Borítókép: Alattomosan kezdett ki velem a férjem nagy barátja Forrás: Getty Images

Alattomosan kezdett ki velem a férjem nagy barátja

Lina gyanútlan volt, mint egy csecsemő. Ezzel élt vissza a "barát".

Miklós barátját Endrének hívják. Micsoda kedves, régimódi név, gondoltam, amikor bemutatta nekem, és én közepes erősséggel – ahogy illemtanórán szokás - megszorítottam a kezét. Endre. Ady Endre. Bandi. Mint Adybandi. Ismerek ilyen nevű embert? Ez a ritkaságszám meghatott, valamiért rögtön a szívembe zártam.

Pedig Endre – mint kiderült, tilos volt bandizni, az Ady-reminiszcenciákat pedig gyűlölte – nem mindig volt az régimódi bájos jelenség. Miklós, azaz a férjem elmesélt néhány esetet boldogult kamaszkorukból, s bizony Endre nem mindig tűnt fel a legjobb színben. Példának okáért egyszer elcsábította a férjemet a Balatonba éjszakai fürdőzésre, és ellopta a ruháit. Utána persze a popkultúrára fogta: a Hair miatt volt az egész, túlságosan azonosult Bergerrel. Máskor elvette a kesztyűjét, és a sártenger fölött lóbálva ugratta: na, elkapod? Ha nem, beledobom. Miklós egy ideig kapkodott utána, majd miután belátta, mennyire komikus, amit csinál, Endre tényleg belepottyantotta a kesztyűt a sárba.

Biztos megváltozott azóta, gondoltam, mert Endre harmincévesen kedves, majdnem ártalmatlan jelenségnek tűnt. Szerette a házimunkát, a macskákat, gyakran bókolt nekem – meg sem fordult volna a fejemben, hogy hátsó szándékkal teszi -, és hozzá nagy szelíd szemekkel nézett a világba. Nem volt az esetem, azt gondoltam, másé sem, de hamar kiderült, hogy ha nem is fürtökben, de hajszálakban azért lógnak rajta a nők. Majdnem mindig volt barátnője, Miklós is mondta, hogy nemigen emlékszik Endre facér időszakaira.

Már két éve ismertem őt, amikor megtapasztalhattam az első különös jelet. Egyszer felcsengetett hozzánk, s mikor mondtam, hogy Miklós nincs idehaza, azt válaszolta, nem baj, engem is szívesen látna, olyan régen találkoztunk. Beengedtem, s mivel épp vacsorát főztem, megkínáltam egy kis makarónival és egy pohár borral. Endre kényelmesen elhelyezkedett a konyhaasztalnál, befalta a tésztát, s mikor lement az első pohár, tartotta a poharat a következő adagért.

Valójában semmiségekről beszélgettünk, de én fél óra után kezdtem kellemetlenül érezni magam a társaságában. Nem tudom pontosan, mi okozta az érzést: talán a sunyi pillantása, ami leváltotta a korábbról ismert szelídséget, az újabb és újabb borkörökért lendülő keze, vagy hogy egyszer mintha a szemem sarkából láttam volna, hogy a mellemet stíröli. Mindenesetre megkönnyebbültem, amikor a férjem hazaért. Megvacsoráztunk, közben Endre megivott még egy pohár bort, fecsegett kicsit Miklóssal is, aztán kapatosan hazaindult: hallottuk, ahogy lefelé menet megcsúszik a lépcsőn és félhangosan szentségel. A férjem nevetett, én nem.

Néhány héttel később Miklós bejelentette, hogy bulit rendez. Meglepett az ötlet, nem volt az a szervezkedős fajta, úgyhogy rákérdeztem: hogyhogy? Kiderült, hogy Endre barátunk keze van a dologban. Neki volt születésnapja, s mivel a lakását épp felújították, úgy döntött, ráveszi a férjemet a házigazda szerepére.

Megint elővett az a tarkómat bizseregtető, kellemetlen érzés. Persze nem fúrtam meg az ötletet. Mit mondhattam volna? Hogy Endre, akit eddig meglehetősen kedveltem, a múltkor olyan furcsán viselkedett? Pontosan nem tudom megmondani, mi volt benne a furcsa, de határozottan zavarba hozott, úgyhogy légy szíves, szívem, ne rendezzünk bulit?

