"Annyira jól sikerült az ismerkedés, hogy mire visszajöttem, már a nagyszobában, a szőnyegen találtam őket” - Avagy mi van, ha az ex és az új pasim túl jóban van?

„Nézem, ahogy a fiam fogja az apja kezét, miközben mennek el a szombati közös programjukra. Jól is jön ez most, mert dolgoznom kell. Aztán az ajtóban megjelenik a mostani pasim egy kérdéssel: "A te kocsiddal megyünk vagy az enyémmel?" Megegyeznek, hogy a volt férjemével és már indulnak is. Mind a hárman: a fiam, a volt férjem és a mostani pasim."

Olvasói levél exférj, új pasi témában:

"Még akkor is, ha csak írok róla kezd kialakulni egy gyomorgörcsszerű érzés bennem. Nem tudom eldönteni, hogy jó-e ez most nekem vagy sem. A volt férjemmel a házas éveink tiszavirág életű volt. Lényegében, ahogy megszületett a fiunk, valami kezdett elromlani. A meglepő az egészben az volt, hogy előtte 9 évig úgy éltünk együtt, mint egy gerlepár.

Sokáig nem hiányzott a gyerek, aztán egyszer csak bevillant az érzés, hogy én is szeretnék anyuka lenni. „Szeretnék egy kisbabát!”-mondtam és ha már ekkora ugrásra készültünk, a párom röviddel a kijelentésem után meg is kérte a kezemet. Nem volt nagy hacacáré. Olyan közepes méretű esküvőt csaptunk, rokonokkal, és sok baráttal.

Ennyi év együttélés után furcsa volt az esküvői készülődés, de az érzés, hogy a megszokottból átlépünk valami újba, új lendületet adott nekünk.

Lepörgött az esküvő utáni időszak én meg valahogy törvényszerűnek vettem, hogy hipp-hopp össze is jön a gyerek. De nem jött az a kisbaba. Tudom, mások hosszú éveket várnak rá, de nekem az az egy év is örökkévalóságnak tűnt. Nem szakított szét minket a fogantatás nehézsége, sőt inkább közelebb hozott minket egymáshoz.

Aztán megtörtént a csoda, és megfogant a fiunk. Földöntúli élmény volt ez mindkettőnknek.

Óvó, féltő apuka volt a férjem, akire mindenben lehetett számítani. A szülésnél ott volt mellettem, pont úgy, ahogy a rá következő évek alatt is.

Martin nagyjából 6-7 hónapos volt, amikor először jött az az érzésem, hogy a férjem inkább bevállal egy újabb éjszakát – taxisként dolgozott- minthogy otthon legyen velünk. Gondoltam, kell neki egy kis távolság, ’szabadság’ a családtól, a gyereksírástól, hát hagytam. Martint változatlan imádattal szerette, de köztünk a távolság egyre csak nőtt. Egy darabig még ott hevert közöttünk az a bizonyos kimondatlanság, aztán egyszer kifakadt, ő elfáradt ebben a kapcsolatban, és inkább elkötözik.

Sürgetés nélkül, lassan történt meg a válás.

Nem volt kétség, hogy apaként ott lesz mellettünk. A gyerekhez rendszeresen jött, nem is kellett egyezkednünk.

Ha valamit el kellett intéznem, ott volt nekem vagy vitt minket, ha Martinnal kellett valamerre mennem. Martin szinte semmit nem érzett abból, hogy az apukája nem él velünk.

Ez a közösen vállalt szülőség néha olyan, mintha mi csak erre a gyerekre lettünk volna szerződve egymással, mintha mi csak miatta ismertük volna meg egymást. Ez fájdalmas véget, de szép ajándékot jelent mindkettőnk számára.

Ám amint nekem lett valakim, adta magát a kérdés, hogyan tovább: a volt férjem úgy vacsorázott néha nálunk, mintha nem is lettünk volt elválva. Egyszer aztán közöltem, hogy úgy tűnik van valaki, akivel elmennék vacsorázni. A volt férjem készséggel ajánlotta fel, hogy persze jön, csak mondjam meg melyik nap, hányra legyen itt. Fura volt és kicsit zavarban is voltam amiatt, hogy ezt közlöm vele, meg aztán azért is, hogy ő ilyen lazán veszi ezt az egészet.

Eljött az este és a két pasi nagy találkozása. Mindkettőt felkészítettem a másik jelenlétére, de mintha erre nem is lett volna szükség. Az elejétől fogva kölcsönös volt köztük a szimpátia. Az első szia-szia kör után, a volt férjem bemutatta a fiunkat is a pasimnak. Én egy adott ponton kiugrottam a fürdőbe összerakni magamat. Igazából már mindennel megvoltam, csak szerettem volna, ha kicsit megismerik egymást a fiúk.

Annyira jól sikerült az ismerkedés, hogy mire visszajöttem, már a nagyszobában a szőnyegen találtam őket a gyerekkel, akinek lelkesen gurítgatták a kicsi focilabdát. Mindenre számítottam, de erre a látványra semmiképp. Kiderült, ugyanannak a focicsapatnak drukkolnak, mindketten szeretnek pecázni és nem mellesleg mindkettőnek enyhén hullámos, sötét haja van. Utóbbi hasonlóság persze már nagyban az én választásom eredménye.

A nagy haverkodásban végül már szóltam, hogy mi ugye randira készülünk, így indulnunk kellene.

A ’fiúk viszonya’ mondhatni egyre jobb. Jókat röhögnek, sztoriznak, ha találkoznak. Nem is tudom, hogy ennek örüljek-e vagy sem. Egyik alkalommal átszervezték a munkahelyemen a délutánomat, így ugrasztottam a volt férjemet, hogy neki kell mennie Martinért a bölcsibe. De mivel a pasimmal is azt beszéltük meg, hogy a bölcsinél találkozunk, így a két pasi a parkolóban összefutott. Miután totál kiment a fejemből a randink és téptem haza a gyerekhez, a házunk melletti játszón megláttam a két férfit a mászókánál, a fiammal.

Áldás vagy inkább csak óvatosan az ilyen expasi, új pasi ügyekben? Nem tudom. Legutóbb hétvégén, az apás programba becsatlakozott a pasim is. Együtt vitték el a gyereket pecázni, már amennyire pecázni lehet egy két és fél évessel.

Most mondjátok meg, szerintetek jó nekem ez a nagy barátság?"

Ügyvédek felfedték a leghihetetlenebb okokat, amikért emberek elváltak. Galériánkban találod meg őket!