Augusztus 25-től már megvásárolható a 2023-as őszi Éva magazin!

Ha legközelebb szeretnéd, hogy rögtön postaládádba érkezzen kedvenc magazinod, akkor fizess elő rá ITT! Digitálisan is megszerezheted a legfrissebb, de akár régebbi számainkat is, ezt ITT teheted meg!

Amikor 3 éve megszületett a kislányom, a nehéz és hosszadalmas, ugyanakkor végül elképesztően pozitív szülésélményem hatására olyan hormonbombát kaptam, amitől nemcsak a csecsemővel való foglalatoskodás volt egy igazi álom a kezdetektől, de a bőrömben is csodálatosan éreztem magam. Majd nagy hangsúlyt fektettem a regenerációra, szisztematikusan kezdtem el foglalkozni a sporttal és azzal, hogy újra formába lendüljek, ettől pedig a kedvem, az energiaszintem és a saját testemhez való viszonyom is elképesztően jó volt. Az anyaság által óriási erőt és magabiztosságot kaptam, ami lelki szempontból is igazán meglepő volt, de testileg ugyanúgy: bármennyi kilót is mutatott a mérleg és bármennyire is nem jöttek rám a ruháim, egyszerűen jól éreztem magam. Természetesen tisztában voltam vele, hogyan is festek és hogy dolgozni kell rajta, láttam, hogy nem vagyok épp csúcsformában, de azt éreztem, hogy sosem voltam még ilyen jóban magammal. Később lementek a kilók, és azóta vannak hullámvölgyek és -hegyek, mégis összességében sokkal jobban érzem magam ma a bőrömben, minden hibával, striával, narancsbőrrel, megnyúlt mellekkel, mint valaha (például 17 évesen, kockás hassal, delfinszerűen feszes bőrrel és 10 kilóval kisebb súllyal).

Amikor babafotóim után kutatva (hogy megnézzem, mennyire hasonlít rám a kis utód) kamaszkori képeket is találtam, elképedtem. Mindig duci kislánynak láttam magam belülről, holott a fotókon most tisztán és egyértelműen szembesültem vele, hogy ugyanolyan sovány voltam, mint a fejemben anno „csontkollekciónak” és „ropinak” beállított barátnőim. Kérdeztem is apámat, hogy „de én akkor miért láttam magam husinak?”. Mondta, hogy „fogalmam sincs, mi mindig mondtuk, hogy milyen csinos és szép vagy”. És igen, a szüleimtől sosem kaptam negatív kritikát, csak hogy milyen ügyes, szép, csinos és okos vagyok. Mégis kialakult bennem testképzavar és az ebből következő gátlások is megvoltak. Alapvetően a tinédzserek körében is egy magabiztos és pozitív személyiségnek számítottam, támogató családi háttérrel, iskolai és sportsikerekkel, kerülgettek rendesen a fiúk, mégis volt bennem bizonytalanság a testemmel kapcsolatban, ahogyan a korombeli lányoknak is valószínűleg, csak másképp.

Kimondhatom, hogy én mindig egy kicsit kövérebbnek láttam magam annál, mint amilyen valójában voltam. Azóta teltek az évek, és állandóan központi téma volt a fogyókúra: volt, hogy jobban éreztem magam, volt, hogy rosszabbul, de olyan jól, mint szülés után, sosem. Sokat gondolkodtam ezen, hiszen már van egy kislányom, és azt szeretném, ha neki nem lenne majd 30 felett ilyen rádöbbenése, hanem folyamatosan tisztában lenne a saját testével, és egészséges önbizalom alakulna ki benne. Nem érezné magát túl soványnak vagy kövérnek, hanem szeretné és elfogadná magát. Én most őt tökéletesnek látom, és szeretnék számára mindent megteremteni ahhoz, hogy magabiztos, elégedett, boldog nő váljon majd belőle, aki jóban van a személyisége és a teste minden aspektusával, de ha nem elég az, hogy pozitív visszajelzésekkel bombázom, ahogy az én szüleim is tették velem, akkor mi kell még?

Édesanyám 22 éves volt, amikor megszülettem a család első lányaként. Akkor egy kész felnőtt nőnek láttam, most már tudom, hogy egy kislány lehetett. Az első igazi emlékeim az ő huszonéves korából vannak, amikor óvodába és iskolába mentem, és egy bombanő képe jelenik meg előttem. Szőke dauerolt hajú, csodás és formás alakú, két gyerek után is kockás hasú nő, mint egy hollywoodi sztár. De abban az időben még más testideálok voltak divatosak, a 90-es években Jennifer Lopezt, aki ma már igazi szexszimbólum, még javában kövérnek titulálták a testalkata miatt, és a manökenek voltak a példák. Aki ettől eltérő, kicsit más, valahol jobban domborodik, az már duci. Éppen ezért teljesen természetes, hogy egy huszonéves nő, hiába gyönyörű, ugyanúgy kövérnek tartja magát, mert olyan a testalkata, mint JLónak. Így a húgommal a háttérben gyakran azt hallottuk, ahogy anyám nyavalyog. „Nagy a fenekem, ezt a nadrágot nem vehetem fel” és „le kéne dobnom pár kilót”, meg hasonlók. Annak ellenére, hogy ránk tényleg nem mondtak soha semmi negatívat, anyánk nem túl pozitív testképe belénk ivódott, és ez meghatározta azt, ahogy mi éreztük magunkat a bőrünkben, ahogy mi láttuk magunkat már tizen-, de aztán később, huszonévesen is.

