A hadsereget arra értette, hogy talán túl korán kötött ki a tinédzserkori szerelménél – pár, a kezdeti mosolyszünetekben elkövetett könnyedebb kalandot leszámítva nem is igazán próbálta mással. Az ilyesmi aztán húsz év házasság után meg tudja bosszulni magát.

Ezt is mondta, és közben arra gondoltam, hogy ez rám is igaz. Az unokatestvérem azért hagyta ki a hadsereget, mert korán lehorgonyzott, én meg azért, mert viszonylag későn kezdtem, és a második komolyabb kapcsolatból egy nyolc évig tartó házasság is lett. A válás után elhatároztam ugyan, hogy kalandozni fogok és tapasztalatokat gyűjteni, de hát úgy esett, hogy rögtön az első kalandomnál le is cövekeltem.

Ugyanis túl jó volt. Vagy legalábbis elég jó. Az első és a második komoly kapcsolatomban sem volt jó a szex (már azt is hittem, hogy nekem ez nem fog menni), a következőben viszont olyan jó volt, hogy úgy éreztem: én itt meg tudnék állni. Nem tudom, más hogy van vele, hajtja-e a vér annyira, hogy a jón kívül is meg akarja tapasztalni, hogy van-e még jobb, van-e másképp jó… Én megelégszem ezzel az első jóval. Ami még mindig jó, hét év után is. Remélem, így is marad, és akkor továbbra is hidegen hagy majd mindenféle férfialakulat.

Ami jó, az így lehet még jobb: