A covid a szülőknek is feldobta a magas labdát; most jön az, hogyan csaljuk vissza a gyerekeinket a való világba

Borítókép: A covid a szülőknek is feldobta a magas labdát; most jön az, hogyan csaljuk vissza a gyerekeinket a való világba Forrás: Getty Images
Míg a kamasz fiúk „elfelejtettek” beszélgetni egymással; a közösségi médiába ragadt tinilányok egy része evészavaros lett az elmúlt időszakban. A Covid a legnagyobbat a tinédzser korosztályra „csapta”, egyúttal hatalmas feladatot róva a szülők és a tanárok nyakába: hogyan tudják őket visszacsalogatni a való világba. A tanulásnál, az eredmények hajszolásánál most mindennél fontosabb lenne a gyerekek biztonságának, magabiztosságának, önértékelésének és a valós emberi kapcsolatainak visszaépítése - véli Győri Ildi pszichológus, akivel ezúttal a karanténgenerációt érintő „post-covid” nehézségekről beszélgettünk.

Nem kis feladatot kapott a szülő és a tanár: hogyan tegye újra vonzóvá a való világot a karanténgeneráció számára. Ha ez nem sikerül, akkor nagyon nehéz dolgunk lesz visszaállítani a kapcsolatot ezekkel a fiatalokkal, akik félő, hogy a virtuális világ irányába fognak elmenekülni. Ez viszont iskolán és családon belül is komoly feszültségekhez vezethet – mondja Győri Ildikó.

Az általános iskola első osztályától kezdve az egyetemistákig minden gyereknek és fiatalnak - aki a pandémia idején részt vett az oktatási rendszerben - felborult az élete. A korábbi, ismerős kapaszkodók egyik napról a másikra eltűntek, ők pedig belecsöppentek a digitális oktatásba, az online térbe. Az elsősök online tanultak meg írni, a hatodikosok és a nyolcadikosok - akiknek a járványhelyzet közepén kellett felvételizni - szintén nehéz napokat éltek át.

A Covid a legnagyobbat a tinédzser korosztályra csapta. A gimnáziumot kezdők a második évben már alig tudtak együtt lenni a társaikkal, emiatt pedig ki sem tudott alakulni az a közösség, aminek össze kellene érnie; amiről a fiatal kornak alapvetően szólnia kellene.

Pontosan az ellenkezőjét élték meg, mint amiről ez az életkor alapvetően szól; ahelyett, hogy kifele nyithattak volna és a határaikat feszegethették volna, be voltak zárva az online és a fizikai térbe; a karantén hónapok alatt az otthonukba.

Az iskolából a feladataikat kapták és csak a hibáikra, hiányosságaikra figyelmeztették őket. Ebben a nehéz időszakban a szülőktől sem biztos, hogy megkapták a figyelmet, hiszen ők örültek, ha lépést tudtak tartani a home office követelte változásokkal.

Míg 2020-ban a végzősök életéből „csak” a normális érettségi, a ballagás és szerenádok maradtak ki, az ideieknek már tablófotózásuk, szalagavatójuk sem lehetett, és egy év alatt mindössze a 2-3 hónapot tölthettek együtt. Ezek a fiatalok nem úgy indulnak el a felnőtt kor felé, hogy egy meghatározó életszakasztól el tudtak volna megfelelően búcsúzni. Számukra nem volt lezárás, a hagyományos formában legalábbis. Ez még fog problémákat okozni – véli Győri Ildikó.

Látható és láthatatlan problémák

A fizikai együttlétet felváltotta az online jelenlét, ami arra azért jó volt, hogy a gyerekek legalább a kommunikációs platformokon tudták egymással tartani a kapcsolatot. Másfelől viszont sokaknál egészen furcsa tüneteket is okozott – mutat rá a pszichológus. A lányok egy része „fent ragadt” a What’s App chatprogram csoportjaiban: ez a virtuális közeg megadhatta nekik mindazt, amit a szüleik, vagy közeli környezetük felnőtt tagjai nem biztos, hogy képesek voltak ebben az időszakban.

Például a biztonságérzetet azáltal, hogy ebben a virtuális térben mindig „ott” van valaki, aki válaszol a feltett kérdéseikre. Ráadásul ott sokan jelen vannak, így érezhették azt a fajta biztonsági hálót, közösséget is maguk mögött, ami kirepült alóluk azzal, hogy nem járhattak be az iskolába.

Miután itt is lehet egymás kommentjeit, beszólásait lájkolni, a tini az azonnali pozitív visszajelzést is megkapja – azt, amit nekünk szülőknek, ismerősöknek és a társadalomnak a való világban kellene biztosítani.

Ebből sajnos további problémák is kialakultak; főleg azoknál a kamasz lányoknál, akiket inkább az Instagram szippantott be. Mert mit figyel a fiatal lány? Nem érkezik elég lájk a fotójára? Akkor ez biztosan azért van, mert ő nem elég szép és inkább elkezd nem enni, nehogy elhízzon. A való világból, a találkozások elmaradása miatt nem tudtak semmilyen visszajelzést kapni. A közösségi média fals visszajelzései következtében pedig inkább elbizonytalanodtak a saját testképükkel kapcsolatban, sokuknál alakultak ki evésproblémák emiatt.