„Az, hogy hogyan érezzük magunkat a bőrünkben, szinte minden mozdulatunkban megmutatkozik. A gyermeknek születésétől kezdve az a dolga, hogy megfigyelje és értelmezze édesanyja reakcióit, ezekből ismeri meg a világot, mi veszélyes, mikor ügyes stb. Ha az anya barátságos viszonyban van a saját testével és érzéseivel, nem fél élvezni a jó dolgokat, nem ítéli el magát, akkor a baba állapotaira is félelem és kétségbeesés nélkül nyitott lesz, így ez a baba érdeke is. A gyermekek tehát nagyon ügyesek abban, hogy az anya kedvét, érzéseit felismerjék – magyarázza Kaszás Nóra pszichológus. – Számtalanszor tapasztaltam, hogy bár a gyermek miatt kértek tőlem segítséget, valójában az édesanyával kellett dolgoznom, és utána a gyermek problémás viselkedése szinte magától enyhült vagy el is tűnt. Például egy szótlan, szorongó, szégyenlős kislány sokkal bátrabb és nyitottabb lett a társas interakciókra, miután kiderült, hogy az anya az, aki nem tudja elfogadni a szülés után megváltozott testét, és ő maga szeretne átlátszóvá válni. A kislány ez esetben a tünetek hordozója volt, így az anya önbizalmának erősítése lett valójában a feladatom. Így tehát semmiképp sem elhanyagolható a saját jóllétünk a gyermekáldást követően sem.”

Mely korban hogyan fejlődik gyermekünk testképe?

Kaszás Nóra pszichológus azt is elmondta, hogy gyermekünk testképe a különböző életszakaszokban is másképp fejlődik. Az anyáknak sokkal nagyobb befolyásuk van (és ezáltal felelősségük is) lányuk testképére, mint ahogy azt gondolnák. Például gyermekünk önbizalmára egyszerűen minden életkorban hatunk.

● „Kezdetben akkor formáljuk, amikor a csecsemő azt tapasztalja, hogy környezete kielégíti az ő alapvető szükségleteit. Amikor még leginkább csak sírással tud kommunikálni, reagálunk rá, gondoskodunk róla, védelmezzük, babusgatjuk. Az a szülő, akinek az életében több a stressz, a nehéz helyzet, aki szülés után képtelen elfogadni megváltozott testét, s akár még depresszióval is küzd, valószínűleg kevésbé lesz érzékeny és válaszkész a gyermek jelzéseire, illetve érzelmileg nehezebben lesz elérhető.”

● „Az önbizalom fejlődésének második szakasza a dackorszakkal kezdődik, amikor a gyermek megtapasztalja magát mint különálló emberi lényt. Ilyenkor az a jó, ha a gyermek akaratát a környezete tiszteletben tartja, és határozott, de nem túlzó módon határok közé tereli. Ebben az időszakban alapozódik meg, hogy később mennyire lesz képes kiállni a saját elképzeléseiért, például menynyire hatnak majd rá a médiából áramló-özönlő, a testtel kapcsolatos elvárások.”

● „A harmadik fázis az óvodáskortól egészen a kamaszkorig tart, ekkor már a gyerek kezdi keresni a helyét a világban. Bár mindhárom szakaszban sérülhet a gyermek testképe, a legnagyobb hatást ebben a korszakban érhetjük el. Kutatásokból kiderül, hogy már az 5–8 évesek is elégedetlenek lehetnek a testükkel, ha az édesanyjuk nem szereti a sajátját.”

● „Körülbelül 6 éves korban egy kislány már példaképnek tekinti az édesanyját, és azonosul vele. Az anya tükröző funkciója ebben az időszakban is olyan meghatározó, mint babakorban, ugyanis lánya igyekszik a viselkedését az anyjáéhoz igazítani. Innentől kiemelkedően fontos, hogy az anya mit közvetít lányának a testképével kapcsolatban. Minden esetben, amikor kritizálja magát, vagy negatív dolgokat mond magával kapcsolatban, valamint ha egészségre káros diétás szokásokat alakít ki, és lánya látja ezt, internalizálja azt az üzenetet, hogy rosszul kell magát éreznie a saját bőrében. Még akkor is, ha az anya folyton dicséri lányát, elmondja, hogy gyönyörű, és nem kell aggódnia azzal kapcsolatban, amit mások gondolnak, a negatív üzenet sokkal nagyobb erővel hat és nagyobb eséllyel fog beépülni a tudattalanjába.”

A folytatás és a teljes cikk az ÉVA Magazin nyári lapszámában olvasható! Már kapható!