12 kötelező látnivaló Horvátországban, ha nem csak a tenger, de a történelem szerelmese is vagy

Csodás történelmi városok
Split
Splitben a Diocletianus-palota már önagában megér egy kirándulást. A császári palota nem csupán egyes eredeti részeinek és az építmény egészének megőrzött állapota okán számít a késő-ókori építészet egyik legjelentősebb műalkotásának, hanem a korai keresztény-, bizánci- és kora középkori művészet előhírnökeinek tekinthető számos egyedülálló építészeti forma miatt is. A város további szemet gyönyörködtető nevezetessége a XV. században, gótikus stílusban épült Loggia (városháza) és a köré épült velencei stílusú városrész a számtalan csodaszép épülettel, villával. Sétáljunk le Split tengerparti sétányára, a Rivára is és az impozáns pálmafa soron kívül csodáljuk meg a Prokurative vörös színű, árkádos épületét!
Tipp: Ha valamelyik közép- vagy dél-dalmáciai szigetre (Hvarra, Šoltára, Bračra, Visre, Korčulára) utazunk komppal (melyek Splitből indulnak), érdemes hamarabb érkezni és egy napot Splitben tölteni.

Pula
Az Isztriai-félszigeten fekvő Pulát Kr.e. 177-ben foglalta el a Római Birodalom és Julius Cézár uralkodása alatt érte el fénykorát. Egymás után épültek a szebbnél szebb paloták, díszes épületek s a város jelentős római kikötő lett. Pula különlegessége, hogy az óvárosban nagyon sok helyen, szinte eredeti állapotukban megmaradtak ezek a római műemlékek. Minden pulai városnézés legfontosabb állomása a helyi mészkőből készült Pulai amfiteátrum, amely az I. században Vespasianus uralkodása alatt épült, pontosan akkor, amikor a római ikertestvére, méretét tekintve pedig a Római Birodalom öt legnagyobb arénája közé tartozott. Pulát a római időkben egy várfal vette körbe, az óvárosba 10 kapun keresztül lehetett bejutni. Ezek egyike az Ikerkapu, amely a II. és III. század között készült. Ma a Régészeti Múzeum és a Kis római színház bejárata.
Pula egyik érdekessége, hogy óvárosa alatt egy alagútrendszer is található. A város az Osztrák-Magyar Monarchia fontos haditengerészeti központja volt. Azért, hogy a különböző városrészek között hadianyagokat, embereket, élelmiszert könnyen és láthatatlanul mozgatni tudjanak, az I. világháborúban kialakították a Zerostrasse nevezetű, földalatti alagútrendszert, amely óvóhelyként is szolgált. Ma itt az Isztriai Történeti és Tengerészeti Múzeum kiállítását nézhetjük meg.
Pula különleges látnivalói közé tartoznak a vízi erődök is, melyek közül az egyik a Verudela félszigeten található Fort Verudela, egy hatalmas, szinte eredeti állapotában megmaradt, masszív erőd, amely ma az Akváriumnak ad otthont.
Tipp: Pula legjobb, Kék zászlós strandja az Ambrella, melyet a Verudela-félsziget nyugati harmadában találunk. Ám ha Pula környékén keresünk strandot, érdemes ellátogatni a Kamenjak-félszigetre vagy Medulinra. Különleges élményben lehet részünk a Punto Christo erőd előtti kis öbölben, ahol egy hatalmas függőhidat találunk, a félsziget másik oldalán pedig egy kis barlangba úszhatunk be.

Zadar
A város nemcsak Európa első tengeri orgonája miatt érdekes, óvárosának egyéb látnivalóit is érdemes megismernünk. Keressük fel, ha itt járunk a középkori városfal maradványait, a Kapitány tornyot, a római emlékeket, a Szent Anasztázia katedrálist és ne feledkezzünk meg a Szent Donát körtemplom meglátogatásáról sem!
Tipp: Zadar környéke tele van nagyszerű homokos-aprókavicsos strandokkal, amelyek gyerekes családok számára ideálisak, a felfedező kedvűeknek pedig érdemes hajóra szállni és felfedezni a Kornati szigetvilágot (és ha szerencsénk van, még delfin csapattal is találkozhatunk) vagy áthajózni Dugi Otok szigetére, melynek az északi részén található Sakarun strand igazi gyöngyszem azoknak, akik szeretnének kicsit elbújni.

Šibenik
Egy tipikus horvát város, amelyet nem csak festői strandjai, de számos középkori műemléke, kacskaringós sikátorai miatt is érdemes felkeresni. A városban található az UNESCO világörökség listáján szereplő, 1431 és 1535 között épült Szent Jakab-katedrális, melynek egyik érdekessége, hogy koronázó párkányára 71 arcképet véstek fel, melyeket azokról az emberekről mintáztak, akik közreműködtek az építésében. A katedrális keleti – a Városháza felé néző – oldalán található egy oroszlános kapu is, melynek oszlopait a trogiri kapuhoz hasonlóan 1-1 oroszlán tartja, tetején pedig Ádám és Éva látható. A város másik nevezetessége a török elleni védelem céljából a Szent Antal tengeri csatorna elejére, egy kis, sziklás szigetre épült Szent Miklós erődítmény. A háromszög alakú, háromszintes építmény Gian Girolamo Sanmichelli olasz építész tervei alapján készült.
Tipp: Šibeniknek hosszú, széles tengerparti sétánya van. Strandjairól pedig azt érdemes tudni, hogy mivel Šibenik nem a tengerre épült, hanem a Krka folyó partjára (mely itt ömlik a tengerbe), így ha itt fürdünk, tulajdonképpen egy élő folyóban fürödhetünk. A víz ezért kicsit hidegebb itt, ellenben nem annyira sós, vagyis akinek érzékenyebb a bőre, annak ideális.

Különleges látnivalók a történelem szerelmeseinek
Visovac kolostor
Ha a Split-Zadar régióban járunk, a Krka Nemzeti Parkban érdemes megtekinteni a Split és Zadar városa között elhelyezkedő Visovac kolostort, amely egy tenyérnyi szigetre épült a Visovac folyón. A szigeten egy apró templom van egy hozzá tartozó kerttel, ahol még pávákkal is találkozhatunk.
Brijuni Nemzeti Park
A sok apró szigetből álló természeti csodát Pula városa mellett, Horvátország észak-nyugati csücskében találjuk. Brijuni összesen 14 szigetből áll, melyből talán leghíresebb a halacska alakú sziget, legnagyobb szigete pedig a Veliki Brijun, ami a horvát parttól csupán 2 km távolságra helyezkedik el és Titó személyes lakhelye volt. A szigetekre Fažana városából tudunk hajóval átjutni, a szigeten sétálhatunk, biciklizhetünk is. Amit nem érdemes kihagyni a Brijuni Nemzeti Parkban: az egykori Szent Mária Bazilika romjait, a Római kikötőt, a dinoszaurusz lábnyomot, a mediterrán kertet és az olívafákból álló ligetet valamint az 1600 éves olajfát.
Tipp: A Veliki Brijun bejáratánál található a Titó múzeum, ahol Titó életéből nézhetünk meg egy kiállítást, továbbá Titó kedvenc Cadillacjét is, mellyel a szigetre érkező vendégeknek mutatta be a birodalmát. Ha a nézelődést követően mártóznánk egyet, a legjobb strandolási lehetőséget a sziget déli partján, a római kikötőnél találjuk.

Rastoke
A Karlovac és a Plitvicei-tavak közötti D1-es úton (az előbbitől 50, az utóbbitól 30 km-re fekvő), Slunj városának északi részén, a Slunjčica folyó és a Korana folyó találkozási pontjánál fekszik a képeslapra illő Rastoke vízimalomfalu, amely 17. századi malmairól és lépcsőzetes vízeséseiről híres. A folyókon átívelő fa gyaloghidakon sétálva lenyűgöző kilátás nyílik a zuhatagokra és a vízimalmokra. A területet buja növényzet veszi körül, a faluban pedig, a folyóparton elszórva, 20 faszerkezetes, mohával borított tetejű malom található.
Odysseus barlang (Mljet sziget)
A Mljet sziget déli partján található Odysseus barlang Horvátország egyik legismertebb barlangja, amely egyben egy igazi természeti csoda. A barlang a nevét a híres Odüsszeuszról kapta, akit a legenda szerint itt vetett partra a tenger és aki a barlang belsejében talált menedéket mindaddig, amíg Calypso rá nem talált.
A barlangban sokáig halászok tárolták hajóikat és felszereléseiket. A barlang azoknak a természetkedvelőknek is nagy élmény, akiket a történelem hidegen hagy. Dél körül, amikor a nap egyenesen bevilágít a barlangba, annak fala érdekes színjátékban pompázik.

