre sarkallnak minket.

Néhány ilyen technika a következő:

Célok és részfeladatok meghatározása

Ha túl nagynak vagy bonyolultnak érezzük a feladatot, akkor könnyen elveszíthetjük a motivációnkat vagy a fókuszt. Ezért érdemes lebontani a feladatot kisebb, konkrét és elérhető részfeladatokra, amelyeket sorrendbe állítunk és határidőt szabunk nekik. Így könnyebben láthatjuk a haladásunkat és ünnepelhetjük a sikereinket.

Jutalmazás és büntetés

Ha nem érezzük elég vonzónak vagy ösztönzőnek a feladatot, akkor próbáljuk meg összekötni valamilyen kellemes vagy kellemetlen következménnyel. Például, ha elvégezzük a feladatot, akkor megengedhetünk magunknak valamilyen kis élvezetet, mint például egy szelet csokit, egy jó könyvet vagy egy filmnézést. Ha viszont nem végezzük el a feladatot, akkor megvonhatunk magunktól valamilyen kényelmet vagy szórakozást, mint például a közösségi média használatát, a videojátékot vagy a barátokkal való beszélgetést.

Kötelezettségvállalás és elszámoltathatóság

Ha nem bízunk magunkban vagy gyengének érezzük az akaratunkat, akkor segíthet, ha megosztjuk a céljainkat vagy a feladatainkat másokkal, akik támogatnak minket vagy ellenőriznek minket. Például bejelenthetjük a főnökünknek, hogy mikorra készülünk el egy projekttel, vagy megkérhetjük egy barátunkat, hogy hívjon fel minket egy adott időpontban, hogy megtudja, hogy haladtunk-e a feladattal. Így erősebbnek érezhetjük a felelősségünket és a kötelezettségünket, és kevésbé akarunk csalódást okozni másoknak vagy magunknak.

Pozitív gondolkodás és önbizalom

Ha túlságosan félünk a kudarctól vagy a kritikától, akkor próbáljuk meg átformálni a gondolatainkat és az attitűdünket. Ahelyett, hogy azt mondanánk magunknak, hogy „nem tudom megcsinálni”, „nem lesz jó”, „nem fog tetszeni”, inkább azt mondjuk magunknak, hogy „megpróbálom megcsinálni”, „a legjobbamat teszem”, „tanulok belőle”. Így csökkenthetjük a szorongásunkat és növelhetjük az önbizalmunkat.

Persze megvárhatjuk, hogy a probléma vagy feladat magától megoldódik vagy megszűnik, de ez ritkán következik be.

Kérhetünk segítséget, hogy másokkal együtt oldjuk meg a feladatot, de a halogató ember általában (tapasztalatom szerint) ritkán tud segítséget kérni. Találhatunk valamilyen olyan célt, ami számunkra kedvező és annak érdekében teszünk erőfeszítéseket. Közben, csak úgy mellékesen elvégezzük a tényleges feladatot is, amihez egyfajta önbecsapás is szükséges.

Halogató emberként tudom, hogy nem egyszerű nekikezdeni a feladatoknak, de ha el sem kezdjük, azok csak sokasodni fognak és aztán tényleg kezelhetetlenné válnak.

forrás 1., forrás2., forrás 3., forrás 4.