Ez viszont a sok rossz közül még mindig a jobbik eset; mivel ez legalább a látható jelek egyike, ami előbb-utóbb feltűnik valakinek. Ha valakinél szorongás alakul ki, az viszont már egyáltalán nem biztos, hogy kívülről látszik – hívja föl a figyelmet Győri Ildi, aki szerint ezért is nagyon fontos, hogy folyamatosan adjunk pozitív visszajelzéseket a kamasz lányoknak, amivel adott esetben a közösségi média világából érkező negatív vonulatokat ellenpontozzuk.

A régi, hagyományos módszerek már semmire sem jók

A fiúknak általában a feszültség levezetésével akadtak komoly problémái. A járványidőszak korlátozásai miatt bezárt edzőtermek, az elmaradt edzések miatt sokukban olyan nagymértékben felgyülemlett a feszültség, hogy volt, aki tehetetlenségében például ököllel beverte az ajtót, széket csapott a földhöz.

Eközben szinte „elfelejtettek” élőben beszélgetni a barátaikkal. A karantén időszakban együtt játszottak videó játékot, de ebben ki is merült az emberi kommunikációjuk és leszoktak róla, hogy beszélgessenek másokkal, személyesen érdeklődjenek egymás iránt.

"Azt látom pszichológusként, hogy 12-17 éves fiatalok szorongva mentek vissza az iskolába. Olyan dolgoktól tartva, ami az életük normális velejárója kellene, hogy legyen. Ha a tanárok, a szülők ebben az állapotban, a gyerekek stabilitásának, önértékelésének, önbizalmának a visszaépítése helyett tovább erőltetik a hagyományos nevelési, avagy tanítási formulákat, s kritizálják folyamatosan őket, az nem fog működni, sőt kifejezetten kontraproduktív lesz a Covid utáni időszakban." – hangsúlyozza Ildi.

Mi felnőttek ehelyett egy nagyon fontos, új feladatot kaptunk, ami a családok történetében először lép fel; újra vonzóvá kell tegyük a való világot. Hogyan érhetjük el ezt? Beszélgessünk, kérdezgessük a kamaszainkat, hogy mi az a Covid hatások közül, ami nekik a legnagyobb nehézséget okozta, mi mit tudunk tenni, hogy neki könnyebb legyen. Emellett új kapaszkodókat kellene adnunk nekik. Az elmaradt életesemények helyett próbáljunk kisebb ünnepeket tartani. Tegyük emlékezetessé a nyarukat, hadd tehessenek valamilyen nagyon kedves emléket emellé a nagyon nehéz 14 hónap mellé – tanácsolja a pszichológus.

Győri Ildi szerint ez a merőben új helyzet a pedagógusoktól is ugyanígy egy teljesen új hozzáállást kívánna meg, mert a „régi normálisban” bevált dolgokkal egész egyszerűen nem lehet operálni ebben az új világban. A Covid intézkedések társadalmi hatása 14 hónap alatt leamortizálta a régi, kizárólagos szófogadáson, autoritáson és büntetésen alapuló fegyelmezési trendeket.

Nagyjából annyira használhatatlan, mintha a tárcsás telefonból szeretnénk GPS adatokat kinyerni. Nem fog menni. Ha erre alapozunk, nem fogunk célba érni.

Ha láthatóvá, érzékelhetővé szeretnénk tenni a fiatalok állapotát, úgy kell elképzelni a helyzetet, mintha a gyerekek keze, lába, vagy mindkettő el lenne törve. Sokaknak, mondjuk a fél osztálynak. Vajon ebben az esetben mit tennénk? Segítenénk őket a regenerálódásban? Összefognánk, és együtt sétálnánk velük lépésről lépésre? Megdicsérnénk őket minden pici erőfeszítésért? Igen. Pontosan ezt kell most tenni ezzel a generációval. A tanulásnál, az eredmények hajszolásánál most sokkal fontosabb lenne a gyerekek biztonságának, magabiztosságának, emberi kapcsolatainak erősítése; és az ebben való segítségnyújtás és a türelem.

Tegyük hozzá, ezek nagyon nehéz, komplex dolgok, nem is igazán pedagógiai problémák – mondja Ildi. Nem a tanításról szólnak, sokkal inkább pszichológiai jellegűek. A tanárok pedig nem erre vannak képezve, hanem a tanításra, a tudás átadására. Általánosságban azért a pedagógus annyit meg tud tenni, mint a szülő, és megpróbálhatja izgalmassá, érdekessé tenni az iskolát, a való világot. Ahogyan a régi rutinjaink már nem jók a munkahelyen – sőt sokaknak ma már a munkahely, mint olyan sem biztos, hogy létezik - ugyanúgy szülőként, pedagógusként a hagyományos fegyelmezési módszereink sem fognak beválni.

Ne rontsunk rájuk, hogy megint későn mennek aludni, ne orroljuk őket, ha még nem keltek fel szombat délelőtt. Próbáljuk meg inkább pozitív megerősítéssel visszahívni őket a való világba, és türelemmel kivárni amíg megérkeznek – összegzi a szakember.

5 film, ami a kamasz fiú és szülei számára egyaránt elviselhető családi programnak bizonyult