Körülbelül tizenkét éve ismerjük egymást a férjemmel, Gáborral, és nyolc éve vagyunk házasok. Anyagilag stabil lábakon állunk, saját, tehermentes otthonunk van, szeretjük a munkánkat, és van egy édes kisfiunk. Én szabadúszóként keresem a pénzt, így előfordul, hogy váratlanul el kell mennem otthonról, és nem lehet mindig pontosan tudni, meddig leszek távol. Ez azért is gondot jelenthetne a kapcsolatunkban, mert az előre megtervezett programokat néha ki kell dobni az ablakon, Gábor pedig, aki tervezettebb munkát végez, sokszor marad a gyerekünkkel egyedül. Ebből azonban sosem volt konfliktus, a házasságunk a közelmúltig barátságos és biztonságos hely volt, igazi Paradicsom, tele szeretettel és toleranciával.

Nemrégiben azonnal találkoztam valakivel egy munkahelyi partin. Nem mással, mint a férjem egyik kollégájával, Tamással. Abban a pillanatban, amikor megláttam, azonnal vonzalmat éreztem iránta, olyat, amilyet utoljára kamaszkoromban. Beszélgettünk, egy hullámhosszra kerültünk, tudtam, hogy én is tetszem neki. A férjem később csatlakozott hozzánk, és biztos voltam benne, hogy ő is észrevette, mi történt. Így hát inkább beszéltem vele erről a hirtelen feltámadt vonzalomról. Nem először történt ilyen a házasságunk alatt, és akkor is mindig kitárgyaltuk. Gábor megköszönte az őszinteségemet, de nem vette igazán komolyan, kicsit még csodálkozott is, hogy én, a magas szőke nő alacsony, köpcös kollégáját vonzónak találom. Nem tudtam, örüljek-e a reakciójának, vagy inkább ijedjek meg.

Először úgy tűnt, minden megoldódik magától. Néhány napig eszembe jutott Tamás, aztán az érzés, ahogy jött, teljesen szertefoszlott. Megkönnyebbültem, és folytattam tovább a mindennapokat.

Néhány héttel később azonban Gábor megkért, hogy ugorjak be valamiért az irodájába. Elbaktattam hozzá, és az első, akit megláttam, Tamás volt. Nehéz körbeírni azt a boldog, felszabadult mosolyt, amit rám villantott. A gyomrom összeszorult, verni kezdett a szívem. Meg kellett szólalni, mégse állhattam ott, mint egy kuka. Elpirultam, hebegtem-habogtam, hatalmas megkönnyebbülés volt, amikor a férjem végre kijött a szobájából. Kezembe nyomta a tárgyat, amit haza kellett vinnem – nem is emlékszem, mi volt az -, én pedig pánikszerűen tepertem kifelé.

Ettől kezdve képtelen voltam Tamás mosolyát kiverni a fejemből. Folyton azt mondogattam magamnak, hogy ez lehetetlen. Férjnél vagyok, van egy fiam, Tamásnak is van élettársa. Tilos ilyet érezni. De hiába. Nagyon rosszul éreztem magam, képtelen voltam a munkára koncentrálni, a gondolataim állandóan visszatértek Tamásra, a mosolyára, és arra a néhány kusza mondatra, amit váltottunk.

A következő napok örökre emlékezetesek maradnak. Állandóan Tamásra gondoltam. Bármi mással próbáltam foglalkozni, a képe minden mást bokszolóként ütött ki a fejemből, még a gyerekre is csak nagy energiákat mozgósítva tudtam koncentrálni. Végül megadtam magam, nem tehettem mást. Hagytam, hogy az érzés elárasszon, és teljesen átvegye az uralmat a személyiségem felett.Heteken át nem tudtam kikapcsolni a Tamás-filmet. Soha nem tapasztaltam hasonlót, minden korábbi vonzalmam fakónak tűnt mellette. Mi a fene tetszik nekem ennyire ezen a férfin? Nincs okom rá. Tartalmas életem van, olyan, amilyenről egy évtizeddel ezelőtt csak álmodozni tudtam. Nem gondoltam, hogy valaha is érdemlek ilyen szépet. Mindig mindent elrontottam korábban, s most úgy tűnik, hiába hittem azt, hogy ennek vége, megint kész vagyok rombolni. Ez az alattomos vonzalom tönkreteszi azt a kínkeservvel felépített hitet, hogy lehetek jó ember, gondos anya, hűséges feleség.

Pedig kétségbeesett módon ez akarok lenni. De a körülmények – pontosabban a másik fél - is összeesküdtek ellenem. Tamás nemrég feljött hozzánk. Valami munkaügy miatt, állította. Soha nem tett ilyet korábban. A férjem pedig a legnagyobb lelki nyugalommal beengedte a lakásunkba, és nem vette észre, Tamás hogyan mosolyog rám, ahogy azt sem, hogyan borítja el a vörösség az arcomat egy pillanat alatt. Meg tudtam volna fojtani. Hogy felejthette el azt a sok mindent, amit olyan őszintén meséltem neki?Miután Tamás elment, még egyszer már nem hoztam szóba a vonzalmamat. Ő pedig a munkával foglalkozott, tévét nézett, játszottunk a kisfiunkkal. Néha kutatóan ránéztem. Semmi különöset nem láttam rajta.

Lehet, hogy tényleg meg fogom csalni.

Galériánkban hűtlen emberek vallomásai következnek!