Káprázatos fényképek arról, milyen volt kamasznak lenni az elmúlt 100 évben
Kamasznak lenni nem egy sétagalopp. Még akkor sem, ha jó családot fogtunk ki nyugodt időszakban, szerencsés helyen, klassz országban. Át kell élnünk egy csomó változást testi-lelki szempontból, ki kell bírnunk a bizonytalanságokat, a szorongást, az önképzavart, és megannyi újdonságot, amiről addig fogalmunk sem volt. Szerencsére nem mi vagyunk az első emberpár a Földön, így millió és millió embert követünk az úton, akik valahogy csak felnőttek, s bármily furcsa belegondolni, de déd-, nagyszüleink, apánk és anyánk is át- és túlélték valahogy ezt a zavaros időszakot.
S mennyi szépsége is van!
Buli buli hátán, mozik, könyvek, első szerelem, életre szóló barátságok, a felelősség még jogosnak számító elkerülése... meg persze ott vannak a nagy csalódások, a helyünk nem találása, a saját értékrendünk vállalása akár a felnőttvilággal vállalt súlyos konfliktusok árán is.
Szóval nem vagyunk egyedül a történelemben. A Fortepanon kutatva meg is találtuk ennek a bizonyítékait: íme csodálatos fotók az elmúlt 100 évből. Milyen is volt régen kamasznak lenni? Mutatjuk!
A nyitókép 1972-ben készült, és nem tudni, hogy a társaság összebeszélt-e a kézmozdulatot illetően, mindenesetre bájosra sikerült. Érdemes megnézni a posztereket is a falon...
Az első kép 1903-ból, azaz 120 évvel ezelőttről származik. A huncut mosolyú gyerek olyan 14 év körül lehet, én a magam részéről hasonlónak képzeltem Nemecseket, amint Bokával és Csónakossal mondjuk kiruccannak a Duna-partra egy álmos őszi délutánon, közvetlenül Rácz tanár úr órája után.
A második képen hetyke, életkor szempontjából nem homogén, ötfős társaság ült össze 1909-ben egy jó kávéra, cigire és pipára. Ez az élet gyöngyélet volt a boldog békeidőkben, annyi bizonyos: hat évvel az első világháború kitörése előtt.