5 vasban gazdag étel, hogy elkerüld a vashiányt: építsd be őket az étrendedbe!
A vasat elsősorban természetes módon érdemes bejuttatni a szervezetbe. Ugyanis ideális esetben a szervezet a megfelelő táplálkozásnak köszönhetően folyamatosan vashoz jut az elfogyasztott ételeknek köszönhetően. Azonban azt fontos tudni, hogy a különböző ételekben más és más formában található meg a vas, ezeknek a felszívódása pedig szintén különböző módon történik.
Érdekesség, hogy a legkönnyebb módon hasznosítható vas az, mely állati eredetű és annak húsából, véréből nyerjük ki. Ez nem azt jelenti, hogy a növényi eredetű vas rosszabb emberi szervezet számára, szimplán azt, hogy a felszívódási hatásfoka nem olyan jó, mint annak, ami húsból származik.
Miért fontos a vas a szervezetünk számára?
A vas létfontosságú az emberi szervezet számára, hiszen ennek segítségével állítja elő a hemoglobint, mely elengedhetetlen a vörösvértestek oxigénellátásához. Ám nem ez az egyetlen fontos feladata a vasnak, ugyanis emellett elősegíti a szervezet hormonszintézisét, hozzájárul a megfelelő izomanyagcseréhez, felelős az agy egészségért, és elősegíti a test sejtjeinek megfelelő működését is.
Éppen ezért elengedhetetlen a vas folyamatos pótlása, mely nem csupán étrend-kiegészítők formájában történhet meg, hanem vasban gazdag táplálékok rendszeres fogyasztásával is. Mutatjuk, melyek ezek!