5 agyserkentő gyógynövény, ami segíti a tanulást és a koncentrációt

Módszerek az agy teljesítményének a fokozására
Mozgás
Sokszor kapjuk tanácsként, ha szellemileg fáradtnak, dekoncentráltnak érezzük magunkat, hogy menjünk ki a friss levegőre és sétáljunk egyet. Aki ezt javasolja, annak teljes mértékben igaza van, ugyanis számos kísérlet bizonyította már, hogy már 20 perc mozgás is növeli az agy teljesítőképességét, hiszen gyorsul a vérellátás, így több oxigén jut az agyba.
A mozgás és tanulás kapcsolatáról egy holland egyetem kutatói készítettek egy érdekes tanulmányt. Azt vizsgálták, hogy a tanulás után végzett mozgás, befolyásolja-e a megjegyzett információk mennyiségét. A kísérlet résztvevőit bizonyos információk memorizálása után 3 részre osztották. Az egyik csoport azonnal a tanulás után kezdett sportolni, a másik 4 órával később, a harmadik pedig egyáltalán nem. Két nappal később felmérték, hogy melyik csoport mennyi információra emlékszik a korábban megtanultakból. Az eredmény pedig azt mutatta, hogy azok, akik a tanulás után 4 órával mentek sportolni, sokkal több mindenre emlékeztek a két nappal azelőtt memorizált anyagból, mint azok, akik közvetlenül tanulás után mentek, vagy azok, akik egyáltalán nem is mozogtak utána. Ez arra enged minket következtetni, hogy ha jól időzítjük a sportot, támogathatjuk a hosszútávú memóriánk hatékonyságát.
Alvás
Nem csak a mozgás, az alvás is pozitívan befolyásolhatja a tanulási folyamatot. Kutatások tanulsága szerint a leghatékonyabban akkor marad meg az anyag a hosszútávú memóriánkban, ha tanulás után megyünk aludni, hiszen alvás során a rövid távú memóriából az információ átkerül a hosszú távú memóriába.
Megfelelő táplálkozás
Azt jól tudjuk, hogy agyunknak nagy szüksége van táplálékra ahhoz, hogy megfelelően működjön. Na de korántsem mindegy, hogy milyen táplálékra. Vannak bizonyos ételek, amelyek kifejezetten serkentőleg hatnak a szürkeállományunkra. Ilyen például a hideg vízi tengeri halak húsa, a tojás, az avokádó vagy a bogyós gyümölcsök, az étcsokoládé és a dió.
Gyógynövények
Segítségül hívhatjuk a gyógynövényeket is, melyek ugyancsak agyserkentő hatással bírnak. Persze azt nem árt tudni, hogy nem minden ember egyforma, éppen ezért nem minden emberre ugyanúgy hatnak ezek a gyógynövények, ez sem általános csodaszer. Ám ha valaki odafigyel az egészséges táplálkozásra, alvásra, sportra, ezek a növények maximálisan ki tudják fejteni áldásos hatásukat. Érdemes hát a természet patikájából is válogatni, mert nem feltétlenül csak a szintetikus vitaminok, étrend-kiegészítők és gyógyszerek vezetnek eredményre, sőt.