Szakítani a legjobb barátnőmmel keményebb volt, mint egy válás

legjobb barátnő,igaz történet
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

M

Minden nap gondolok az ex-legjobb-barátnőmre. Még ma is fáj.

Julcsi és én a gimi óta elválaszthatatlanok voltunk.

Mintha sziámi ikrek lettünk volna. Mindent együtt csináltunk. Egyforma bőr hátizsákunk volt, teljesen véletlenül egyformára vágattuk és színeztettük a hajunkat szombat délután, majd’ hanyattestünk, amikor találkoztunk vacsora előtt. Még fehérneműből is ugyanazt vettük fel, amikor elvesztettük a szüzességünket (igaz, különböző fiúval és különböző időpontban).

Mindent megosztottunk egymással: a kajánkat, a ruháinkat, a sminkünket, a könyveket. Csak az exeinket nem.

A női szolidaritás erősebben tartott össze minket, mint a pillanatragasztó.

Mire húszévesek lettünk, kicsit elsodort minket egymástól az élet, mégis minden nap beszéltünk. Amikor ő munkaügyben utazott, órákat lógtunk a telefonon, amitől kicsit fasírtba is kerültünk az akkori fiúmmal. Ő azt mondta, Julcsi manipulál engem és rövid pórázon tart. Julcsi úgy látta, a fiúm csak féltékeny. Persze, hogy Julcsinak adtam igazat. Szakítottam is a fiúval. Aki nincs oda a választott nővéremért, az nem lehet a lelki társam.

Persze ettől még a barátságunk nem volt mentes civakodásoktól. Volt abból rengeteg. Időről időre együtt laktunk és az ő laza, majd-később-megoldom hozzáállása kihozta az én tisztaságmániás, rendszerető énemből a házmesternénit. Aztán valahogy mindig elsimultak a konfliktusok: egy-egy rövid mosolyszünet után az egyikünk felhívta a másikat és ott folytattuk, ahol abbahagytuk, mintha a veszekedés meg se történt volna. Nem is beszéltünk ezekről többet.

A húszas éveink közepére mindkettőnk életében komoly változás állt be.

Otthagytam kiskereskedői állásomat, egyetemre mentem és a diákéletem mintha irritálta volna Julcsit. Időnként epés megjegyzéseket tett a diákhitelemre, és az lett a benyomásom, hogy általánosságban rossz ötletnek tartja, hogy tanulok. Ezidőtájt őt előléptették, és az élete váratlanul elkezdett arról szólni, hogy főfejesekkel vacsorázott, üzleti rendezvényekre járt és esténként a kollégákkal iszogattak. Én az egészségügyben dolgoztam, és az emberek táplálkozása és jólléte érdekelt, úgyhogy a piálós sztorijait nem találtam szórakoztatónak. Az én házilag készített savanyúkáposztámról és meditációmról szóló történeteim pedig őt nem érdekelték – hamarosan mindenféle ürügyekkel zárta rövidre a telefonbeszélgetéseinket.

Egyre ritkábban találkoztunk. Gondoltam, ez csak egy korszak – már több mint tíz éve voltunk barátnők. A legtöbb tartós barátságban – ahogy más baráti kapcsolatokon is láttam a környezetemben – időről időre beáll egy kevésbé intenzív időszak. Nemsokára megint ott fogjuk folytatni, ahol abbahagytuk, amint Julcsi céges martinikorszakának leáldozik… vagy nem?

Hát nem. Nagyon-nagyon nem.

Elkezdett apróságokat az orrom alá dörgölni. Az utolsó pillanatban lemondta a találkozónkat a kávézóban vagy két órát késett. Időnként kicsúszott a száján egy-egy leereszkedő, gúnyos félmondat, láttam, ahogy forgatja a szemét, pofákat vág, meg se próbálja elrejteni, hogy lenéz. Én mégis úgy tettem, mintha ezek a szinte észrevétlen apróságok nem számítanának. Pedig ezek voltak az első jelei annak, hogy valami megváltozott köztünk.

Az esküvőmet megelőző három hónapban Julcsi eltűnt a Föld színéről. Fogalmam se volt, hogy menyasszörnyként viselkedtem-e (a húgaim biztosítottak róla, hogy nem így történt) vagy mondtam-e valami rosszat.

Aztán, az esküvőm napján megjelent nálam reggel 7-kor a sminktáskájával és egy tálcán kapucsínókkal, mintha mi sem történt volna.

Az esküvőn olyan megható nyoszolyólány-beszédet mondott, hogy képtelen voltam visszatartani a könnyeimet.

Minden meg volt bocsátva.

legjobb barátnő,igaz történet
forrás: Getty Images

Amikor a férjemmel házat kerestünk, Julcsi velünk tartott. Az életem minden fontos döntésénél jelen volt, miért pont ennél maradt volna távol? De ahelyett, hogy támogatóan járta volna velem végig az ingatlanokat, minden egyes barna szőnyeges nappali láttán felhúzta az orrát. „Rémes” – mondogatta.