Trsteno Arboretum
Trsteno közelében járva, kihagyhatatlan program a több mint fél évezredes múltra visszatekintő Trsteno Arborétum, mely a Trónok harca Királyvárának kertjéül is szolgált. A Dubrovniktól 24 km-re fekvő kis halászfalu a világ legrégebbi arborétumával büszkélkedhet: 1492-ben építette itt fel a dubrovniki patrícius, Ivan Marinov Gučetić-Gozze nyári rezidenciáját és a hozzá tartozó reneszánsz stílusú kertet. A XVII. században az eredeti villát egy földrengés elpusztította, de a park is több átalakításon esett már át. A reneszánsz kert és a villa mellett a parkban található még egy 19. század végén épült neoromantikus kert, egy olajfaliget, egy bambuszliget és egy vízvezeték, amely egy gyönyörű szökőkutat táplál. Az eredeti reneszánsz szökőkutat 1736-ban barokk nimfaeummá alakították át, amelynek középpontjában egy nimfákkal körülvett Neptunusz-szobor áll. Az olajfaligetben található egy malom is, amelynek olajsajtolói megmaradtak abból az időből, amikor még aktívan használták őket.
Tipp: A település nem csupán arborétuma miatt ér meg egy látogatást, festői öblében csobbanhatunk is egyet. A környék olyan csodaszép strandokat tartogat számunkra, mint Cavtat, Soline vagy Molunat.
Klis Erőd
Klis jelentős történelmi múltra tekint vissza, ezért igazi turista célpont a várak, erődök és a történelem kedvelői között. A Klis erőd egy sziklaszirtre épült középkori vár, ahonnan hihetetlen panoráma nyílik az Adriai-tengerre és a környező hegyekre.
A várnak van magyar kötődése is: 1242-ben IV. Béla király a vesztes muhi csata után először Klis várában keresett menedéket, majd Trogir Kamerlengo erődjébe menekült tovább, hátra hagyva a horvát védőket. Miután Klis vára megúszta a tatárjárást, IV. Béla király visszatért az erődbe, és ott született meg harmadik lánya, Margit.
A vár világhírre is szert tett: Klis játszotta a Trónok Harca sorozat Meereen palotanegyedét, ahol Daenerys felszabadította a rabszolgákat, és elintézte a mestereket, ezért ha ott jártunkkor valahonnan ismerősnek tűnik a helyszín, akkor ez emiatt lehet.

Tajer világítótorony
Horvátország kétségtelenül a világítótornyok szerelmeseinek paradicsoma, az Osztrák-Magyar Birodalomnak köszönhetően, amely a 19. században magára vállalta a tengeri biztonság javítását közel 70 darab megépítésével. A leghíresebb torony, amely sok művészt is megihletett már, az 1876-ban épült Tajer világítótorony Sestrice Vela szigetének meredek szikláin. Ha a Zadar és Split közelében található Kornati szigetek között hajózunk, hiba lenne nem megállni itt. A torony 1876-ban épült, és ez az egyetlen vas világítótorony Horvátországban, melynek tornyát Franciaországban vásárolták. A vastornyot fedett híd köti össze egy nagy kőépülettel.
Tipp: Fedezzük fel hajóval a Kornati szigetvilág szépségét, búvárkodjunk és ismerkedjünk meg páratlan tengeri élővilágával! Számtalan hajó- és búvártúra indul Zadarból és Splitből is.

Nehaj Vár
Az immár 3000 éves Senj városa nagyon fontos helyet foglal el a horvát nemzet történelmében és kultúrájában. Itt található Délkelet-Európa első nyomdáinak egyike. A város számos híres vitéz és irodalmár szülőhelye, viharos történelméről számos műemlék és régészeti feltárás tanúskodik. Ilyen többek között a város erődje, a Nehaj, amely Senj törökökkel és velenceiekkel vívott függetlenségi harcainak szimbóluma. A várat 1558-ban, részben a tervezett fal határán kívül eső, lerombolt senji templomok, kolostorok és más épületek maradványaiból építették. Az épület a török elleni védelem egyik stratégiai fontosságú objektuma volt, így nemcsak a horvát, de az európai kulturális örökségnek is fontos részét képezi, hiszen azoknak az időknek a szellemiségét őrzi, amikor a város Európát, az európai identitást védte a török birodalommal szemben.
Tipp: A Nehaj várról nagyszerű kilátás nyílik a horvát tengerpartra, Rab, Goli, Prvić, Cres és Krk szigetére, valamint a Gorski kotar hegyeire, az Učkára és a Velebitre. Senj számos szórakoztató rendezvényéről is ismert, mindenek előtt a január-februári időtájolású téli karneválról, a klapák (dalmát énekes zenészek) júliusban megrendezésre kerülő seregszemléjéről, illetve az augusztusi Senji Nyári Karneválról.
