– A színészet nekem nagyon hasonlít a futáshoz. Egy színésznek a színpad vagy a filmvászon, míg futóként a futópálya, az aszfaltcsík, vagy egy erdei ösvény jelenti a játszóteret. Te mikor és hol érzed magad felszabadultabbnak, egy adott szerepben vagy futás közben?

– Futás közben szinte mindig, a színpadon pedig attól függ, hogy épp mit játszom, mennyire érzem magam komfortosan, és hogy mennyire készültem fel a szereppel. Ez mindig többismeretlenes. Ráadásul én azért elég bizonytalan tudok lenni, hogy ha nem érzem azt, hogy nagyon a helyén van amit csinálok, ilyenkor rendesen meg is tudok zuhanni. A futásban viszont ilyen ritkán van, még egy érzésre rosszabb edzés után sem megyek úgy haza, hogy de kár hogy elindultam. Futás után mindig ott van bennem, az „ez az, megcsináltam" érzés, ami egy biztos pont.

– Ki tudsz kapcsolódni futás közben, vagy inkább jár az agyad akár egy szerepen, szöveget tanulsz, próbálsz? Vagy ez egy aktív énidő, ami totális megnyugvást és elengedést jelent számodra

– Megállás nélkül jár az agyam, koreografálok, rendezek, amit nem mernék és nem is fogok soha, de futás közben mindig iszonyú jó ötleteim támadnak. Van, amikor zenét hallgatok, akkor arról egyből eszembe jut egy szerep, van, hogy az adott darabot hallgatom, amire épp készülök és szöveget tanulok közben. De olyan is előfordult már velem, hogy futás közben annyira beleéltem magam egy szerepbe, hogy le kellett állítanom a zenét, mert úgy felment a pulzusom, ahogy magamban énekeltem, annyira ott voltam lélekben a színpadon, és nem tudtam tartani az edzéstervet. Hazaérve már nem olyanok ezek az ötletek, valahogy futás közben vízióim támadnak, mert más az adrenalin abban a környezetben, az egy teljesen más állapot. Futás után viszont mindig sokkal frissebb az agyam, és sokkal jobb ötleteim támadnak.

– Mikor és hogyan került a futás az életedbe?

– Tipikus Covid-futó vagyok, a járvány és a bezártság hozadéka a futás. Akkoriban költöztünk ki Érd környékére, az erdő mellé, és otthon ragadtunk hárman, a férjem, az akkor 3 éves kisfiam és én. Egyszerűen szükségem volt egy kis privát szférára, egy olyan időablakra, amikor csak önmagammal vagyok, így adta magát a futás. Gimnazista koromban futogattam 5-6 kilométereket, így innen indultam újra, majd egyszer csak azon kaptam magam, hogy ebből az egészből rendszer lett. Majd egyre többet kezdtem futni, először kipróbáltam magam 10 kilométeren, és bekerültem az őrületbe. Elolvastam Lubics Szilvi könyveit, és mondhatni mániákus lettem.

– Olyannyira, hogy ha jól tudom, már profi futóedző segíti a felkészülésedet…

– Bizony, 2022. januárja óta futóedzővel készülök, Debreczeni Dóri irányítja az edzéseimet. Nagyon izgalmas így. Nekem sokan mondták, hogy legyen edzőm, próbáljam ki. Egyrészt azért is gondoltam rá, mert kaptam egy nagyon jó órát, ami túl sokat tud ahhoz, hogy csak egyedül futkossak az erdőben, meg eljutottam egy pontig, amikor azt éreztem már nem értek hozzá, és kíváncsi voltam, hogy egyáltalán mennyire megy nekem a futás. Az viszonylag hamar kiderült, hogy mivel imádom csinálni, így megy, de az edzéstervvel párhuzamosan együtt jár a fejlődés, az egyre több sikerélmény, így egyáltalán nem bántam meg a döntést. Nagyon jót tesz, hogy tudom mindig előre, hogy mit kell csinálni, izgalmasak és változatosak az edzések.

– Akkor nem veszíted el a szabadság faktort?

– Nem hazudok, volt már, hogy úgy éreztem magam, mint egy beteg tyúk, amikor 130-as pulzuson kellett 2 órát totyognom, és azt kívántam, hogy hadd menjek már, de közben tudom azt is, hogy az edzések egymásra épülnek, és én nem értek ahhoz, hogy ezt kitaláljam, erre van egy szakember, akire rábízom magam.

– A munkádban érzed a futás előnyeit?

– Abszolút! Simán végig tudok táncolni egy darabot lihegés nélkül. Tavaly, amikor a Chicagót próbáltuk, a kollégáim meg is jegyezték, hogy hogyhogy így bírom! Gond nélkül tudok énekelni ugrálás közben, és ez amiatt van, mert az alap állóképességem annyit fejlődött az elmúlt időszakban.

– Mi az, ami nélkül nem mész el futni ?

– A telefonom mindig nálam van. A tanító néni hívása bármikor érkezhet. Vizet mindig viszek, nem mindig iszom, de kell a tudat, hogy ott van nálam. Aztán a fülhallgató, ha hívnak, de zenét nem mindig hallgatok.

– Milyen napszakban szeretsz futni ?

– A kisfiamat, Kareszt leadom nyolc körül az iskolába, és utána, délután is néha, de a reggel az általában bevált.

– Ha egy lesifotós utánad eredne futás közben, hol lőhetne rólad egy tuti fotót?

– Mivel olyan szerencsés vagyok, hogy Érden lakunk, közel az erdő, ott van egy kedvenc útvonalam, ez egy 16 km-es kör a Sóskút, Biatorbágy – Iharos részen, amit már tökéletesen ismerek. De nagy kedvenc Budaörsnél a Sorrento-sziklák, ami szintén gyönyörű rész. A Pilist imádom, a Spartacus-ösvény is nagy kedvencem, és nagyon vonz a Börzsöny, főleg a vadsága miatt. Van az a híres instant útvonal, a Kör, amit már sok olyan futó teljesített, akik számomra igazi szuperhősök. Losonc Timi, a női pályacsúcstartó nagy példaképem Lubics Szilvi mellett.

– Van olyan célverseny, amire mindenképp szeretnél eljutni?

– Bevallom, külföldi versenyre kisgyerekes anyukaként nehéz eljutni, mert a logisztikát meg kell oldani. De jövőre végre beneveztem a 100 Miles of Istria by UTMB nevű horvátországi terepverseny maratoni, 42 km-es távjára, ezt már nagyon várom. A másik legnagyobb vágyam, hogy Krétán futhassak, így ha majd eljutunk a nyáron, akkor ott a hegyekbe szeretnék mindenképp hosszabbat futni.

– Ha választhatnál az álomszerep és az álomverseny között, akkor…

– Akkor most a versenyt választanám….