Nem mondtam semmit, készültem Endre születésnapjára a lakásunkban.

Összesen heten voltunk, mi hárman, és két baráti házaspár. Endre megint felöntött a garatra, de legalább nem bámult folyton, úgyhogy kezdtem megnyugodni. Talán csak képzeltem az egészet.

Egyedül az volt gyanús, hogy az aktuális csaját nem hozta magával, de ilyen máskor is előfordult, nem tekintettem rossz ómennek.

Miklós egész este ásítozott. Az utóbbi időben sokat dolgozott, úgyhogy tíz körül kimentette magát. A baráti házaspár villámgyorsan és egyszerre lépett le, épp miközben a vécén töltöttem egy kényszerű negyedórát. Kézmosás után kiléptem a nappaliba, és szembetaláltam magam a fotelben terpeszkedő, részegen vigyorgó, magányos Endrével.

Rám tört a borzongás. Azt hiszem, én is megyek aludni, mondtam, miután tisztáztuk, hova tűnt a négy vendég. Ugyan, maradj még, mondta Endre, és csillogott a szeme. Mégsem képzelődtem. Ez az ember rám indult. Jézus Mária, mit kell ilyenkor csinálni?

Bénultan álltam a szoba közepén, ő pedig felállt, és kinyújtotta a kezét. Gyere, táncoljunk. Nem tudok, ráztam a fejem, de tovább unszolt. Megtanítalak. Leírhatatlanul kínos volt, és egyben félelmetes is. Magamtól is megrettentem. Mit tojok be ettől az embertől? Miért nem kerülöm ki határozottan, megyek be szó nélkül a hálóba, és vágom be az ajtót?

Ehelyett elvörösödtem és dadogni kezdtem, amit ő minden jel szerint bíztatásnak vett. Lágyan elmosolyodott, hozzám lépett, átölelt, és a nyelvét gyakorlatilag lenyomta a torkomon.

Azt hittem, menten elhányom magam. Megragadtam a mellkasánál, és teljes erőmből ellöktem magamtól. Szerencsére hatott a mozdulat. Csodálkozva nézett rám. Most meg mi a baj, kérdezte. Felszítottad köztünk a szikrát néhány hete, erre lökdösődsz? Milyen szikrát, kérdeztem hisztérikusan, és éreztem, hogy nem tudom visszafojtani a bőgést. Semmilyen szikrát nem szítottam fel. Dehogynem, mondta vádlón. Vacsorázni hívtál, borral kínáltál. Szerinted az, hogy borral kínálom a férjem barátját, aki váratlanul felcsenget, azt jelenti, hogy dugni akarok vele?

Endre mereven bámult rám, aztán lecsüggesztette a fejét és széttárta a karját. Öcsém, mondta fáradtan, mintha még ő készült volna ki. Mit szivatod itt az embert? És én még kockára tettem volna a Miklóssal való barátságot miattad. Mekkora egy barom vagyok.

Menj el most, mondtam. Összeszedte a cuccait, és engedelmesen az ajtó felé indult. A küszöbön visszafordult, mire majdnem kilöktem a folyosóra. Ugye nem mondod el Miklósnak?

Nem válaszoltam, csak becsaptam mögötte az ajtót. Aztán leültem az előszobában, hallgattam, ahogy lecsörtet a lépcsőn, és ömleni kezdtek a könnyeim. Uramatyám, még én szégyelltem magam!

Miklósnak valóban nem mondtam el. Nem vitt rá a lélek. Endre, a kedvesen régimódi nevű, szelíd tekintetű barát többé nem bukkant fel a környezetünkben. A férjem egy darabig hiányolta, aztán hallotta, hogy stabil barátnője lett, így ezzel magyarázta az eltűnését.

Én azonban a mai napig fel-felriadok éjszaka annak a förtelmes csóknak az emlékére. És utána nehezebben veszem a levegőt.

Mely sztárok randiztak a barátjuk exével? Galériánkból kiderül!