Amikor megvettük a házunkat, tárgyilagosan kijelentette, hogy hülyeség volt háztulajdonossá válnom, mivel nemsokára összeomlik a piac. Ő csak vigyázni próbált rám, mondta. Bár akkor még nem így láttam, utólag azt gondolom, egyszerűen elviselhetetlen volt számára, hogy nekem van valamim, ami neki nincs. Bár degeszre kereste magát, még sem tudott megtakarítani egy fillért sem. Annyi éven át éltünk hasonló élethelyzetben, most azonban én megállapodni készültem, míg ő továbbra is kocsmákban töltötte a hétvégéit. Az apró különbségek bekúsztak az életünkbe és óriási éket vertek közénk.

Az élethelyzetbeli különbségek és a nézeteltérések ellenére Julcsi továbbra is majdnem minden nap felhívott. Igaz, a beszélgetéseink már nem arról szóltak, hogy cseverésztünk volna a mindennapjainkról – inkább ő beszélt a napjáról, mi több, ventillált. Sokszor kaptam magam azon, hogy fél füllel figyelek csak hosszadalmas munkahelyi sztorijaira, próbálok érdeklődést színlelni, miközben zöldségeket szeletelek a vacsorához. Egy idő után észrevettem, hogy már nem is kérdez az én életemről.

Egyszerűen megunt – ez egyértelműnek tűnt –, és ezen a ponton már én is igen sekélyesnek találtam a véleményét. Dehát mégiscsak barátnők voltunk gyerekkorunk óta! Mihez kezdjek? Szakítsak vele? A puszta gondolattól is felfordult a gyomrom. Ő továbbra is önző volt és semmi nem érdekelte saját magán kívül – na de most komolyan, kinek nincsenek hibái?

Csakhogy a régi időkben még tudtam azonosulni Julcsi nézőpontjával, most pedig nem. Ő se tudott az enyémmel. Már nem voltunk fogadott nővérek. És mint egy rossz házasságban, a jó pillanatok egyre ritkultak, egyre kevesebbet találkoztunk, a „szeretlek” megszokásból hangzott el.

legjobb barátnő,igaz történet
forrás: Getty Images

Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor egy ízben hallgattam Julcsi aktuális sztorizását a telefonban. Amikor egy óra és tíz perc elteltével még mindig nem kérdezte meg, hogy vagyok, kifakadtam.

Azt terveztem, hogy elmondom neki: most tudtam meg, hogy terhes vagyok, de egyszer sem jutottam szóhoz. Valami ürüggyel letettem a telefont – abban a pillanatban ráébredtem, hogy már nem tisztelem azt a személyt, akivé Julcsi lett. Szerettem, de már nem kedveltem. Felnyílt a szemem. Évek óta mentegettem, hogy milyen jó barát. De a jelenlegi Julcsi nem volt jó barát. Már nem volt az a kedves és empatikus 14 éves, amilyennek megismertem. Önző, nárcisztikus személyiség lett belőle és egyszercsak megláttam, hogy a furcsa viselkedései mind féltékenységből fakadtak. Nem azért tett lekezelő megjegyzéseket, mert „ő csak vigyázni próbált rám”, hanem azért, hogy ne legyen sokkal jobb nekem, mint neki. Észre se vettem, mennyire nem működik már ez köztünk. Pont, mint egy boldogtalan házasság: annyira hozzászoktunk, hogy együtt vagyunk, hogy egyszer sem kérdeztük meg magunktól, miért vagyunk még együtt.

Nem mondtam meg neki, hogy terhes vagyok. Ez volt az utolsó telefonbeszélgetésünk.

Végül éppen a Facebookon szakítottunk. Majdnem hogy így volt a legkézenfekvőbb – 14 évesen ismertük meg egymást, és a végén úgy viselkedtünk, mint a 14 évesek. Ezzel a kérdéssel nyitottam a Messengeren: „Barátok vagyunk egyáltalán?”, aztán mindketten dühödten gépelni kezdtünk és végre felfedtük egymás előtt, mit gondolunk valójában. Még ma is emlékszem, ahogy leírom: „Végeztem veled.” Minden alkalommal fáj a mellkasom, amikor eszembe jut.

Ennyi volt. Így lett vége a barátságunknak a legjobb barátnőmmel. Kampec. Mint egy válás.

Néha elgondolkozom, hogy találkoznak-e még az útjaink a jövőben. Azon is elgondolkozom, hogy ha nincs ez a drámai online konfrontáció, akkor csak úgy szimplán elvesztettük volna-e egymást szem elől, ahogy az annyi barátsággal történik. Akárhogy is, igyekszem lezárni magamban ezt a történetet. De elképesztően nehéz. A fényképalbumaim tele vannak a mosolygó arcával; ha megpróbálnám kivágni őket, tele lenne a szobám konfettivel.

