Hogyan él koronavírus idején egy igazi hipochonder?

hipochonder,koronavírus
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A hipochondria kegyetlenül meggyötörhet. Mit tesz egy képzelt beteg vírusterhes időkben? Juli elmeséli.

Hogyan lettem hipochonder?

Bár fiatalkoromban is előfordult, hogy rám tört a halálfélelem évente egyszer-kétszer, idült hipochondriám három évvel ezelőtt kezdődött egy traumatikus élmény hatására. Hozzáteszem, nem szeretnék „magyaregészségügyizni”, sok jó tapasztalatom volt az orvostudománnyal, és rengeteg empatikus orvossal találkoztam: az alábbi lidércnyomás – ami sokak szerint inkább komédia – a kivételek közé tartozott.

Fájt a hátam, így elmentem megröntgeneztetni. Nyugodtan üldögéltem a váróteremben a leletre várva, és nem gyanítottam, hogy a katasztrófa egyre közeleg. Feszült akkor lettem kicsit, amikor már minden utánam érkező beteg megkapta a maga kis röntgenfelvételét, egyedül engem felejtettek el.

Fél óra múlva nyílt az ajtó, egy idős bácsi jött ki fehér köpenyben, és kongó hangon szólított. Úgy nézett ki, mint Binns professzor a Harry Potterből, lehetett vagy százötven éves. Dermedten jelentkeztem, mint az iskolában („tanár úr kérem, én készültem!”), mire behívott a rendelőbe, és apáskodva leültetett egy székre. „Mondja, kisasszony, tapasztalt váratlan fogyást mostanában? Vannak nyelési nehézségei? Nem érez valami problémát, amikor eszik vagy iszik?” Nyájasan beszélt, mintha egy virágos réten üldögélne az unokájával, és azt tudakolná, citrom- avagy vaníliafagyit kér inkább. „Nem. De miért kérdezi?” – nyögtem halálra váltan. „Mert láttam valamit.” – súgta titokzatosan. „Mit?” „Nem tudom. 15 perc múlva jöjjön vissza, és kiderítjük.”

Már éreztem is az arcomon a halál fagyos leheletét. Úgy tántorogtam ki a rendelőből, mint akinek a halálos ítéletét nyomták a kezébe. Felhívtam a szüleimet, és gyorsan végrendelkeztem. Apám azt mondta, lehet, ez kicsit korai még, de én biztos voltam benne, hogy a kórházból kijövet mehetek is a paphoz kérni az utolsó kenetet.

Mire visszabukdácsoltam, a doki már összecsődítette az egész kórházat. Elsőként a fül-orr-gégészek vettek kezelésbe, aztán a bácsi személyesen kísért ultrahangra, miközben a kezét a vállamon tartotta – ez a támogató attitűd nagyon ijesztő volt. Máig nem felejtem el a várakozók tekintetét, szegények hónapokkal korábban bejelentkezhettek, én meg eléjük tolakodtam: bár isten a tanúm rá, én voltam az utolsó, aki ezt akarta. Kábultan hevertem a készülék alatt, mint akinek minden mindegy, amikor feltűnt, hogy az ultrahangos orvos nevetgél. Gondolom, látta, hogy a rettegéstől alig vagyok magamnál. „Ne törődjön vele!” – intett az öreg felé. „Mindenkire a frászt hozza.” A nyelési vizsgálatot már maga a bácsi végezte saját kezűleg, és szemlátomást nagyon feszült lett attól, hogy egy árva fia betegséget sem talált. „Pedig láttam a röntgenfelvételen. – hajtogatta. – Igenis láttam.” És enyhe undorral nézett rám, mintha csalódást okoztam volna neki.

A kórház kacagva eresztett utamra, az idős orvos rosszkedvűen bámult utánam.

Magammal vittem az ominózus röntgenfelvételt, és a biztonság kedvéért két orvosnak is megmutattam, akik a fejüket csóválták: ezen bizony nincs semmi.

A koronavírus és a képzelt beteg

Hiába ért ilyen komikus véget az eset, engem teljesen kifordított önmagamból. Évekig megrögzött hipochonderré váltam tőle. A napjaim állandó érzelmi hullámzásban teltek, bújtam a netet, elkoptak a lábaim vizsgálatról vizsgálatra járás közben, a háziorvosomat többször kiborítottam, amikor zokogva rontottam be hozzá újabb és újabb képzelt betegségekkel. Az ember azt gondolná, a koronavírus nekem már olyan mennyiségű félelmet okoz, hogy képtelen vagyok a fejemet a víz fölött tartani. Ám ez szerencsére nem így van. Egyrészt azért, mert most mindenki fél, tehát végre nem érzem magam kívülállónak a betegségem miatt, és ha maszkot, kesztyűt veszek fel, senki sem bámul meg.

