JoyNapok logo
Elérhető az Éva legújabb száma most JOY-napok kuponfüzettel!
0 nap 0 óra 0 perc

El akarom hagyni a beteg feleségemet, és emiatt borzalmas bűntudatom van

Borítókép: El akarom hagyni a beteg feleségemet, és emiatt borzalmas bűntudatom van Forrás: Getty Images
G. levele elég komoly tabutémát érint: mit tegyünk, ha kedvesünk megbetegszik, és mi úgy érezzük, nem bírjuk ki a helyzetet?

Tudom, hogy nem leszek népszerű, tudom, hogy nagyon sokan megbélyegeznek majd a vallomásomért, ezért valódi nevet nem is vállalok. Mégis muszáj kibeszélni magamból, mert ha nem teszem meg, a helyzet nemcsak a feleségemet, de engem is felemészt.

Mi ketten néhány évig remekbeszabott pár voltunk. Egy munkahelyen dolgoztunk, és a kezdetektől tökéletes összhangban tudtunk együttműködni. Andi nem volt egy topmodell, de persze én se vagyok kiköpött George Clooney. Kopaszodom, közepes méretű pocakot eresztettem, és időnként gondjaim támadnak az alkohollal. Andi viszont megbocsátotta a gyengeségeimet, és őszintén szeretett. Én is viszonoztam az érzelmeit. A kedvéért még az ivást is jelentősen mérsékeltem, visszavettem a korábbi mohó tempóból. Két évvel a megismerkedésünk után összeházasodtunk, és úgy éreztem, negyvenhárom elvesztegetett év után végre révbe ért az életem.

Boldogságunk csúcsán, mindössze néhány hónappal a nászút után Andi váratlanul furcsa tüneteket kezdett produkálni. Sok vizsgálat következett, és végül az orvos lesújtó hírt közölt velünk: Andi gyógyíthatatlan betegségben szenved. Olyanban, ami fokozatos leépüléssel jár. Ami elvesz tőle sok mindent, többek között a nőiességét is. Mit szépítsem, szabályosan sokkolódtunk. Andi napokon át csak sírt. Én épp végső győzelemre álltam az alkohollal vívott harcban, de a diagnózis után úgy leittam magam, mint a csacsi. Hónapok kemény munkája ment a levesbe egyetlen pillanat alatt.

Kemény időszak következett. Andi kezelésekre járt, én igyekeztem őt támogatni, de csak módjával sikerült: állandóan balanszíroztam a higgadt józanság és a kocsmamélyekben való eltűnés között. Tiszta pillanataimban nagyon szégyelltem magam. Hisz folyamatosan támogatnom kéne, nem tovább nehezíteni a helyzetét azzal, hogy még értem is aggódjon! De a pia utáni sóvárgás erősebb volt. Csillapítanom kellett a szorongásomat, a fájdalmamat, és nem volt ennél jobb megküzdési stratégiám.

Hónapok teltek el. Andi lefogyott, megnyúlt és megcsúnyult az arca. Egyre rosszabb lett a kedve, vagy fáradt volt, vagy zsörtölődött, mint egy vénasszony. Támogatnom kellett az evésben, ivásban, vécére menésben, néha a járásban is. A szex körülbelül kéthavi egy alkalomra zsugorodott, de abban sem volt köszönet. Csak feküdt alattam, mint egy darab fa, és várta, hogy vége legyen.

Másfél év telt el a diagnózis óta, és úgy érzem, nem bírom tovább. A szex gyakorlatilag megszűnt köztünk. Puszi, ölelés? Szökőévben egyszer. Én egyre többet iszom. A munkámat még el tudom látni, de egy kollégám figyelmeztetett, hogy érzi rajtam az italt, magyarul bűzlök a másnapos alkoholszagtól, és ha ő érzi, a főnökség is érzi. Andi otthonról dolgozik. Fizikailag jobban van, viszont rengeteg gyógyszert szed, és retteg attól, hogy elhagyom. Pontosan tudja, mi jár a fejemben, még ha tagadok is, ha időnként rákérdez. „Kérlek, ne menj el! – mondta egyszer. – Ha elhagysz, semmi értelme nem lesz az életemnek. Hidd el, tovább fogok javulni, mondhatnak az orvosok bármit. Csak még egy kicsit tarts ki.” Én bólogattam, miközben belül tátongott az üresség.

Szeretem őt. Kedves ember, jó ember, és nem tehet róla, hogy megbetegedett. De ez nem szerelem. Az már rég elmúlt. Tudom, maga vagyok az ördög, de Andi betegségét egyszerűen nem tudom megemészteni. Nem vagyok ehhez elég erős. Néha, amikor elnézem esténként, hogy mi lett belőle – görnyedten ül egy székben ócska köntösbe bújva, lassú mozdulatokkal veszi be a piruláit, török sorozatokat néz, amiket korábban megvetett -, úgy érzem, a saját nagymamámmal élek együtt. Lehúzom a napi boromat, és azon töprengek, hogy nem maradhatok vele, különben megtébolyodok. Mindössze két választásom van: vagy kivetem magam az ablakon, vagy elmenekülök innen. Én nem ilyen életre vágytam. Nem akarok alkoholista betegápoló lenni egy korán elöregedett asszony mellett. Viszont fogalmam sincs, hogy a lelkiismeretem mit szólna, ha vennék egy nagy levegőt, összepakolnék és elköltöznék. Lehet, hogy elhagynám, de nem sokkal később visszarohannék hozzá, vagy meginnék az új albérletben két üveg bort, és felakasztanám magam a konyhában. Az az igazság, hogy iszonyúan meg vagyok zuhanva.

A kollégáim szerint segítségre van szükségem, mind az ivásban, mind a magánéletben. De én nehezen hiszek a pszichológusoknak. Gyerekkoromban a szüleim elvittek egyhez, és nincs vele jó tapasztalatom. Másfelől általánosítani sem tanácsos. Lehet, hogy mégis rászánom magam legalább egy konzultációra. Még mindig jobb, mint ölbe tett kézzel várni, hogyan sorvadunk el mind a ketten ebben a feldolgozhatatlan helyzetben.

Galériánkban szívbetegséggel kapcsolatos mítoszokat oszlatunk!