Borítókép: Egyik barátnőm kiborult a Facebookon, és ez lett az eredménye Forrás: pexels/Andersson Guerra

Egyik barátnőm kiborult a Facebookon, és ez lett az eredménye

Melinda nagyon jó barátnőm. Egyik este kiírta magából a fájdalmát, és ez lett belőle.

Melinda negyvenkilenc éves. Soha nem volt férjnél. Két emberrel élt együtt, az egyikkel még huszonévesen, a másikkal negyven és negyvenöt között. Az első barátja többször bántalmazta: lelkileg szinte minden nap, fizikailag „csak” négyszer. Nem véletlen, hogy miután a férfi eltűnt az életéből – nem teljesen világos, hogyan, talán még neki sem -, Melinda évtizedekig nem tudott megbízni senkiben.

A második, érett életszakaszban érkező élettárs ugyan nem bántotta Melindát, de nem is foglalkozott vele különösebben. Évek teltek el úgy, hogy csendben ásítoztak egymás mellett, a tévé előtt, a kanapén, a konyhaasztalnál, szexről pedig szinte alig esett szó. A férfi végül egy búcsúsms-sel és egy harmincéves nővel távozott a kapcsolatból, nem hagyott hátra mást a volt barátnőjének, mint néhány koszos alsónadrágot és egy viharvert Depeche Mode-CD-t a fiókban.

Melinda azóta egy jókora cirmos macskával él együtt. Nagyon szereti a cicáját, akit egy menhelyről fogadott örökbe, a gyerekről viszont már rég lemondott. A szerelemről azonban még negyvenkilenc évesen sem akar megfeledkezni. Egy szomorú nyári estén, amikor magányában többször a borospohár fenekére nézett, a Facebookon pedig csupa boldog, nyaralós, családos képpel találkozott, fogta magát, és írt egy hosszú, lírai posztot arról, hogyan érzi magát a világban egy közel ötvenéves, egyedülálló, gyermektelen nő.

Melinda – talán az elfogyasztott bornak köszönhetően – nem púderezte az érzéseit. Őszintén mesélt kudarcba fulladt kapcsolatairól. Leírta, milyen félelmetes érzés öregedni. Nem hallgatta el, hogy a társkeresőket nem meri kipróbálni, fél a visszautasítástól és a technika ördögétől. Mesélt a társ utáni vágyról, a sok rossz érzésről, ami felhalmozódott benne az évek során, és a reményről, hogy talán nem kell egyedül maradnia.

Jó hosszú poszt lett. Miután befejezte, nem olvasta át újra, kikapcsolta a gépet és félrészegen bedőlt az ágyba.

A meglepetés másnap érkezett. Csak dél körül nézett rá a Facebookra, és amit ott látott, attól majdnem lefordult a székéről. A posztját több ezren lájkolták. Több százan megosztották. És rengeteg kommentet kapott. Ijedtében azonnal kilépett az oldalról, és fél napig nem is merte újra megnézni.

Este egy újabb üveg bor mellett végül elég bátorságot gyűjtött ahhoz, hogy felmerészkedjen az oldalra, és alaposabban szemügyre vegye a kommentcunamit.

Az emberek elsöprő többsége olyan kedves dolgokat írt, hogy azonnal belemelegedett a szíve. Bíztatták, hogy ne adja fel. Sokan bevallották, hogy ők is hasonló helyzetben vannak, hasonlóan éreznek. Hogy megértik és vele vannak.

Az a néhány kellemetlenkedő megjegyzés, amit úgysem lehet elkerülni, szerencsére nem volt durván bántó, legfeljebb egy kis piszkálódás, amit ki lehet bírni.

Férfiak is írtak, nem egy, nem kettő. Kávézni hívták, kirándulni, beszélgetni, ismerkedni. Melinda azt se tudta, mihez kapjon. Éveken át sivár egyhangúságban ült otthon, most pedig annyi ajánlatot kapott, amennyit más egész életében sem.

Végül összeszedte magát, és mindenkinek megköszönte a kedvességét. A randiajánlatok közül egyet sem fogadott el, de az élmény meghozta az önbizalmát, és még aznap este regisztrált egy társkeresőre.

Sok szerencsét, Melinda. Megérdemled.

Galériánkból megtudhatod, mire vigyázz, ha online keresel társat!