Kettő

Klasszikus, kétgyerekes családban nőttem fel, és anélkül, hogy ezt külön megfogalmaztam volna magamnak, világéletemben úgy képzeltem, hogy nekem is két utódom lesz. Aztán mégis másképp alakult.

Négy

Az első férjem egy olyan gyűrűvel kérte meg a kezem, amelyen négy kis brillt öleltek körbe az arany ívek. “Négy gyereket szeretnék tőled” - mondta romantikusan, bár ezt szerintem ő sem gondolta komolyan. Mindenesetre az esküvő után hamarosan elhárítottuk az akadályokat a gyermekáldás elől – de nem történt semmi. Nagyon sokáig.

Mínusz egy

Évek múlva csoda történt: úgy tűnt, mégiscsak dobog bent egy picike szív – de csak nyolc hétig. Elvesztettük, elgyászoltuk, és újrakezdtük a várakozást.

Egy sem

Kénytelenek voltunk feltenni magunknak a kérdést: lehet, hogy nekünk nem lesz gyerekünk? Vizsgálatokra kezdtünk járni, és közben gyötrődtünk az egyéb problémáink miatt. Mielőtt még a dolgok végére járhattunk volna, elváltunk.

Egy (plusz kettő)

A második férjemmel jöttünk, láttunk, győztünk. Amint megérett bennünk az elhatározás, a kislányunk már meg is fogant. Nagy boldogságban neveljük őt, és úgy tűnik, a családunk létszáma végleges. Elmondom, miért:

1. Nem vagyunk már fiatal szülők. Én 35, a férjem 47 éves volt, amikor a kicsi megszületett. A többedik gyereknél még idősebbek lennénk, és a megtöbbszöröződött felelősséget és igénybevételt egyre gyengülő testi és lelki kapacitásaink mellett kellene viselnünk (amit elsősorban a gyerekek szempontjából tartanék problémásnak).

2. A férjemnek már van két kamaszlánya az előző házasságából. Nekik is gondos apukájuk továbbra is, és nem érzi úgy, hogy készen állna arra, hogy még több gyereke legyen. (Őszintén szólva korábban azt sem tudta volna elképzelni, hogy valaha háromgyerekes apa lesz. A kedvemért, a szerelmünk megkoronázása végett vállalkozott a harmadik gyerekre, és ezt nagyra értékelem.) És igaz, hogy csak hétvégente vagy nyaraláskor, de így én is belekóstolhatok a nagycsaládos létbe.

3. Mást is szeretnék csinálni az életben. Tudom, erre egy felületes (és rosszindulatú) hozzászóló azt mondhatná: önző vagyok. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy az élet egyéb dolgait, amelyekhez szintén egyfajta szenvedély fűz (mint például figyelmet fordítani a párkapcsolatomra, kiteljesedni a hivatásomban, létrehozni valamiféle alkotást, és olykor-olykor magammal is foglalkozni) egy gyermek mellett jobban meg tudom valósítani, mint többgyerekes anyaként. Szerencsére szabadságomban áll így dönteni.

Zárszó

Ez a cikk – bár remélhetőleg ez külön magyarázat nélkül is egyértelmű – nem kampányol sem az egygyerekes családmodell mellett, sem a nagycsalád ellen. Minden tiszteletem a többgyerekes szülőké, szerintem az is nagyszerű, amit ők csinálnak. (És azt sem ítélem el, aki egyáltalán nem vállal gyermeket.)

Bevallom, volt idő, amikor bennem is motoszkált a gondolat, hogy ne legyen-e még egy gyerekünk. Még álmodtam is vele. De ez aztán elmúlt. Azt hiszem, a jelenlegi állapot a legpotimálisabb közös nevezője az én és a férjem álmainak, a lehetőségeinknek és az életkörülményeinknek. Az én életem így alakult. És jól van így.

Apropó – nézd meg ezt a galériát is: