Augusztus 25-től megvásárolható az Éva Magazin őszi lapszáma!

Ha legközelebb is szeretnéd, hogy a postaládádba érkezzen kedvenc magazinod, akkor fizess elő rá ITT! Digitálisan is megszerezheted az akár legfrissebb, de akár régebbi számainkat is, ezt ITT teheted meg!

A lelki öngondoskodás elengedhetetlen a boldogsághoz

Bár egy barát szájából szinte elképzelhetetlenek ezek a szavak, mégis gyakran hallunk hasonlókat nehéz helyzetekben. Csak éppen saját magunktól. Hányszor keressük magunkban a hibát, amikor kudarc ér bennünket? Hányszor büntetjük magunkat szidalmazással a hibákért? Hányszor süppedünk a múltba, hogy újra és újra lejátsszuk a fájdalmas, kínos jeleneteket az életünkből? Olyan ez, mintha egy sebet nem gyógyulni hagynánk, nem kezelnénk, hanem rendszeresen belenyúlnánk, kapargatnánk. De amíg azt már gyerekként megtanuljuk, hogyan kezeljük testi sebeinket, a lelki sérülésekről nem tanulunk meg gondoskodni. Pedig a lelki öngondoskodás is elengedhetetlen a teljes, boldog élethez.

Ahogyan érezzük magunkat a bőrünkbe az meghatároz

Az, ahogyan érezzük magunkat a bőrünkben, befolyásolja gondolatainkat, érzéseinket, tetteinket és azt is, hogyan tudunk kapcsolódni másokhoz. A lelki egészségünk nem a mentális betegségek hiányát jelenti, hanem sokkal több annál: befolyásolja, mennyire jó az élet, amit élhetünk. Az, hogy képesek vagyunk-e lelkileg egészséges életet élni, számos külső és belső tényezőtől függ, de az biztos, hogy sokat tehetünk magunkért azzal, ha képesek vagyunk a lelki öngondoskodásra. De mit is jelent ez a kifejezés? A lelki öngondoskodás az, amikor időt, energiát, figyelmet fordítunk érzéseinkre, amikor fejlesztjük a képességünket, hogy jobban értsük saját magunkat, amikor képesek vagyunk gyengédséggel, szeretettel fordulni saját magunk felé. A lelki öngondoskodás része, hogy igyekszünk megtalálni az utat, hogy jobban legyünk; amikor nehéz, csillapítani próbáljuk lelki fájdalmunkat; ha kell, igyekszünk kezelni a stresszt; s tudatosan beiktatunk olyan tevékenységeket az életünkbe, melyeknek elsődleges célja jóllétünk növelése.

A testi és lelki öngondoskodás összefügg

Persze a testi és a lelki öngondoskodás nem választható el élesen egymástól. Először is, mindkét esetben hasonló a feladatunk: figyelünk arra, hogy megelőzzük a bajt, kezeljük, ha mégis beüt, és energiát fektetünk abba, hogy kitaláljuk és megvalósítsuk azt, amitől a lehető legjobban érezhetjük magunkat az adott körülmények között, ahogy a legegészségesebben élhetünk. A két fogalom összekapcsolódik abban is, hogy a mindennapi testi öngondoskodás alappillérei, a rendszeres mozgás, az odafigyelés az étkezésre, a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás mind pozitívan hatnak a lelki egészségünkre, ahogy a lelki öngondoskodás is befolyásolja, milyen érzés a testünkben élni. De bármennyire is összefonódik a test és a lélek, kultúránkban a testünkről való gondoskodás előbbre való. Ezt pedig már kora gyerekkorunkban megtanuljuk.

Sokszor a lelki sebek kezelése nincsen fókuszban

A legtöbb családban a lelki sebek kezelése nincs fókuszban. Általában nem kapunk konkrét útmutatást arra vonatkozóan, mit kell tennünk, ha rosszul érezzük magunkat. Ha mégis tanulunk bármit arról, mit kezdhetnénk a lelki fájdalommal, a kudarcokkal, a rossz döntésekkel, a hibázással, az elutasítással és a magánnyal, az gyakran kimerül az érzések elnyomására irányuló pótcselekedetekben vagy az érzések bagatellizálásában. A pótcselekvések lényege, hogy eltereljük a figyelmünket a problémáról, amit ideig óráig könnyen el is lehet érni például alkoholfogyasztással, munkába meneküléssel, tárgyak halmozásával, vagy éppen olyan feszes időbeosztással, amiben esélyünk sincs egyedül maradni a gondolatainkkal. Ezek a megoldások azonban csak pillanatnyi felüdülést jelentenek, hiszen az érzéseink nem foszlanak időközben semmivé, nem tűnnek el attól, mert éppen nem foglalkozunk velük. Ott keringenek bennünk a lehetőséget várva, hogy kitörjenek és elárasszanak bennünket.

Nem jó az érzelmek bagatellizálása

Az érzések bagatellizálása pedig könnyen tetten érhető azokban a megnyugtatónak szánt mondatokban, amikkel gyakran találkozunk gyerekként, például a ne is foglalkozz vele, majd az idő begyógyítja, vagy a tégy úgy, mintha meg se történt volna. Ezek szintén nem hoznak valódi enyhülést, miközben érvénytelenítik az érzéseinket. Ilyeneket sohasem mondanánk a törött lábbal fekvő barátunknak, ahogy azt sem, hogy hagyd már azt a gipszet, gyere, sétáljunk egyet, meglátod, jobb lesz. Bezzeg, ha valaki éppen szerelmi csalódástól szenved, egészen gyorsan hangzik el, hogy felejtsd el, nem éri meg ezzel foglalkozni.

Már gyerekkorunkban belénk ég tehát, hogy lelki sérüléseink gyógymódja, ha egyszerűen besöpörjük a negatív érzéseinket a szőnyeg alá, megkeményedünk, megrázzuk magunkat, és megyünk tovább, mintha mi sem történt volna. A környezetünk szerencsés esetben azért gyerek- és kamaszkorunkban még valamennyire tolerálja a látványos szenvedést, talán még kapcsolódik is hozzá, de felnőttként már ott ül rajtunk az elvárás, hogy könnyedén lépjünk túl a nehézségeinken. És sokszor mi is pontosan ezt várjuk el magunktól: oldd meg gyorsan, vagy ha nem tudod, akkor hallgass róla.

A folytatás és a teljes cikk az ÉVA Magazin őszi lapszámában olvasható! Már kapható!