5 betegség, aminek növeli a kockázatát a magas vérnyomás 45 éves kor felett: demenciára is hajlamosít

Miért veszélyes a magas vérnyomás?
A magas vérnyomás alapvetően a legtöbb esetben abszolút tünetmentes, kizárólag vérnyomás-mérés során szembesülünk a problémával, azonban ennek ellenére hatalmas problémákat tud okozni a szervezetben, így méltán nevezik „néma gyilkosnak”. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy rendszeresen mérjük a vérnyomásunkat, amennyiben pedig magasnak bizonyul, mielőbb forduljunk orvoshoz. Fontos tudni, hogy az ideális vérnyomás értékét nemrégiben megváltoztatták, erről ebben a cikkben olvashatsz.
Alapvetően a magas vérnyomás elsődlegesen az ereket károsítja, azonban ez nem kizárólag szív- és érrendszeri panaszokkal járhat, ugyanis ennek hatására az agy, a vese, a szem, és természetesen a szív érellátása is romlik, amely végső soron nagyon komoly betegségekhez vezethet.

Friss kutatás szerint a demencia kockázatát is növelheti
Egy friss tanulmány rettentő érdekes megállapításra jutott, ugyanis kutatások alapján a 47-53 év közötti, magas vérnyomással rendelkező emberek különösen veszélyeztettek a demencia emelkedett kockázatára. Ugyanis azoknak az esetében, akik ilyen korban voltak és magas vérnyomással rendelkeztek, 28%-kal nőtt a demencia kockázata. Azonban nem kizárólag erre a korcsoportra leosztva is igen magas a demencia kockázata, ugyanis korcsoporttól függetlenül 40%-kal nőtt a magas vérnyomással rendelkező betegeknél az adott betegség kialakulásának esélye. Ennek az oka pedig az, hogy nagyon magas százalékban nem kezeltetik a betegséget, pedig ennek egy életen át tartó folyamatnak kellene lennie, hiszen kizárólag a kezeléssel érhető el, hogy súlyos szövődmények alakuljanak ki. Mutatjuk is, melyek ezek!