Borítókép: Miért nincsenek igaz barátaink? Forrás: pixabay/rajnlove

Miért nincsenek igaz barátaink?

A címben feltett kérdést Bogi fogalmazta meg, aki a járvány idején elgondolkodott, vajon miért vagyunk annyian igaz barát nélkül.

Tegyük fel, hogy hirtelen el kell utaznod: megbetegedett az amerikai nagynénéd, hatalmas örökséghez jutottál Bruneiben, életed állásajánlatát nyerted el azzal a feltétellel, hogy azonnal indulnod kell. Kit hívnál fel, hogy vigyen ki a reptérre? Ha a válasz egy személynevet tartalmaz, szerencsés embernek nevezheted magad.

A legtöbben ugyanis taxit rendelnénk, mert mást nem hívhatunk. Nincs választás, mivel nincsenek olyan igaz barátaink, akikre szükség esetén rácsörrenthetünk. Tégy egy próbát, kérdezd meg az emberektől, hogy van-e olyan bizalmasuk, aki segítene nekik költözni, cipekedni, vagy vigyázna rájuk, ha megbetegednének! A válasz valószínűleg a nincsen.

Velem is ez a helyzet.

Az internet, a közösségi média mindenféle emberrel összekapcsol bennünket, akikkel jól szót értünk, sőt, értékes információkat osztunk meg egymással. Létrehoztuk a „társadalmi élet” illúzióját a Facebook-on és más platformokon, de a nem is oly régmúlttal ellentétben, ahol mindig személyesen kellett beszélnünk más emberekkel, manapság csak rákattintunk a „tetszik” gombra, hogy jelezzük, komáljuk valakinek a bejegyzését. Sok mindent elolvasunk és kommentelünk az online térben, de nagyon ritkán alakul ki igazán értékes és értelmes interakció, aminek esetleg offline folytatása is van. Ez az állapot a koronavírus alatt még súlyosabb méreteket öltött: az elmúlt egy évben azoktól is elidegenedtünk, akikkel korábban úgy-ahogy tartottuk személyesen a kapcsolatot.

Elmagányosodtunk. Tizenkét órában terpeszkedünk a monitor előtt. Végleg elfelejtettük, hogyan kell lelkileg közel kerülni egy másik emberhez, és hiába a virtualitás szabadsága, legbelül hiányoljuk a régi, sokszor elátkozott fizikai kötöttségeket közösségépítő hatásuk miatt. Online világunk attól az idilli létállapottól pedig végképp fényév távolságra van, amikor valaki legalább egy igazi barátot mondhat a magáénak. Olyan barátot, aki mellette áll jóban-rosszban, akit bármikor segítségül hívhat. Ez van. Ha nincsenek valódi bizalmasaink, ha hiányzik az a váll, amire támaszkodhatunk, nagyon el tudunk veszni a világban, és sok ember számára sajnos ez vált természetessé.

De olyanok is léteznek, akiknek a társas kapcsolatait nem erodálta végleg a digitális technológia. Akik jól ismerik az „öribari” fogalmát, és rendszeresen űzik is – nem középiskolás fokon. A kolléganőm, Liza például negyven éves, de – amellett hogy kétnaponta csetel - minden héten találkozik a barátnőjével, Annával. Olyanok, mint a csitrik, kibeszélik a férfiakat, kutyát sétáltatnak, egymásnál alszanak, sorozatokat néznek. Pedig Annának gyerekei vannak, mégis megoldják valahogy. Liza nemrég középsúlyos műtéten esett át, a barátnője végig mellette volt és szorongatta a kezét. Nem tagadom, irigykedem rájuk. Liza és Anna az online világban is igazi társas lény maradt.

Én viszont a szerencsétlen többséghez tartozom.

Van ugyan családom, akiktől igen messze élek, vannak haverjaim, jó ismerőseim, de egyetlen olyan név sem szerepel a telefonjegyzékemben, akit vészhelyzet esetén felhívhatnék. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy én sem vagyok az az ember, aki azonnal ugrik, ha egy ismerőse a reptérre szeretné vitetni magát. Úgy tűnik, pont annyit kapok az élettől, amennyit belefektettem. Azaz – mélykapcsolati szinten - szinte semmit. Sajnos ebben a nagy barátság-játékban egyelőre csúnya kudarcot vallottam.

De nem adom fel. Amint a pandémia véget ér, és biztonságban beléphetünk a való világba, változtatni akarok a helyzeten. Még azt sem tudom, hogy kell ezt csinálni, pláne 2021-ben. Mondjuk felhívom a gimis osztálytársaimat, a régi kézilabdás lányokat, a haverokat az egyetemi szemináriumról? Vagy kávézni megyek a kollégáimmal, de nem torpanok meg a small talk egyszerűségénél? Na és hogyan kell vadonatúj kapcsolatokat kötni? Iratkozzak be egy főzőtanfolyamra, majd árgus szemmel vadásszam leendő mély barátság-alapanyagaimat?Nyilván látszik, hogy abszolút kezdő vagyok, de csak belejövök, ha komolyan elszánom magam. És elszántam. Nem akarok többé a partvonalon ácsorogva irigykedni olyan barátságokra, mint Annáé és Lizáé.

És te hogy állsz ezzel a kérdéssel? Például mikor kértél utoljára segítséget valakitől?