Hogyan csökkentsd a stresszszintedet

stresszmentes,stressz,nyugalom
Forrás: Unsplash

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

T

Tudományosan is igazolt „elsősegélycsomag” a stressz csökkentésére – és a legjobb, hogy az itt felsorolt dolgok bármikor rendelkezésedre állhatnak.

Nevetés

Hogyan lazíthatod el a lehető legtermészetesebben a testedet és a lelkedet? Hát nevetéssel! Kutatások igazolták, hogy már az az időszak is, amíg egy vígjáték kezdetére vársz, képes 27 százalékkal megemelni az endorfinszintet a vérben. Egy vizsgálatban moziba járókat teszteltek: a vidám film vetítéséről kiáramló emberek nyálában sokkal kevesebb stresszhormont találtak.

Társaság

És ha már úgyis mozizni készülsz, miért is ne tennéd valaki mással együtt? Hiszen a kapcsolódás csökkenti a stressz-szintet és emeli az oxitocinszintet az agyalapi mirigyben, miközben erősödik a kötődés, az elégedettség és a biztonság érzése. Egy tanulmányban azoknak, akik rendszeresen csókolóztak a partnerükkel, hat hét után alacsonyabb koleszterinszintet mértek a vérében.

Rágózz!

Igen, ez komoly, és nem csak a friss leheletről beszélünk. Egy japán kutatásban kimutatták, hogy azok, akik két héten át naponta kétszer rágóztak, sokkal jobban érezték magukat, mint azok, akik nem. És nem a gumiban található anyagok, hanem a rágás miatt, hiszen a repetitív mozgás megnyugtató.

Természet

A természetben töltött idő, de akár egy szobanövény közelsége is képes a stressz-szint csökkentésére. A japán kormány 1982-ben indította el sinrin joku (erdőfürdőzés) kampányát. Már egy rövid erdei séta is alkalmas arra, hogy csökkentse a stresszt, a vérnyomást és a pulzust. Kutatások azt is igazolták, hogy azok a kórházi betegek, akiknek legalább az ablaka zöldre nyílik, jobban tűrik a fájdalmat és jobb gyógyulási esélyekkel rendelkeznek, mint azok, akik a fehér falat kénytelenek bámulni.

Jó illatok

Agyunk amigdala nevű részének nagyon fontos szerepe van az érzelmek feldolgozásában. Ide vésődnek be a különböző szituációkhoz kapcsolódó érzelmek, ráadásul közvetlen összeköttetésben áll a szaglásunkkal. Ha olyan illatokkal vesszük körül magunkat, amelyek kellemes emlékeket idéznek fel bennünk (gondoljunk csak a nagyink almás pitéjére, amit gyerekkorunkban imádtunk), máris sokat tettünk azért, hogy jól érezzük magunkat.

Megnyugtató zene

Azok a zenék, amelyeknek ritmusa percenként 60-80-at „ver”, megnyugtatóan hatnak ránk, hiszen a szívdobogást idézik. A legjobbak a szöveg nélküli dallamok, amelyek még inkább „kikapcsolják” az agyunkat. Műtéten átesett betegeknél megfigyelték, hogy az ilyen zene csökkentette a stressz-szintet.

Kisállat

Dédelgess állatot! A macskatartók például állítólag kevésbé hajlamosak a megfázásra, és 40 százalékkal kisebb eséllyel kapnak szív- és érrendszeri betegséget.
A kutatások a dorombolás (vagyis a 20–140 Hz frekvenciájú rezgés) gyulladáscsökkentő és sebgyógyulást serkentő hatását is igazolták.

A stressz a hasadat sem kíméli, de semmi vész, eláruljuk, mit tehetsz ellene:

Nézd meg a galériánkat>8 kép
A stresszhassal le lehet számolni
Tovább olvasok
Kép
Képes portré a 130 éve született Hunyady Sándor íróról

Ma már a legtöbbünk nem ismeri Hunyady Sándor nevét – pedig a két világháború közötti korszak egyik legnagyobb novellistájáról és a Vígszínház házi szerzőjéről van szó, aki törvénytelen gyerekként született és hírességként, kora celebjeként halt meg. Szerencsére itt az alkalom, hogy megismerjük, hiszen éppen 130 éve, 1890. augusztus 15-én született.

Kép
Ezekben az elképesztő kastélyokban laknak a brit királyi család tagjai

II. Erzsébet, Nagy-Britannia királynője a férjével, Fülöp herceggel együtt a Buckingham-palotában él. Ezzel nagyjából mindenki tisztában van. Na, de mi van a család többi tagjával? A brit királyi családnak rengeteg luxus ingatlan van a birtokában – van külön rezidenciájuk például a nyári pihenéshez, vagy éppen a nagy közös karácsonyokhoz –, de természetesen minden családtagnak van egy olyan lakhelye is, amit otthonnak hívhat.

Kép
Napi horoszkóp augusztus 15.: a Kosok mindenáron bizonyítani szeretnének, a Bikákat kellemes meglepetés éri

Hétvégén se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét üzentek!

Kép
Mesés álompite egyenesen a Disney (birodalom) kemencéjéből

Kevés dolog indítja be úgy az édesszájúak fantáziáját, mint egy szelet frissen sült almás pite egy gombócnyi vanília fagyival – mondhatjuk, hogy ez az igazi amerikai álom! Sőt, tegyük ehhez még hozzá a Disney erejét, és a meseszerűség garantált. És nem, nem azért, mert a világ legboldogabb helyéről származik, hanem mert két csoda egyesül benne: ez egy varázslatos torta-pite kombó!

Kép
Minek a home office, amikor dolgozhatsz a barbadosi tengerparton is?

A barbadosi kormány egyéves vízumot ajánl önjelölt digitális nomádoknak, aki bizonyos feltételek mellett a karibi partokon óhajtja nyomkodni a billentyűzetét.

Kép
A klubokat is segíteni kell, nemcsak a zenészeket

Lobenwein Norbert, a Sziget és a Volt társtulajdonosa, koncert- és fesztiválszervező is az egyik döntéshozója a könnyűzenészeket megmentő állami csomagnak. Erről is kérdeztük.

Kép
Megcsalja a barátnőmet a férje, de nem tudom, elmondjam-e neki

Van jogunk beleszólni más életébe? Nekünk lenni a rossz hír vivőjének? Még akkor is, ha ezzel kvázi mi is teszünk azért, hogy akár ténylegesen szétessen a család? És mi magunk mit várnánk el egy ilyen helyzetben a legjobb barátunktól? Eszter igaz története következik.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem