– Mesélnél a Nemecsek Programról? Hogyan jött létre, és milyen jövőbeli céljaitok vannak?

– A NEMECSEK Program célja, hogy biztonságos, és átlátható közösségek legyenek a gyerekek körül. Akár óvodában, iskolában, délutáni zenefoglalkozáson, akár edzésen, vagy nyári táborban van a gyerekünk, nagyon fontos, hogy ott biztonságban legyen. A fizikai biztonságon túl ugyanolyan fontos, hogy hogyan bánunk egymással, mi az, amit tehetünk, és mi az, amit nem, mi számít bántalmazásnak, mit tehet az intézmény a bántalmazás helyzeteinek megelőzéséért és az esetek kezeléséért. Abban segítjük a hozzánk forduló intézményeket, szervezeteket, hogy kidolgozzák a saját gyerekvédelmi útmutatójukat. Az útmutató többek között olyan kérdésekre ad választ, hogy a gyerekek védelme szempontjából kinek mi a felelőssége, hogyan lehet jelezni egy bántalmazási esetet, mi fog történni az intézményen belüli jelzés után, hogyan kezeli az intézmény az online térben történt bántalmazásokat, mit tesz a megelőzés érdekében. Ezekre a kérdésekre sok intézménynek már most is megvan a saját válasza és gyakorlata, de nem biztos, hogy azok például le vannak írva, így mindenki számára egyértelműek és követhetőek, ezáltal betarthatóak vagy betartathatóak. A program lényege, hogy a gyerekek biztonsága ne esetleges legyen, hanem preventív szemléletű, tudatos és előre átgondolt. Amikor egy bántalmazás ügye napvilágra kerül, akkor az sok esetben megterheli a közösség sok tagját, felnőtteket, gyerekeket egyaránt. Jó, ha van egy mankó, egy protokoll arra, hogy ilyen esetekben milyen eljárásrendet kell alkalmazni, hiszen még az amúgy támogató, segítőkész és gyerekközpontú közösségek is sokszor eszköztelennek érzik magukat baj esetén.

– Miért pont a Nemecsek nevet választottátok?

– A Pál utcai fiúk történetét, Nemecsek Ernő nevét szinte mindenki ismeri. Nemecsek az, akiről a bátorság, a hűség, a közösségért való kiállás, az egymás támogatásának fontossága jut eszünkbe. Ezek azok az értékek, amelyek a mi programunkban is alapvetőek. A gyerekek védelme akkor tud igazán megvalósulni, ha az egész közösség elköteleződik.

– Mit érdemes tudni, szem előtt tartani akkor, ha egy gyermek kapcsán felmerül a bántalmazás gyanúja?

– Elsősorban azt érdemes szem előtt tartani, hogy ez az ő története, ezért fontos, hogy ne hagyjuk ki abból sem, amit felnőttként tenni fogunk az ő érdekében. Fontos tudni, hogy ha felmerül egy gyerek bántalmazásának gyanúja, akkor azt nem hagyhatjuk szó és cselekvés nélkül. Jó, ha egy intézményen belül (iskolában, óvodában vagy sportegyesületnél) van egy erre kinevezett csoport vagy személy, akihez lehet fordulni ezekben az esetekben, és közösen eldönteni, hogy mi legyen a következő lépés. Ha felmerül a bántalmazás gyanúja, fontos, hogy a megfelelő hatóság felé induljon jelzés. A jelzés célja, hogy felhívja a figyelmet a gyereket érő elhanyagolásra, nem megfelelő nevelésre, bántalmazásra. Sok esetben tapasztaljuk, hogy ez a jelzés nem, vagy esetleg túl későn történik meg a hatóságok felé. Ennek hátterében több tényező is állhat, úgy, mint bizonytalanság például a pedagógusban („talán nem is úgy van, ahogy gondolom”), lemondás („úgysem történik majd változás a gyerek életében”), korábbi jelzés kapcsán átélt rossz tapasztalatok („múltkor is jeleztem, mégsem történt semmi, még a végén nekem lett bajom az egészből”). Bármi is álljon annak hátterében, hogy valaki nem tesz jelzést, ezekben az esetekben a gyerekek egyedül maradnak, és a lehetőséget sem adjuk meg nekik, hogy valamilyen változás történjen az életükben. A jelzés a felnőttek felelősségvállalása abban, hogy vállalják az azzal járó esetleges konfrontációkat, konfliktusokat, a gyerekek biztonsága és jólléte érdekében.

– Mennyire gyakori Magyarországon a gyermekek bántalmazása, akár kortárs akár felnőtt-gyerek közötti bántalmazásról beszélünk? Véleményed szerint a gyerekkekkel foglalkozó felnőttek fel vannak készítve arra, hogy ha bármely esetet tapasztalják, akkor szakszerűen nyújtsanak segítséget?

– Ehhez a kérdéshez szorosan kapcsolódik az a kérdés, hogy a felnőtt társadalom hogyan vélekedik a gyerekek bántalmazásáról. Egy 2022-es felmérés szerint a magyar társadalom 58%-a egyetért abban, hogy egy-egy pofon belefér a gyerekek nevelésébe, és csak 39% zárkózik el a fizikai bántalmazás bármilyen formájától. Ombudsmani jelentésekből tudhatjuk, hogy mind az óvodai, mind az iskolai életben jelen van a testi fenyítés, a gyerekekkel szembeni fizikai erőszak alkalmazása és a verbális erőszak, valamint a megfélemlítés is. 2021-ben a mi alapítványunk is készített egy átfogó kutatást a gyerekbántalmazás társadalmi elfogadottságáról. A válaszadók szerint Magyarországon 10-ből 6 szülő alkalmaz fizikai fenyítést, ugyanakkor 70%-uk úgy vélte, hogy az emberek figyelmen kívül hagyják, ha azt látják, hogy egy szülő megpofozza a gyerekét. A verbális erőszak megnyilvánulásait (pl. kiabálás, megszégyenítés) tartották a legkevésbé a gyerekekkel szembeni erőszaknak. Ráadásul úgy vélték, hogy ez nagyon általánosan van jelen a társadalomban, 10-ből 7 szülő fegyelmezi így a gyerekét. A gyerekekkel foglalkozó felnőttek nem kapnak elég segítséget azokban a helyzetekben, amikor gyanakodnak, vagy esetleg tudomásuk van egy gyerek bántalmazásáról. Nemcsak a megfelelő tudás és tájékozottság hiányzik, hanem a sok esetben a szakemberek közötti együttműködés is hiányos. Nagy szükség lenne a pedagógusok és szociális szakemberek oktatása során sokkal nagyobb hangsúlyt fektetni a gyerekbántalmazás fogalmának, formáinak, elterjedtségének, sőt, a megelőzésének és kezelésének hangsúlyozására. Nagyon hamar érzi magát tehetetlennek és eszköztelennek egy felnőtt is, ha gyerekbántalmazásról van szó, miközben ő a felelős érte, és neki lenne dolga a gyerek segítése.

– Beszéljünk az intézmények felelősségéről, véleményed szerint mit kell tenni egy intézménynek, illetve az ott dolgozó felnőtteknek ahhoz, hogy a megvédjék a gyermekeket a bántalmazástól?

– Ahogy említettem, a jelzés a legfontosabb. De ahhoz, hogy jelezni tudjunk, először fel kell ismerni a bántalmazás jeleit, és azt is tudni kell, hogy egyáltalán mit nevezünk bántalmazásnak. Míg a fizikai bántalmazásnak egyértelmű és látható jelei lehetnek, addig az érzelmi bántalmazás már sokkal kevésbé megfogható. Egy pofon vagy gáncsolás, verés kapcsán egyértelműbb a felnőttek és a gyerekek véleménye is abban, hogy ez nem megengedett. Azonban a gúnyolás, bántó viccelődés, kirekesztés, kiközösítés, fenyegetés vagy megalázás kapcsán már sokkal nagyobb a véleménykülönbség akár egy tanári karon belül, akár a gyerekek között. Amíg nincs egyetértés abban, hogy mi egy közösségben, egy iskolában, vagy egy sportegyesületnél mit gondolunk a gyerekek biztonságáról, kezdve azzal, hogy mit nevezünk bántalmazásnak, addig azt sem tudjuk meghatározni, hogy mit teszünk a védelmük érdekében. A gyerekvédelmi útmutató abban segíti az intézményeket, közösségeket, hogy rávilágítsanak a saját jelenlegi működésükre. Arra, hogy most mit tesznek, ha például iskolai bullying van az egyik osztályban, ha a 16 éves lányok azt jelzik, hogy az egyik tanár rendszeresen bántó, megalázó módon beszél és viselkedik velük, vagy ha egy másik osztályban a gyerekek online bántják egy társukat. Ha az előbbi helyzetekre nincs, vagy csak esetleges válasza van egy intézménynek, akkor érdemes letölteni a honlapunkon található segédanyagokat, vagy felkeresni bennünket a [email protected] e-mail címen.

– Úgy gondolom, hogy akár kortárs bántalmazásról, akár felnőtt-gyerek közötti bántalmazásról beszélünk a legfontosabb az, hogy a bántalmazott tudja, hogy kihez fordulhat segítségért. Ti ebben, hogyan segítetek?

– Ha egy intézménynek, szervezetnek vagy közösségnek van gyerekvédelmi útmutatója, akkor van arra terve, hogy mit tesz a bántalmazás eseteinek megelőzésére, és hogyan milyen eljárásrendet követ akkor, amikor bántalmazás történik, vagy bántalmazásról szerez tudomást. A gyerekvédelmi útmutatót a gyerekeknek is meg kell ismerniük, fontos, hogy ők is megértsék, hogy ez hogyan segíti a mindennapjaikat. Ennek fontos része, hogy tudjanak arról, hogy hogyan és kinek tudnak jelezni az intézményen belül. Szerencsés persze, ha van olyan bizalmi felnőtt a gyerekek körül, akihez bármilyen problémával fordulhatnak, de ez nem minden esetben alakul így. Ezért lehetőséget kell arra is adni, hogy akár névtelenül, írásban vagy online platformon is legyen lehetősége a gyerekeknek a jelzésre.