Újra pusztít a kolera: világszerte nő a betegek száma

A WHO adatai szerint 2022-ben mintegy 470 ezer kolerás beteget regisztráltak. Ennek száma kétszeresen nőtt a 2021-es 220 ezerhez képest. A WHO szerint az ok abban keresendő, hogy minél súlyosabbnak bizonyul a járvány, annál nehezebb kordában tartani.
Évente akár 1 millió feletti beteg is lehet
A kolera megjelenése és terjedése egyébként egyenesen arányos összefüggésben van a nem megfelelő ivóvízellátással, a szegénységgel, illetve a növekvő fegyveres konfliktusokkal is.
Azonban, ami még ennél is aggasztóbb, hogy az Egészségügyi Világszervezet adatai továbbra is hiányosak. Ennek tekintetében a szervezet egy korábbi becslése alapján évente 1,3-4 millió megbetegedéssel is számol, melyből akár 143 ezer végződhet halálesettel.

Globális szinten nő a fertőzöttek száma
Az idei adatok alapján pedig a WHO úgy véli, hogy a kolerás megbetegedések száma tovább emelkedik, méghozzá globális szinten. Mint már a fentiekben is említettük, jelenleg 24 országban van jelen a járvány, ami meglehetősen magas szám, tekintve azt, hogy amennyiben nincs idejében kezelve a betegség, akkor bizony halálos kimenetelű is lehet. Ami pedig még ennél is súlyosabb, hogy 2022-ben 44 országból jelentették, hogy megjelent a kolera. A WHO számára küldött adatok szerint pedig 2349 ember halt meg a kórban.
A kolera fő tünetei közé tartozik a hányás, a kiszáradás és a kimerültség is.
Fontos tudni, hogy az elmúlt évben a szennyezett vízzel terjedő bakteriális fertőzés több nagyon súlyos járványért is felelős volt, így nem kizárható, hogy a kolera is ekként terjedt el bizonyos országokban.
Az alábbi galériában pedig megrázó képekkel emlékezünk vissza a koronavírus-járvány legdurvább időszakára.
- „Hiszem, hogy meghosszabbítható az élet azzal, hogyha valami olyat csinálunk, amiben örömünket leljük.” - Interjú dr. Horváth Biankával, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadójával A női vezetők kitartása és elszántsága új normákat teremt az eddig megszokott szervezeti struktúrákban, tovább inspirálva...