A Floridai Egyetem kutatói egy olyan esetről számoltak be, miszerint egy 31 éves nő 22 hetes terhes volt, amikor is rendkívül komoly fejfájással jelentkezett egy klinikán. Nem sokkal később azonban súlyos rohama lett, majd többet nem reagált. Az orvosi szakvélemény alapján beállt az agyhalál. A későbbi vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a hölgy agyvérzést kapott. Ezt követően egy megbeszélés során, melyen orvosok, valamint jogi, etikai és szociális munkás csoportok vettek részt, arra a megállapításra jutottak, hogy teljesítik az elhunyt hozzátartozóinak az óhaját, és a terhességet továbbra is fenntartják, illetve a magzatot életképessé teszik az agyhalott hölgy további szomatikus támogatásával.

Azonban a baba életben tartása egyáltalán nem volt könnyű, ugyanis kiterjedt orvosi beavatkozást igényelt. Mivel amellett, hogy az agyhalott anyát lélegeztetőgépre helyezték, az orvosoknak a tiroxinszintjét és a vérnyomását is folyamatosan szabályozniuk kellett. Ezentúl állandó jelleggel vérhígítót adagoltak számára, hogy megakadályozzák a vérrögök kialakulását.

A helyzetet tovább nehezítette, hogy az anya számos fertőzésben is szenvedett, ami tüdőgyulladást és további komplikációkat is eredményezett. Így a magzat védelme érdekében kénytelenek voltak különböző gyógyszereket és antibiotikumokat adni.

További 11 hét elteltével a sebészek császármetszést hajtottak végre, és 33 hetes terhességet követően világra hozták a babát. A csecsemő jól viselte a szülést, és nem volt szüksége újraélesztésre. Miután koraszülött volt a gyermek, az intenzív osztályra szállították, ahonnan 5 nap elteltével hazaengedték. Ezt követően az anya életben tartását leállították.

A túlélési arány összefüggésbe állhat a terhesség szakaszával

Annak ellenére, hogy rendkívül ritkák az ilyen esetek, mégsem ismeretlenek. Kutatások szerint a terhesség alatt agyhalottá vált nők mintegy kétharmadánál azért alakul ki az adott állapot, mert agyvérzést szenvednek el.

A tanulmányban vizsgált 35 eset 69 százalékánál fertőzések, például tüdőgyulladás vagy szepszis miatt volt szükség kezelésre, míg 63 százalékuknál keringési instabilitás alakult ki, 56 százalékuk pedig cukorbetegségben szenvedett. Összességében az agyhalál diagnózisának időpontjában a terhesség szakasza játszott jelentős szerepet, ugyanis a 14. terhességi hét előtt kómába esetteknél a kisbabáknak csak 50 százaléka született élve. Ezzel szemben az olyan esetek 100 százalékában történt élve születés, amikor a terhes nő a terhesség 24. hete után vált agyhalottá.

A túlélési arányok csak publikációs torzítások lennének?

Összességében a tanulmány szerzői megállapították, hogy a 35 magzatból nyolc méhen belül meghalt, míg a fennmaradó 27 magzatot kihordták. Közülük ketten röviddel a születés után meghaltak, további kettő pedig súlyos neurológiai szövődményekkel született. Azonban a további 23 baba egészségesnek bizonyult a hosszú távú nyomonkövetések során is. Nem meglepő módon a szülések túlnyomó többsége császármetszéssel történt, bár az agyhalott nők közül kettőnek spontán vajúdás után hüvelyi szülése volt, míg egy további nőnek indított hüvelyi szülése volt.

A meglepően sikeres statisztikák ellenére az új esetjelentés szerzői úgy vélik, hogy a túlélési arányok a „publikációs torzítás” miatt lehetnek túl magasak. Ennek tekintetében elképzelhető, hogy a terhesség alatti agyhalál valójában sokkal gyakoribb, mint ahogyan az a publikációkban szerepel, továbbá az is elképzelhető, hogy a negatív kimenetelű esetekről egyszerűen nem számolnak be.