JoyNapok logo
Elérhető az Éva legújabb száma most JOY-napok kuponfüzettel!
0 nap 0 óra 0 perc

A férjem fia veri a menyasszonyát – beleszólhatok ilyesmibe?

Borítókép: A férjem fia veri a menyasszonyát – beleszólhatok ilyesmibe? Forrás: pixabay.com
Betti rémisztő nyomokat pillantott meg a „menye” karján. Mit tehetne?

Felkapott belvárosi étterem teraszán találkozunk egy langymeleg tavaszi napon, pár nappal az újranyitás után. A város kozmikus eufóriában úszik, mintha öröknek vélt tél ért volna véget: a lányok fogvacogva is haspólót húznak, a gyerekek kavicsokat gyűjtenek a Duna-parton, egy apró kutya majdnem beleesik a vízbe a szemünk láttára. Színesen vibráló kavalkád ez, és most hagyjuk, hogy járvány van, az úristen még nem húzta le a rolót, de az egy másik történet.

Szóval leülünk a teraszon és rövid beszámolókat tartunk egymásnak: vázoljuk aktuális lelkiállapotunkat, áttekintést tartunk tanulmányainkról, munkáinkról, esetleges gyermekeink, testvéreink helyzetéről, megtárgyaljuk a közelmúlt eseménytelenségét. A férjem, Bence negyvenkilenc éve ellenére derűs, vállas ember, csillogó szemmel mesélteti őket. Laci, huszonöt éves, összehúzott szemű, tüsihajú fiatalember, jó pár kilót felszedett a karanténban. 190 centi fölött van, akárcsak az apja, s a maga lassú, komótos módján szaval az elkeserítő világhelyzetről, mint egy politikus, egyébként jól vagyunk, köszi, mindketten egészségesen, lekopogom. A menyasszonya, Bori, foglalkozására nézve jogász, nincs 160 centi, vékony, csendes lány. Szótlanul gubbaszt Laci oldalán, kérdésre tőmondatokban felel, bal keze gyűrűsujján meg-megcsillannak a cirkóniakövek. Laci tavaly kérte meg a kezét. Most néha átkarolja a menyasszonya vállát, néha elengedi, ez attól függ, mit követel meg éppen a szónoklat dramaturgiája.

Nyugodalmas és sztereotip ebédnek ígérkezik, limonádét kérek és cigánypecsenyét párolt zöldséggel, Bence a szokásos gulyást fehér kenyérrel, Laci csülköt, a menyasszonya cézársalátát, és talán a rendelésfelvételnél szúrom ki, hogy Bori megváltozott. Sosem volt az a virtigli cserfes típus, inkább olyan, aki kis mosollyal és kíváncsi tekintettel kíséri a beszélgetéseket, talán hogy a szótlanságát kompenzálja, és mindig akkor nevet, amikor a többiek. Szereti Lacit, felnéz rá, okosabbnak tartja magánál, pedig ebben nincs igaza. Most viszont semmi mosoly, a szeme alatt sötét karikák húzódnak, a szája meg-megrándul, idegesen jár a szeme ide-oda. Az első gondolatom az, hogy rákapott az italra a karanténban. Nem ő lenne az első. Még a zugdrogozás sem kizárt. Laci épp olyan, mint máskor, nagyképű, modoros, kényszeres beszélgetésirányító. De hát a férjem legidősebb fia, mindig ügyeltem rá, hogy az ellenszenv dacára egyetlen rossz szót se mondjak róla.

Épp ott tart, hogy nemsokára előléptetik, és a fizetése is emelkedni fog, a főnök kivételével ő lesz a legjobban kereső az osztályon. Bence elégedetten néz rá, mint kisgyerek a játszótéren az üres hintára. Laci megint átkarolja a menyasszonyát, Bori megrezzen, és igen, most már nem foghatom a szemem megbízhatatlanságára, el akar húzódni tőle, és mintha fájna neki valami, eltartja a karját a testétől, amikor a kisfiam egyszer nekiesett az asztal sarkának és beütötte a vállát, akkor vált közeli ismerősömmé ez a mozdulat, a fájdalma napokig tartott, a bűntudatom meg hónapokig, hogy belemásztam egy álbékés állapotba (az én gyerekem nyugis természet), és tessék, itt a büntetés a naivságomért.

