Apám némasággal büntetett és ez milliószor rosszabb volt, mintha kiabált volna
Egyetlen gyerek vagyok, a szüleim pedig igazán mindent megadtak nekem, amit akkoriban lehetett, mondhatni éjt nappallá téve gürcöltek a munkában azért, hogy jó gyerekkorom legyen. Hogy mit is jelentett számukra ez a fogalom? Nagyjából úgy tudnám körülírni, hogy anyám osztotta a lapokat, ő tanított mindenre, apám pedig megvette nekem a legkúlabb játékokat.
Eleven kölyök voltam, viszont a környéken ahol laktunk, nem igazán voltak korombeliek, így mindig más elfoglaltság után kellett néznem. Végtelenül érdekeltek a kísérletek és mint számos más gyereket, engem is eszméletlenül lázba hozott a tűz látványa. Amikor már engedélyezett volt számomra, hogy magam is meggyújtsam egy gyufát, vagy öngyújtót, képzeletben már fel is perzseltem a fél utcát, vagy épp a nagyanyámék gyümölcsösét, ahol sokat játszottam. Az egyik ilyen próbálkozásom emlékeztet leginkább arra, hogy milyen nevelést is kaptam a szüleimtől.
Az említett pirózós pillanat, amikor akaratomon kívül lángra lobbantottam a nagyanyámék telkén lévő egyik, szerencsére üres-, tyúkólat, épp ezek közé a nem túl felemelő emlékek közé tartozik. Amikor hazaértem, már éreztem, hogy a szülők értesültek a galibáról. Leültettek a konyhába az asztalhoz, anyám rám zúdított vagy 20 perc üvöltéssel átszőtt vádbeszédet, aztán kiviharzott.
Az apám rám se nézett. De nem is kellett, hiszen én már a lélegzet vételéből is megéreztem, hogy irtó dühös. Egyszer csak megfordult, tekintete mégiscsak elkapta az enyémet, - amitől rögvest a föld alá süllyedtem szégyenemben-, és lemondóan csak annyit lökött felém: „eredj a szobádba!” Számomra ez volt a legszívszaggatóbb érzés, amit apától többször is megkaptam, mert tudtam, hogy ilyenkor mérhetetlen csalódottságot érez velem szemben.
A családunkat csak kívülről ismerők azt gondolhatták, hogy mintaszerű a kapcsolatunk, hogy mindenünk megvan és boldogsággal telnek az együtt töltött perceink. A legfontosabb dolog azonban hiányzott: a valódi kapcsolódás a szüleimhez. A programok az apámmal, a közös élmények, amiket más gyerekek tucatszámra gyűjtöttek be hétvégenként.
Nos, ez az oka, hogy úgy döntöttem, én más apa leszek: olyan, aki az igazán fontos dolgokat adja meg a gyermekének és akihez bármikor bármivel fordulhatnak a srácai. Mert a némaságból semmi jó nem származik.