De azért kár tagadni, az első hetek frászban teltek. Amíg nem ismertem ki magam a mintázatban, amíg rendszeresen olvastam a pánikkeltő cikkeket és az ismerőseim posztjait, akik nyakig merültek a szorongásba, én is elég szarul éreztem magam. Még a magánúton elvégezhető tesztek árainak is utánanéztem, de elég könnyen le tudtam dumálni magam róla. Aztán teltek-múltak a hetek, nem kezdtem el fuldokolni, feltaláltam magam itthon, megszoktam az online munkát, úgyhogy jelentem: megvagyok. Ha teljesen úrrá nem is lettem a fóbián, az évek során azért megtanultam kezelni. Vannak olyan módszerek, amikkel csökkenthető a pánik, és valahányszor elborít a jeges rettegés – mert azért mindig van olyan -, felváltva alkalmazom őket.

Segítenek például a lazítógyakorlatok. Hanyatt fekszem, és hosszú perceken keresztül próbálom az összes testrészemet egyenként ellazítani. Amikor végeztem, sokkal nyugodtabbnak érzem magam.

Egy ideig jártam pszichológushoz. A félelmeimet megcélzó beszélgetések enyhítették a szorongást, és most is használnak, ha rájuk gondolok.

Leszakadtam az internetről. Korábban a kényszeres kutatások alapján a legkülönfélébb diagnózisokat állítottam fel magamnak, s mivel megrendült a hitem az orvostudományban, egészen addig valóságnak hittem a bajt, amíg egy vizsgálat ki nem derítette, hogy kutya bajom. Ma már nem írom be a keresőbe a tüneteket. Bár néha nehéz…

Racionális érvek mantrázásával szintén bíztató eredményeket lehet elérni. Ha úgy érzem, túl közel sodródtam a pánikhoz, beszélgetek valakivel, aki elmagyarázza, hány millió természetes magyarázat van arra a jelenségre, amit kórosnak hiszek.

Az is segít, ha elképzelek egy kört, és azon bejelölöm, mennyi esélye van annak, hogy elkaptam a vírust, a rákot, az ebolát vagy valamilyen ritka autoimmun betegséget. Azzal szemben, hogy csak valami ártalmatlan, mindennapos dologról van szó.

Nem élek kényszeres elzártságban, a szabályok betartásával elég ügyesen mérséklem az indokolatlan félelemrohamokat. Ha ki kell mennem az utcára, előtte fél órán át mondogatom magamnak: az, hogy sétálok kicsit, még nem jelenti, hogy órák múlva kínok között patkolok el a fertőzésben.


Nézd meg a galériát benne hipochonder hírességekkel:

Nézd meg a galériánkat>4 kép
4 híresség, aki hipochonder volt
Tovább olvasok
Kép
5 jel, hogy a légkondicionáló berendezésed javításra szorul

Itt a légkondiszezon, úgyhogy ideje végiggondolni, vajon ideálisan működik-e a saját berendezésünk. Ha el akarjuk kerülni az izzadós, ragadós otthon töltött órákat, érdemes megtanulni, milyen „tünet” milyen „betegséget” jelenthet.

Kép
Sia elmeséli, hogyan védte meg a tinédzser táncoslányt Harvey Weinsteintől

Emlékeztek a bakfislányra, aki egyen-szőke parókát viselt Siával annak videoklipjeiben? Az ausztrál énekesnő most érdekes adalékokról rántotta le a leplet.

Kép
Támad az agyevő amőba... hogy micsoda?!

...de te azért ne ijedj meg tőle nagyon. Nem az agyevő amőba lesz az új koronavírus.

Kép
Ma van a csók világnapja – 9 meglepő tény a csókolózásról

Július 6-án ünneplik a csók világnapját. Most összeszedtünk 9 vicces, furcsa vagy épp meglepő tényt a csókolózásról.

Kép
A lány, aki egy cseppet sem fél a szénhidrátoktól – tanulj tőle!

Szerencsére lassan mindenki megérti, hogy semmi szüksége a szervezetnek a szénhidrátmegvonásra, mert hosszútávon egyáltalán nem ez a karcsúság és a kiegyensúlyozottság titka. Ha azonban még mindig azt gondolod, hogy a szénhidrát igenis közellenség, érdemes elolvasnod Botos Reni életmódblogger ’szénhidrát-storyját’!

Kép
A férjem nem egy született apa, így gyereket és apát is nekem kellett nevelnem

Az anyai ösztön többnyire egy létező jelenség, de mi a helyzet az apai ösztönnel? És mit tegyünk, ha a férjünk szívét nem, hogy nem dobogtatja meg az újszülött gyermeke, de egyenesen menekül tőle, a vele járó feladatokkal otthonról? Sokunk története ez, ám mostani történetünk főszereplője, Niki nem törődött ebbe bele. Eltökélte, hogy apát farag a férjéből, hogy gyermeke teljes családban nőjjön fel, így a szülés után nem csak a gyereknevelésbe, hanem az „apanevelésbe” is belekezdett.

Kép
Napi horoszkóp július 6.: a Szüzek szép eredményeket érhetnek el, a Bakok a nagy pillanatra várnak

A hét első napján is érdemes néhány percet a horoszkópodra szánnod, hisz a csillagok mára is üzentek!

Kép
Szabadvers a Zoomhoz

Miért ne lehetne ódát írni a RedMenta programhoz vagy a Krétához? Bus István kollégánkat a Zoom ihlette meg és gondolatait szabadvers formába öntötte.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem