„Amíg anya ilyen csúnya tablettát szed, neked nem lesz kistestvéred!”

Borítókép: „Amíg anya ilyen csúnya tablettát szed, neked nem lesz kistestvéred!” Forrás: José Manuel de Laá / Pixabay
Beszólnak. Kommentálják a legbelsőbb magánügyeidet. Akár a gyerek előtt is.

Emlékszem, kábé tizennyolc éves lehettem, amikor a magát jópofának gondoló nagy-nagybácsi egy családi buliban nekem szegezte a kérdést: „Na és szűz vagy még?” Én meg csak hebegtem pirulva, hogy igen. Miért nem mondtam azt, hogy „Nem, már egy fél hadseregen túlvagyok”?

Aztán sok évvel később valaki megkérdezte kedélyesen, két kanál leves közt egy vasárnapi ebéden, hogy meddig várunk még a gyerekkel, miközben egy nyolchetes elhalt embrió volt a hasamban. Én csak mosolyogtam udvariasan, és valami olyasmit válaszoltam, hogy dolgozunk rajta.

Ismerősöm a patikában járt kiváltani a fogamzásgátlóját, a kislánya is vele volt. A gyógyszerésznő a gyerekre nézett, és azt mondta: „Amíg anya ilyen csúnya tablettát szed, addig neked nem lesz kistestvéred! Még ezt is hozzátette: „Pedig olyan szép kislány vagy!” És még ezt is: „Most már jöhetne egy kisfiú is!”

Másik ismerősöm a trolin utazott a négyéves kislányával, és egy utastárs nem tudta magában tartani a következő mondanivalót, amit a gyereknek címzett: „Egy ilyen idős kislánynak már kellene, hogy legyen testvére! Kérd apától és anyától, hogy legyen!” Az ismerősöm éppen két héttel volt túl a missed abortion befejező műtéten, miután kilenchetes korában elhalt a magzata. „Tőrdöfés volt számomra ez a pár mondta, de miután a kislányomat nem avattuk be a történésekbe, a trolin sem akartam belemenni a részletekbe. Így csak annyit mondtam a nőnek: »Nem rajtunk múlik, mi próbálkozunk, de nem jön össze.«”

Ordítani tudnék, ha ezekre a lélekbe tipró mondatokra gondolok.

Kedves Emberek az utcán, a trolin, az irodában, mindenhol! Kicsit hátrébb a privát szférámtól, ha kérhetném. Van, ami NEM TÁRSALGÁSI TÉMA. Ilyen a szexuális életem, a gyerekeim száma, a családi állapotom, a vallásom.

Cikizni szoktuk az angolokat, amiért annyit beszélnek az időjárásról. Azt kell mondanom, nem hülyeség, egyáltalán nem hülyeség.

Nem tudom, én és az ismerőseim miért nem voltunk eddig képesek ilyen helyzetben kiállni magunkért. Talán a döbbenet és a fájdalom miatt, aminek az okozásával az elkövető talán nincs is tisztában.

Itt az ideje, hogy képessé váljunk annak az egyszerű mondatnak a kimondására, hogy:

Ez a magánügyem, és nem szeretnék róla beszélni.

Beszólni bármilyen témában lehet: