Az érzelmek is fertőzhetnek: tanácsok a koronavírus szorongás kezelésére
Ezek ugyanis korlátozzák vagy rossz irányba terelik a cselekvőképességünket, a tétlenség vagy a tervszerűtlen kapkodás pedig még több szorongáshoz vezet. A lakásba rekedtség sem kedvez a megnyugvásnak, hisz az egyedülállók esetében a folyamatos fizikai magány, a családosok esetében pedig az összezártság felerősíti a feszült, nehéz érzéseket.
Ha úgyis otthon maradtál – és most ez a legfontosabb, amit a saját és mások biztonsága, egészsége, jövője miatt tehetsz – és már nem a túlélésed múlik az információkon, teljesen felesleges minden cikket elolvasnod, minden videót megnézned, minden tévécsatornát és híradót végigülnöd. Ha az egész napod a vírusról szól, az érzelmi állapotodra a mélyrepülés, a gondolkodásodra pedig az úgynevezett katasztrofizálás lesz jellemző. Hogyan védd magad a mindettől?
Ne ez legyen az elsőszámú téma a családi ebédlőasztal körül
Se a baráti beszélgetésekben, se a közösségi médiában folytatott csetek során. Húzd meg a határokat, kivel, mikor és mennyit vagy hajlandó kommunikálni a COVID-19 vírus kapcsán – elég napi egy rövid beszélgetés, ami ezzel kapcsolatos. Akkor is inkább a magad és a többiek közérzetére koncentrálj, az érzéseiteket ventilláljátok, az előre mutató ötleteket osszátok meg. Kerüld a pánikba esett, világvége képet felvázoló, összeesküvés elméletekre kattant embereket. Tegyük fel, hogy tényleg egy világméretű összeesküvés áldozatai lennénk, mennyit adna hozzá a személyes túlélésedhez, a következő lépésed kiválasztásához ez az információ? Előrevisz-e ebben a pillanatban, ha ebből gyártasz magadnak jövőképet?
Keresd meg a magad számára hiteles hírforrást
Ez az alapja annak, hogy szétválaszthasd a tényleges fenyegetést az elképzelt fenyegetéstől. A WHO közleményei például biztosan relevánsak, az oknyomozó újságírókat foglalkoztató oldalak, a hírügynökségek tudósításaiból dolgozó site-okon elolvasott napi egy cikk elegendő ahhoz, hogy kövesd az eseményeket (mármint összesen egy cikk). Felesleges és a mentális állapotodra nézve káros egymásnak ellentmondó, találgatásokba belemenő, hangulatkeltő oldalakon böngészned. Csak a saját érzelmi lavinád indítod el vele, ami jó eséllyel maga alá is temet majd.
Tedd meg ami tőled telik
Segíts másoknak. Ez elvezet majd a megnyugváshoz. Amikor segítséget nyújtasz, te kerülsz az „erős”, a „jó” szerepébe. Ez pedig fokozza pszichés stabilitásodat, hozzájárul ahhoz, hogy pozitívabban lásd a világot és a jövőt. Ne a közösségi médián lájkolgasd az altruistákat, légy te magad egy közülük. Vigyél meleg ebédet a házban lakó néninek, kérdezd meg, hozhatsz-e neki valamit a közértből. Korrepetálj online olyan gyereket, akinek a szülei nem értik a matekot. Vidd sétálni a szomszéd kutyáját, ha őt ledöntötte lábáról az influenza és nem kockáztathatja, hogy az utcán esetleg újabb nyavalyát szedjen össze. Beszélgess naponta telefonon egy magára maradt idős rokonnal.
A szolidaritásra koncentrálj, ne a rémhírekre és a találgatásokra vagy a folytonos közösségimédia feed csekkolgatásra.