-Mikor érezted először, hogy nem vagy azonos a saját testeddel? Hogyan zajlott a ráébredési, elfogadási folyamat?

28 éves koromig azt gondoltam, simán leszbikus vagyok, és csak 2018-ban találkoztam először a transzneműség fogalmával. A felismerés után még legalább egy éves őrlődés következett: azon rágtam magam folyamatosan, jól mérem-e fel a dolgot, mert ha erre az útra ráállok, és utólag mégis megbánom, nem lesz könnyű visszacsinálni.

-Egyedül tépelődtél, vagy volt kivel megosztanod a dilemmáidat?

Egyedül. A neten próbáltam meg cikkeket keresni, videókat nézni, főként idegen nyelvűeket, mert magyarul nagyon kevés anyagot találtam. Nem volt egyszerű, de végül rájöttem, hogy csak most billentek helyre bennem a dolgok: igazából sose tekintettem magamra nőként, gyerekkoromban sem a lányos játékok érdekeltek, babák helyett autókkal és motorokkal bíbelődtem, barkácsoltam, fiús ruhákban jártam. Utólag persze egyértelmű a helyzet, de mivel a családban vagy az iskolában nem beszéltünk efféle témákról, nem tudtam hova tenni az identitásomat. Hála az égnek, most már jó úton vagyok.

-Amikor végül előbújtál, hogyan reagáltak a barátaid, a munkatársaid, a családod?

2019-ben kiraktam egy coming out-posztot az Instagram-fiókomra, amit egészen a közelmúltig privát státuszban tartottam, ezért csak a közeli ismerősök látták. Elsőre furcsállták is, aztán pár hónappal később elkezdtünk róla beszélgetni, és szerencsére jól fogadták a dolgot. 2019 végén a családomnak is bevallottam. Anyukám reakciójától féltem a legjobban, nem is mertem neki személyesen elmondani, inkább írtam egy hosszú levelet. Valamelyik hétvégi ebéd után a kezébe nyomtam, hogy olvassa el, de csak amikor már nem vagyok jelen. Kiborulás helyett végül csak annyit szólt: miért nem mondtad ezt el korábban?

-Szolnokon élsz, a helyi tévénél dolgozol. Mi a tapasztalatod: könnyebben elfogadják a másságot a médiában, mint máshol, illetve a budapesti emberek csakugyan toleránsabbak a vidéki városok lakóinál?

Szerintem a médiában tényleg nyitottabbak az emberek, viszont a főváros-vidék különbségtétellel kapcsolatban nem igazán tudok nyilatkozni. Én szerencsés vagyok, olyan közösségben élek és dolgozom, ahol elfogadnak, így jelen helyzetemben nem érzékelek nagy eltérést.

-Mi volt a legjobb, és a legrosszabb élményed, ami transzneműként ért?

A legkellemesebb meglepetés az volt, amikor a munkahelyi előbújás után két olyan ember küldött bíztató üzenetet, akiktől nem számítottam ilyesmire. Azt írták, nagyon büszkék rá, hogy ismerhetnek, kitartást és minden jót kívántak, és kaptam egy hatalmas riszpektet. Ez nagyon jólesett. Volt viszont sok rossz élményem is, épp tegnap jött a Facebookon egy kedves üzenet, miszerint dögöljek meg, én aberrált barom. Olyan is előfordult, hogy postán rendeltem csomagot, és mivel a személyimben még mindig a női nevem szerepel, viszont a hormonkezelések hatására már kellően férfias vagyok, a postás nem értette a helyzetet. Kérdeztem, hallott-e már a transzneműségről. Erre nagyon furcsa arcokat vágott, kérdezett ezt-azt, végül közölte, inkább hagyjuk, és a kezembe nyomta a csomagot. Én még olcsón megúsztam, tavaly májusban járt le az előző személyim, így friss rólam az igazolványkép, de volt olyan transznemű ismerősöm is, akit egyenesen okirathamisítással vádoltak.

-Hogyan ért a 2020-ban hozott törvény, melynek 33-as paragrafusa betiltotta a név- és nemváltoztatást?

