Egy pillanat a halál: a legsúlyosabb légi katasztrófák a műszaki hibától az öngyilkosságig
Néhány nappal később, január 6-án az Alaska Airlines egyik gépének vészkijárata szakadt le a levegőben, és bár az utasok ezt a „kalandot” is megúszták, a gyors egymásutánban bekövetkező balesetek ismét a légi közlekedés hiányosságaira irányították a közvélemény figyelmét.
Miközben a repülés egyre biztonságosabb, és egyre kevesebb ember hal meg légi balesetben, az időnként bekövetkező, esetenként több száz halálos áldozatot követelő katasztrófák beégnek az emberek emlékezetébe. Nagy közösségi kataklizmák ezek, amik az egész világot megrázzák, vizsgálatokat, átrendeződéseket szülnek, de alapvetően rendítik meg a biztonságba és az univerzum igazságosságába vetett hitünket. Az okok között szerepel műszaki meghibásodás, emberi mulasztás, véletlen, merénylet és kiterjesztett öngyilkosság is.
Összegyűjtöttük a 20-21. század legismertebb légi katasztrófáit: nem azzal a céllal, hogy elrettentsünk a repüléstől, hiszen nem győzzük hangsúlyozni, hogy jóval többen halnak meg az utakon, mint a levegőben. Viszont nagyon tanulságos látni, mi minden vezethet ahhoz, hogy egy monstrum megadja magát a körülményeknek, ezzel több száz ember szinte biztos halálát okozva.