Hogyan ne keverd az üzletet a barátsággal?

Borítókép: Hogyan ne keverd az üzletet a barátsággal? Forrás: Getty Images
Egyszer megkérdeztem erről egy barátomat, aki nem mellesleg kiváló üzletember, és a következő egyszerű tippet adta: ne üzletelj a barátoddal. Azt is hozzátette, hogy fordítva működhet a dolog, azaz közös üzletből lehet jó barátság, jó barátságból azonban nagyon-nagyon ritkán lesz jó üzlet.

Ez a cikk az Éva magazin korábbi számában jelent meg.

Sokszor látni, hogy igazi és nagyon stabilnak tűnő barátságok mennek tönkre, amikor a felek közös vállalkozásba kezdenek, aminek az az egyszerű oka, hogy egy barátságban elsősorban az érzelmi szempontok dominálnak, míg az üzletben ezek a szempontok általában a sor végén szerepelnek, és az észszerűség diktál. Nekem is van olyan barátnőm, akivel tudom, hogy soha nem szeretnék még csak munkakapcsolatba se kerülni, mert látom, mennyire mások vagyunk, amikor a szakmai terepünkre kerülünk. Attól még az egyik legjobb barátom, és ez így van jól.

És bizony ott van ebben az egészben a pénz, ami sajnos nagyon érzékeny pont tud lenni a legtöbb emberi kapcsolatban. Az üzletember szerint, akit megkérdeztem a témáról, ha két barát vállalkozni kezd, mindent, de mindent írásba kell foglalni. Viszont a barátok sokszor azt gondolják, erre nincsen szükség, hiszen ők barátok. Ezekből lesznek aztán a legnagyobb összeveszések, mert amikor nehéz helyzet alakul ki egy vállalkozásban, vagy kiderül, hogy úgy és abban a formában, ahogyan kitalálták, nem fog működni, hirtelen mindenki kicsit kifordul magából. Ilyenkor jól jönnek az írásban rögzített alapok, mert azokon sokkal nehezebb összeveszni, mint azon, hogy ki hogy emlékszik, mit mondott a másik.

E viták vagy a vérre menő összeveszések akkor még szinte elképzelhetetlenek, amikor két barát úgy érzi, valami fantasztikus ötlettel állt elő, és a megvalósításra is van kapacitásuk – azonban elkerülhetetlenek. És ezen a ponton fog eldőlni, hogy elég erős-e a barátság, elég fontosak-e a felek egymás számára ahhoz, hogy képesek legyenek ezeket a problémákat megoldani.

Szóval a főszabály az, hogy nagyon-nagyon meg kell fontolni, vajon biztosan alkalmasak vagytok-e barátként közös üzletbe belevágni. És ha van merszetek hozzá, ne feledjetek mindent írásba adni. Később nagyon hálásak lesztek érte, és persze gazdagabbak maradhattok egy fontos baráttal is.

Íme pár híres nő, akik az üzleti életben is sikert arattak: