Ez a cikk az Éva Magazin 2016-os 3. lapszámában jelent meg először: A hipnózis határai címmel. Tudtad, hogy korábbi lapszámainkat újra megvásárolhatod? Kattints ide!

Linda az ágy szélének támaszkodva vajúdik. Finisben van, a fájások folyamatosan, szinte megszakítás nélkül jönnek, ő mégis nyugodtan ringatja a csípőjét, arcán kicsit álmatag félmosoly ül. Nem nyög, nem markolja a lepedőt elfehéredő ujjakkal, ránézésre kevésbé szenved, mint egy háziasszony vasalás közben. A kislánya könnyedén csusszan ki, ő a karjába veszi és boldogan mosolyog. Hipnózisban szült.

„Az első szülésemnél a fájdalom elvitte az egész élményt, kitolás közben végigrepedt a hüvelyem, trauma volt és óriási csalódás – meséli Baranyi Linda. – Ezért a második terhességem elején elmentem szülésfelkészítő hipnózist tanulni Kuharcsik Rékához. Olvastam róla, hogy ezzel a módszerrel tudatosan lehet létrehozni olyan transzállapotot, melynek segítségével a szülés nemcsak rövidebb ideig tart, de jóval kevésbé gyötrelmes folyamat. A hipnoszülés voltaképpen önhipnózis, de nem kell fekve, csukott szemmel vajúdni, és szó sincs arról, hogy a nő elvesztené a kapcsolatot a külvilággal, átaludná az egészet. Ellenkezőleg. Nagyon is megéli az eseményeket, de olyan mélyen relaxált állapotban, amelyben kikapcsolja a külső zavaró ingereket és képes csakis befelé koncentrálni, tudatosan ellazítani az izmait, vizualizációval, mentálisan segíteni a teste természetes működését. A nagy nap előtti hónapokban sokat gyakoroltam, hogy ez a tudatállapot gombnyomásra működjön, azt programoztam, hogy fájdalom nélkül fogok szülni, és ez a fajta önszuggesztió olyannyira ment, hogy fel se tűnt, hogy vajúdom. Döbbenetes élmény volt.”

Nézz mélyen a szemembe!

Jóllehet a hipnózis története egyidős az emberiséggel, hisz már az ókori Egyiptomból is maradtak fenn utalások a fájdalom szuggesztióval történő megszüntetésére, az orvostudomány a mai napig nem tud pontos választ adni a hatásmechanizmus egy sor kérdésére. Rejtély például, hogy hipnotikus állapotban milyen biokémiai folyamatok hatására emelkedik meg a fájdalomküszöb annyira, hogy az alanyt akár meg is lehet műteni. Mitől hipnotizálhatóbbak, vagyis fogékonyabbak a szuggesztióra egyesek, és mások miért kevésbé? Miért aktivizálódnak vagy csendesednek el egyes agyterületek, és milyen evolúciós előnyeink származnak ebből az üzemmódból?

Ha érteni nem is értjük minden mozzanatát, a szóval való gyógyítás és fájdalomcsillapítás technikája az évszázadok alatt egyre kifinomultabbá vált, mára az orvoslásban és a pszichológiában is sikeresen alkalmazható, önálló módszerré lett. Ám az emberek még mindig bizalmatlanok vele szemben. A látványos cirkuszi „show-hipnózisok”, a filmek, regények delejes mágusai sokat rontottak a módszer renoméján, a hatásukra terjedő tévhitek miatt a többség még mindig bizarr hókuszpókusznak tartja és nem szívesen próbálná ki. Pedig tudtunkon kívül mindnyájan használjuk ezt az ősi módszert önmagunk megnyugtatására, erőforrásainak mozgósítására, például amikor diákkorunkban vizsga előtt azt mantráztuk: „Menni fog! Mindent tudok!” A hipnózishoz hasonló, módosult tudatállapotot több ezerszer átéltük már, még ha nem is voltunk tudatában. Agyunk számára ugyanis teljesen normális, hogy folyamatosan liftezik „transzüzemmód” és éber állapot között.

Rányitunk a tudatalattira

Mélyedtél már bele egy könyv olvasásába úgy, hogy megszűnt körülötted a külvilág? Volt már, hogy hosszabb kocogás után nem tudtad felidézni, pontosan milyen útvonalon jutottál haza? Ezek mind olyan transzállapotok, amelyeket hipnózis közben is tapasztal az ember. A különbség „csak” annyi, hogy normál körülmények között egy erősebb zaj azonnal képes kibillenteni ebből a helyzetből, a terapeuta azonban akár órákig fenn tudja tartani.

Hipnózisban az agy információfeldolgozó képessége megváltozik. Bár az elnevezés az ógörög „hüpnosz”, vagyis „álom, alvás” szóból ered, hipnózisban nem szundikál az ember, de bizonyos ingerekre másként reagál az agya, mint éber állapotban.