Nagyon lelombozott. Nekem az a szerencsém, hogy még a törvény elfogadása előtt, tavaly februárban adtam be a kérelmemet, visszamenőleg pedig nem lehet a 33-ast alkalmazni. De még így is több mint egy éve húzódik a dolog, ide-oda dobálják a papírokat, szóval érdemi döntés egyelőre nem született. Ha elfogadják a kérvényt, az egyébként nemcsak a névváltoztatást, hanem az esetleges operációt is megkönnyítené, mivel támogatná a tb. Most mellműtétre gyűjtök, ami magánúton 900 ezer forintba kerül, tb-vel viszont csak 80-100 ezer lenne. A méheltávolítás illetve intimplasztika áraira egyelőre rá se mertem kérdezni, az tuttira több milliós tétel.

-Mesélj kicsit a Név a múltból kampányról! Rögtön beleugrottál vagy hezitáltál kicsit? Mégiscsak arccal, névvel kell vállalni a sorsodat…

2020 végén láttam meg a Transzvanilla Egyesület Facebook-posztját, ami arról szólt, hogy kampányt indítanának a transznemű emberek érdekében. Azonnal jelentkeztem interjúra, április 18-án remek stábbal forgattuk le a képanyagot, és most júniusban indult a kampány, aminek lényege, hogy megmutassuk, senkinek sem szabadna olyan névvel élnie, ami nem hozzá tartozik. A megmozduláshoz egyébként bárki csatlakozhat, természetesen a nem transzneműek is, ha feltöltenek magukról egy képet az Instagramra és taggelik a @név_a_múltból oldalt. Én ezt egyfajta misszióként élem meg. Hiszem, hogy mindenki feladattal érkezett a világba, nekem pedig azt rótta ki a sors, hogy a transzneműekért kiálljak. Hátha közösen elfogadóbb világot tudunk teremteni a jövő generációja számára.

-Elszántnak tűnsz. Vezérszerepet is vállalnál? Beszélnél mondjuk egy Pride-megnyitón, ha felkérnének?

(nevet) Az az igazság, hogy nem túl jó a fogalmazási képességem, de azt hiszem, a szívem vinne. A beszéd megírásával lehet, hogy lennének gondok, ülnék rajta vagy egy hétig, de elvállalnám.

-Az utóbbi időben nagy vitákat gerjeszt, hogy sok országban 18 év alatt is elindíthatják a hormonkezelést. Erről mi a véleményed?

Én egy fiatalkorúnak maximum hormonblokkolót adnék, és a műtétet is csak 18 év fölött engedélyezném. Ez egy életre szóló döntés, alaposan meg kell fontolni, mert nem úgy működik, hogy ma megvásárlok egy piros autót, és ha két hét múlva meggondolom magam, simán eladhatom és vehetek helyette feketét. Én se véletlenül gondolkoztam egy teljes évig.

-Olvastad az Inkognitót Kiss Tibor Noétól (az első magyar transzcomingout-regény – a szerk.)? Mit gondolsz a művészi formába csomagolt előbújásokról?

Nem olvastam még, de köszi az ajánlást (nevet). Szerintem szuper dolog egy ilyen könyv, ha jobbító szándék van benne, ha érzékenyíti az embereket, és ha elfogadóbbak lesznek, miután elolvasták. Talán mindenki megérti belőle, miért nehéz felvállalni a transzneműséget.

-Középiskolai tanárként is dolgozom, és többször előfordult már, hogy egyes diákok arra kértek, ne az anyakönyvezett keresztnevüket használjam, mert őket egészen máshogy hívják. Mindegyik esetben írásban jelezték a kérést, és azt is hozzáfűzték, hogy ez az egész maradjon köztünk, mert az osztályban ugyan elfogadják őket, de a külvilágban nem mindenki. Mit tanácsolnál nekik?

Ez nagyon fontos kérdés. Szerintem megfelelő lépéseket tettek eddig, hisz ha találtak egy olyan mikroközösséget, ahol elfogadják őket, és ahol biztonságban érzik magukat, akkor később lehet szinteket lépni, és egyre több embernek elmondani. A gyerekek nyilván félnek, ezért elsősorban azt üzenem nekik: legyenek bátrak, kitartók, mert ha vállalják önmagukat, előbb –utóbb megtalálják a helyüket a világban. Egyébként is úgy tapasztalom, hogy a mostani generáció jóval toleránsabb, inkább az idősebbekben merülnek fel kérdések, de náluk is inkább csak az információhiány miatt. Az emberek elfogadóbbak, ha tudják, miről van szó, és ha nyíltan, őszintén beszélnek velük akár a legkényesebb témákról is.

Nézd meg az Egyesület videóját!

Íme pár híres ember, akik vállaltan transzneműek vagy nem-bináris neműek!