Óriási helyet töltött be az életemben, nagyon sokáig. Az otthonom minden sarkából visszaköszön. Most is, ahogy végignézek magamon, egy olyan legging van rajtam, amit tőle kaptam.

A válásokhoz hasonlóan ennek az elengedésnek is megvannak szakaszai: düh, tagadás, alkudozás, vádaskodás, szomorúság.

Sok-sok szomorúság.

Szomorú vagyok, hogy sosem váltottuk valóra a réges-régi terveinket, hogy a gyerekeink nem fognak találkozni, hogy nem fogunk közösen grillpartikat rendezni, amiket tinikorunk óta tervezgettünk.

És akárcsak egy frissen elvált nő, próbálom atomjaiból felépíteni új szingli életemet, kitalálni, milyen lesz nekem most, hogy már nincs legjobb barátnőm. De ellentétben a romantikus kapcsolatokkal, azóta sem léptem tovább. Nem lett új, ma már jobban hozzám illő legjobb barátnőm. Nincs másik Julcsi, aki lehengerelne és elárasztana a kedvességével és elgondolkodtatna, hogy miért viseltem el ilyen sokáig az ex-legjobb barátnőmet.

Ha elmondhatnám bárkinek, hogy szakítottam a legjobb barátnőmmel, sokat könnyíthetnék magamon. A barátaim és a családtagjaim igyekeznének nem beszélni Julcsiról, megpróbálnának összehozni a legjobb baráttal nem rendelkező unokatestvérükkel. De ez nem így működik. Nincs online legjobb-barát-kereső (vagy van?), nincsenek rapid-legjobb-barát-randik, website-ok, amiknek bonyolult algoritmusai hasonló érdeklődés alapján hozzák össze a felhasználókat egymással, nincs jobbra-balra húzás.

Szakítani a legjobb barátnőddel a legnehezebb szakítás a világon. Nem lehet feldolgozni. A legrosszabb talán az, amikor összejöveteleken mindig ugyanazt kérdezik: – Szóval hol császkál az a Julcsi mostanában?

És akkor persze meg vagy lőve.

Mert azt mégsem mondhatod, hogy elváltál a legjobb barátnődtől.

Ráadásul 30 évesen hol lehet új legjobb barátot szerezni?

Sehol. Úgyhogy szerzel egy macskát.

Néha, amikor Szezám cica önző seggfejként viselkedik, ránézek a kis szőrgombócra és azt suttogom: „Julcsi”.

Nézd meg ezt a galériát is:

Nézd meg a galériánkat> 5 kép
Híres női barátságok

Ez a cikk fordítás, a bustle.com oldalon jelent meg először.

bustle.com

Tovább olvasok
VB-arany, 40 kiló mínusz, új szerelem, új ország: Korok Fatima búvár

Korok Fatima búvár nemrég világbajnok lett szabadtüdős mélymerülésben. Csak 26 éves, de megélt már egy teljes, hosszú életre való kalandot, a mondanivalója bölcs, mint egy jobbfajta hetvenévesé.

10 tipp: Hogyan aludj el 2 perc alatt?

Egyszerű ötletek, amelyek segítenek abban, hogy álmatlanul forgolódás helyett pikkpakk elaludj.

3 gyógytea, ami távol tartja az orvost

Lassan de biztosan hüvösödnek a nappalok, kezdődik az immunrendszer erősítés szezonja, egyre könnyebb bekapni valami vírust. A következő három gyógyteát érdemes már megelőzésként is napi szinten iszogatnod, hogy ne tegyen parkolópályára az influenza.

Marie Kondo-idézetek, amelyek segítenek visszanyerni az irányítást az életed fölött

„Képzeld el, hogy olyan térben élsz, amely csak örömöt sugárzó tárgyakat tartalmaz. Nem erről az életről álmodtál mindig?” (Marie Kondo)

Milyen kutyafajtákból válassz, ha magányosnak érzed magad?

Azt gondolhatnánk, hogy magány ellen bármilyen kutya jó – vagy bármilyen háziállat, ha már itt tartunk –, de ha jobban megnézzük, vannak olyan fajták, amelyek alkalmasabbak erre a célra.

A burgonyasaláta őszi változata – melegen és gazdagon

Meleg, felezett burgonya lágytojással, ropogós szalonnával, dijoni mustáros vinaigrettettel és friss kaporral. Máris izgalmasabban hangzik, mint a hagyományos majonézes változat, nem igaz?

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

A KARÁCSONY GYORSAN BEKÖSZÖNT – LEPD MEG MAGAD MOST EGY ELŐFIZETÉSSEL! 10+1 (ADVENT) LAPSZÁM 7645 FT HELYETT 4590 FT.

Csak 4590 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem