„A mai világban nagyon nem könnyű szülőnek lenni és a családot összetartani; a gyerekeinket megvédeni azoktól a nehézségektől, amikkel szembe találják magunkat. Amikor már a családok épp kezdtek volna regenerálódni a pandémia okozta bizonytalanságból - és rátalálni a saját útjukra, belső békéjükre – háború tört ki hazánk egyik szomszédos országában.

Azt tapasztaljuk, hogy a körülöttünk működő társadalmi rendszerek már nem adják meg azt a fajta biztonságot, nyugalmat, ami ahhoz szükséges, hogy az életünket békében, nyugodt körülmények közt éljük, szervezzük. Ahhoz viszont, hogy hatékonyan tudjunk „működni” a mindennapokban, pontosan erre lenne szükség. Kérdés persze, hogy egy ilyen helyzetben, amikor ekkora turbulencia zajlik körülöttünk, ilyen léptékű agressziót és brutalitást tapasztalunk; hogyan tudjuk mindezt megvalósítani” – mondja Győri Ildikó.

A pszichológus elmeséli, hogy már javában benne voltunk a covidban, amikor 2021 nyarán úgy döntött, ő is megpróbál segíteni a pandémia követeztében felborult nyugalom helyreállításában. „Évtizedekig nagyvállalatokkal dolgoztam. Olyan rendszereket terveztem nekik, amelyeknek az volt a feladatuk, hogy jól működjenek, a benne levő emberek pedig sikeresek, kiegyensúlyozottak és motiváltak legyenek.

Az elmúlt 5-6 évemet arra szántam, hogy egy ilyen közeget próbáltam meg „tervezni” a gyerekek köré, azzal a szándékkal, hogy egy támogatói légkört építsünk ki az agresszió, a bántalmazás, a bullying helyett. Egy olyan közeget, ahol mindenki pozitívan jelez vissza a másiknak; a feszültség és az egymás bántása pedig minimális szintre lecsökken.

Nagy kérdés volt persze az is, hogy ezt meg lehet-e egyáltalán valósítani. Kezdetben csak néhány iskola csatlakozott a „kísérlethez”. Tavaly augusztusban viszont úgy döntöttem, a pedagógusok számára ingyen rendelkezésre bocsátom a módszertani anyagom néhány eszközét. Jól sejtettem, hogy hatalmas igény lesz rá; amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a segédletet egy hét alatt 1600-an töltötték le az ország több, mint 700 településéről. Emellett több mint 200 pedagógusnak tartottam képzést, néhányuktól pedig már meg is érkeztek a visszajelzések, amik alapján egy mini kutatási eredményt is fel tudok mutatni.

A módszer lényege, hogy nem egyénileg reagálunk a „rossz” cselekedetre: nem büntetéssel dolgozunk. Ehelyett egy olyan rendszert hozunk létre, amiben először is a gyerekeknek megmutatjuk, hogyan kell jól viselkedni, ezt pedig ismételjük, folyton előhívjuk; így vezetjük be az osztályközösség mindennapjaiba. Nagyon érdekes, hogy abban a pillanatban, amikor megmutattuk nekik, hogy viselkedjenek jól, onnan kezdve a gyerekek egyfolytában ezt akarták csinálni. A közösségekben drasztikusan lecsökkent a feszültség, a dühkitörés, az egymás bántása és jelentősen megnövekedtek az egymás segítésére irányuló akciók.

Ha a rendszert – ez esetben egy osztályközösséget - úgy alapozzuk meg, hogy olyan rutinokat vezetünk be, ami a jó viselkedést hívja elő a gyerekekből, akkor megelőzzük a rosszat és nem lesz szükség büntetésre. Megtanítjuk nekik, hogy még mielőtt a feszültség kitörne, konstruktív módon fejezzék ki, hogy nekik most szükségük van valami változásra. Abban a pillanatban, hogy képesek lesznek erre a fajta önkifejezésre, kapnak rá egy mintát; onnantól fogva imádják és ezt akarják csinálni. Van olyan pedagógus, aki arról számolt be, hogy náluk a Hangulat Hőmérőt is már maguk a gyerekek hozzák és kérik, nézzék meg.

„Nekem több kedvenc momentumom van, pl. amikor a gyerekek kérés nélkül elkezdték behozni a hangulathőmérőt, vagy amikor rájöttünk, hogy magának a hangulathőmérőnek nem is kell ott lennie, a kezünket használva is meg tudjuk mutatni, hogy hol áll a hangulatunk. Az egyik kisfiú azt mondta nekem: - Te biztosan szeretsz oviba járni. - Miből gondolod? - Mert mindig mosolyogsz. :)”

A módszer ráadásul villámgyorsan működik; a tanárok fele már egy hét alatt is mérhető változást érzékelt az osztályában. A visszajelzésekből azt is látjuk, hogy tanár, gyerek is egyaránt élvezi; ráadásul a módszer egy teljesen új kapcsolódási formát is megteremt köztük. Hatására sokkal pozitívabb, bensőségesebb lett a viszonyuk.

"Amikor az én hangulatom nem volt jó, a gyerekek engem is kértek, hogy állítsam be a hangulathőmérőt. Mikor elmondtam, hogy bánt valami, tőlem is megkérdezték, hogy mit tehetnének értem. Jó látni, hogy a gyerekek meghallgatják és támogatják egymást, ha arra van szüksége a társuknak."

Visszakanyarodva az aktualitásokhoz; amíg egy háborúra nincs ráhatásunk, a saját közösségünkön belül igenis sokat tudunk tenni azért, hogy ezt ellenpontként egy másfajta viselkedés bontakozhasson ki az agresszió helyett. A kulcs az, hogy gyorsan és hatékonyan megtanuljunk együttműködni.

Mi az igazgatói és az osztályfőnöki intőt Indulatvulkánra cseréljük. Míg a beírások – intők, figyelmeztetések - utólagos büntetések, ezek a módszertani eszközök előre megmutatják a gyerek dühének mértékét.

Ha megmutatjuk 25 gyereknek, hogyan tudnak egymás mellett nyugodtan létezni; hogyan tudják a belső feszültségeiket, frusztrációikat, a komfortzónájukból történő kibillenéseiket kezelni és az ezzel kapcsolatos érzéseiket konstruktívan, előre jelezni; akkor nem lesz szükség arra, hogy bántsák a társukat, hogy agresszíven reagáljanak. Arra is megtanítjuk őket, hogyan fogjanak össze, segítsék egymást - és most nem John Lennon Imagine című dalából idézgetek egy ideális világról fantáziálva; ez a valóság, ezt tapasztaljuk, szerencsére egyre több közösségben” – hangsúlyozza Győri Ildikó.

A sztárok is voltak gyerekek, sőt köztük is akadt, akit zaklattak az iskolában. Ismerd meg néhányuk történetét a Galériánkban.