Bori visszaigazítja a csuklójára a fehér pulcsit, de már késő, észrevettem a lila foltokat, a szorítások nyomait, és ahogy feljebb nézek, kivilágosodik a korábbi rejtély, már a puszipuszinál furcsálltam, miért hord valaki vastag sálat ilyen langyos tavaszi napon. Bence nem vesz észre semmit, elragadtatással bámulja legidősebb fiát, az előléptetés előtt állót, az egykori teniszbajnokot, Laci viszont mogorva lesz, ingerült, lehajítja az aperitifet, hol van már a kaja, dünnyögi, és elhallgat.

Kínos csend ereszkedik közénk, és csak a mafla férjem nem érti, mi történik. Mivel nem tudok mást tenni, összehasonlítom vele újonnan tett felfedezésemet. Arra jutok, hogy nincs benne egy morzsányi erőszakosság sem. A volt felesége indulatosabb teremtés, ütött is, ha felment benne a pumpa. Igaz, ritkán, mentegette Bence. Ritkán? Lehet „ritkán” ütni? Hol van a határ? Mi az, ami még „belefér”, és honnan terjed a megmásíthatatlan?

Fejben kérdéseket fogalmazok, amik most biztosan nem hangzanak el, de egyszer talán.

Jóhiszeműen bízom a saját leendő bátorságomban, bár le sem veszem a szemem a kockás asztalterítőről. Bori még mindig a pulcsi ujját igazgatja, Laci a vállán nyugtatja a kezét, a hüvelykujja körme finoman megérinti a sálat. Megérkezik a mosolygós pincérnő, hozza az ebédet, amit alig vártam, és amihez épp csak hozzáérek majd. Mi ez a temetői hangulat, nevetgél Bence, aki elsütött egy viccet, de senki nem nevetett rajta, valami rosszat mondtam? Laci elengedi a menyasszonyát, és fejtegetni kezdi, hogy a főnökénél jobb viccmesélőt nagyítóval sem találna az ember a planétán, nem mintha apának nem lenne jó anekdotázó képessége, de amire dr. Ferenc képes…

Görcsösen tartom a vállam, pisilni kell, de olyan nehéz felállni Bori mellől. Mondani kéne neki valami bíztatót, hogy tudom, min megy keresztül, az apám úgy lepofozott minket a díványról, hogy napokig feldagadt arccal mászkáltunk, aztán hazudtunk valamit a suliban, mert anyu megkért rá, éveken át féltem benézni a sötét sarkokba, pókhálókba gabalyodott rémalakokról álmodtam, de ma már jobb, ki lehet lépni, el lehet menni, ne hidd el, hogy no way out. Végül már annyira fáj a hólyagom, hogy megadom magam. Lenézek Bori tarkójára, a nyakát eltakarja a sál, alig bírom megállni, hogy valami ürüggyel ne nyúljak oda (kilóg a cetli, bocs), és ne húzzam félre. Aztán mégis otthagyom. Akkurátusan ráhelyezem a papírt a vécéülőkére, leülök, és sírni kezdek. Egyszerre pisilek és bőgök, talán gyerekkoromban volt utoljára ilyen.

Mi a fene volt ez, kérdezi Bence a kocsiban. Olyan szépen kezdődött, aztán mindenki megkukult. Te is. Valamiről lemaradtam? Nem válaszolok, csak megrántom a vállam, miközben körülöttünk hullámzik, majd eltorzul a tavaszi táj. Ma biztos nem beszélek róla. Ma elsüllyesztem a mélybe. Talán majd holnap.

A galériában szuperhős anyukákat láthatsz, akik kiléptek bántalmazó kapcsolatukból!