A hipnotizőr általában arra kéri a beteget, hogy hunyja be a szemét, és fokozatosan, testrészről testrészre haladva lazítsa el izmait, így érve el a nagyon mély relaxált állapotot. Miközben elernyednek az izmok, finoman elnehezülnek a végtagok, a terapeuta képeket fest a hipnotizált elé, aki valóban úgy érzi, mintha elmerülne. Hipnózisban lenni nagyon békés állapot, és bár a páciensnek az az érzése, hogy bármikor kinyithatná a szemét, csak épp nem akarja. A hipnotizőr egyszerű utasításokat ad, a hipnotizált személy körül pedig fokozatosan megszűnik a külvilág, a figyelem beszűkül, befelé irányul, megváltozik az idő-, a tér- és a testérzékelés. Ebben az állapotban az ember nem érzi az idő múlását. Sokan meglepődve hallják, hogy egy teljes órát transzban voltak, jóllehet tíz percnek hitték, és olyasmit is valóságosnak éreznek, ami nincs is ott. Ha a terapeuta azt mondja, hogy „Ön most egy meleg, homokos tengerparton fekszik”, az agy nem kezd tiltakozni, hogy „Ugyan, ez marhaság, hisz én egy rendelőben vagyok!”, hanem elfogadja a képet, az illető érezni kezdi a bőrén a homokot, a perzselő napot, a sós levegőt. Ebben a tudatállapotban ugyanis az elme befogadóbbá válik a különböző szuggesztiókra, vagyis javaslatokra. Ahogy mélyül a transz, úgy csökken a kritikai érzékért felelős, folyton analizáló homloklebeny aktivitása, és erősödik a fantáziáért felelős, a logikai gondolkodást elvető jobb félteke, amely értékelés nélkül egyszerűen befogadja és magáévá teszi a terapeuta szavait. A terápia céljától függően sok irányba haladhat a hipnózis. Lehetőség van a probléma megoldása szempontjából fontos emlék előhívására, vizualizációs technikával a terapeuta kérésére a páciens maga előtt láthatja fóbiájának vagy függőségének tárgyát, és szuggesztióval – „Bár tömegben állok, a légzésem nyugodt marad, nem félek”; „A cigaretta látványától keserű ízt érzek és hányingerem lesz” – megváltoztathatja a hozzájuk való viszonyt. Ezek a szuggesztiók a hipnózis elmúltával aztán egyfajta programként futnak tovább az alanyban. Minél többször hallotta, annál erősebben válik meggyőződésévé, sajátjává a gondolat. Ily módon könnyebben megszabadul káros szenvedélyeitől, rossz szokásaitól, a terapeuta ugyanis el tudja ültetni benne azt a meggyőződést, hogy nincs szüksége semmilyen szerre vagy pótcselekvésre.

Mindenki hipnotizálható?

Korábban általánosan elfogadott felfogás volt, hogy csak a hiszékeny, butuska embereket lehet hipnotizálni, mára azonban már köztudott, hogy ennek épp az ellenkezője az igaz, vagyis a jó koncentrációs képességgel, színes fantáziával megáldott egyének érzékenyek rá a leginkább. A népesség kilencven százaléka eltérő intenzitással – ki kevésbé, ki nagyon erősen – fogékony a hipnózisra, a maradék tíz százalék pedig egyáltalán nem hipnotizálható.

Bár a filmek azt sugallják, hogy az ember rögtön transzba esik, ha a szúrós tekintetű hipnotizőr mélyen a szemébe néz, a valóságban lengethetnek ingát, búghatnak varázsigéket, hipnotizálni csak azt lehet, aki hagyja magát. Az irányítást a tudat ugyanis csak annak adja át, akiben megbízik. Az is tévhit, hogy a hipnotizőrnek korlátlan hatalma van a hipnotizált személy fölött és bármire rá tudja venni. A valóságban azonban, függetlenül attól, hogy mennyire van mély transzállapotban a hipnotizált, nem tesz meg és nem mond el olyasmit, amit nem akar. Ha a terapeuta azt közli: „Most lassan felemelkedik a karja!”, akkor a páciens keze, mintha tőle független testrész volna, tényleg megemelkedik, ám a hipnotizőr hiába kéri, hogy adja meg a PIN-kódját vagy vetkőzzön meztelenre, a hipnotizált nem fogja megtenni, mert a tudatos észlelés azért nem kapcsol ki teljesen.

A hipnózissal lehet utazni térben és időben, át lehet élni lelki és fizikai fájdalmakat, örömöt, megkönnyebbülést, szomorúságot, a megaláztatás és a szégyen érzését. – magyarázza Jankai János, szomatikus hipnoterapeuta. Átalakíthatjuk, felülírhatjuk, kicserélhetjük szokásainkat, képesek vagyunk megnyitni a tudatalatti kapuját, ami számtalan lehetőséget nyújt a fizikai gyógyulás elősegítéséhez, az önismeret mélyebb szintjének tapasztalásához vagy egy kitűzött cél eléréséhez.

A hipnózis, bár az összes fellelhető módszer közül a legdinamikusabban képes pozitív változást elérni az ember problémáiban, soha nem volt és soha nem is lesz csodaszer. A tudat ugyanis maga a tartalom. A tudat mi magunk vagyunk. Tapasztalataink, meggyőződéseink, emlékeink, hibáink összessége, amitől azok vagyunk, akik. A tudatos énnek, vagyis az egónak az a feladata, hogy megvédje és megőrizze a tartalom egységét, változatlanságát. Ha nem akarná megőrizni ezeket a jellegzetességeket, eltűnnének egyedi jegyeink, amelyekbe a tökéletlenségeink is beletartoznak.

A szakember képes hipnózissal kigyógyítani valakit a cigarettafüggőségből, ám a tartalom a rendszer állandóságát akarja, ezért egy idő után mindig „visszarendez”, így a függőség, talán más formában, de újra testet ölt. Egy pánikbetegség vagy fóbia tüneteitől gyorsabban és eredményesebben lehet megszabadítani a pácienst, mint más módszerrel, ezzel a beteg időt és élhetőbb életet nyer, de maga a probléma ott marad, és előbb-utóbb újra megjelenik. Ki tudja, mikor, de egyszer felszínre tör a tudatalattiból. A hipnózis tehát kivételesen dinamikus, erőteljes, határozott és céltudatos módszer. De nem mindenható.