Van, aki tud róla. Van, aki be se meri vallani még magának sem, hogy az étkezését nagyban befolyásolja az érzelmi állapota. Az érzelmi evés témakörében leggyakrabban felbukkanó kifejezések közé tartozik a túlevés, az indokolatlan órában történő evés, a rendszertelenül étkezés és az egészségtelen, válogatás nélküli ételfogyasztás.

Ötvös Edina egészségsherpával a táplálkozás helyes irányba tereléséről és az érzelmi étkezés megszüntetéséről beszélgettünk.

Mikor beszélhetünk pontosan érzelmi evésről?

Szerintem nagyon nehéz meghatározni, hogy mit is nevezünk érzelmi evésnek, hisz ha belegondolunk mindannyian eszünk néha érzelmi okokból. Ki ne érezte volna már azt, hogy kell valami „ütőset ennie”, vagyis édeset, sósat, esetleg zsírosat, hogy bizonyos helyzetben jobban érezze magát, vagy esetleg megnyugtassa az idegeit, elűzze az unalmát, csak hogy néhány tipikus esetet soroljak fel. Azzal nincs is gond, ha néha – néha eszünk érzelmi okokból, hisz mindenkinek lehet rosszabb, esetleg stresszesebb napja. A probléma akkor kezdődik, ha ez rendszeressé válik, vagy evés után megbánjuk, esetleg ha ez az egész hatással van az életünk minőségére.

Honnan lehet észrevenni, hogy erről van szó?

Az érzelmi evés az érzelmekről szól és nem a fizikai éhségről, mondhatom úgyis, hogy nem azért eszünk, hogy jóllakjunk. Ez alapján azonban még nem egyszerű beazonosítani mi is történik velünk, mert ehhez egy nagyon nagyfokú önismeretre van szükség és arra, hogy lássuk magunkat kívülről, kapcsolatban legyünk magunkkal. Így talán sokkal többet segítenek azok a jelek, amelyeket érzelmektől függetlenül tudunk realizálni az evésünkkel kapcsolatban. Ilyen jelzés az, hogy az érzelmi evés, elég gyakran hirtelen kezdődik. Míg az éhség, ahogy jön úgy egyre inkább erősödik, úgy az érzelmi evés inkább berobban, mint egy szinte kielégítetlen érzésként, amelyet azonnal szeretnénk csillapítani. Természetesen ilyenkor speciális ételeket kívánunk és általában un. komfort kajákat, amelyeknek magas a cukor, a szénhidrát vagy a zsírtartalma.

De egyéb jeleket is megfigyelhetünk magunkon, amelyek az érzelmi evésre utalnak, ilyen például, hogy sokszor eszünk egyedül vagy titokban, vagy egyedül olyan ételeket eszünk csak, amelyeket mások társaságában nem fogyasztunk, kizárólag magányosan. De elég gyakran előfordul, hogy elrejtjük a csomagolását annak, amit ettünk. Fizikai szinten jelzés lehet az is, hogy gyakori a súlyingadozásunk, emésztési problémáink vannak, esetleg nehezen megy az alvás. Természetesen az utóbbiak önmagukban még nem az érzelmi evés jelei, de ha az egyéb egészségügyi okokat kizártuk, akkor ezek mindenképp erre utalnak.

Melyik része nehezebb szerinted: bevallani önmagunknak, hogy érzelmi evők vagyunk vagy elindulni az úton a megoldás felé?

Egyik sem könnyű, de talán a felismerés a legnehezebb, mert gyakran saját magunknak sem valljuk be, hogy érzelmi evők vagyunk, vagy nem tudjuk, nem ismerjük mi a gond, csak „érezzük” hogy valami probléma van. Ilyenkor az érzelmeinket valamilyen inger váltja ki és a mi saját választásunk, hogyan reagálunk rá, milyen lépéseket teszünk vagy nem teszünk, hogy kezeljük a helyzetet.

Az Érzelmi Intelligenciánk fog segíteni abban, hogy felismerjük, megértsük, szabályozzuk és kifejezzük az érzelmeinket, ezáltal elinduljunk az úton.

Milyen segítőkre -szakemberekre gondolok- van szükség egy ilyen étkezési folyamat módosításában?

Nos, ha nagy a baj mindenképp azt javaslom, hogy pszichológushoz kell fordulni, olyan szaktekintélyhez, aki segít feltárni a saját testi – lelki igényeinket, tudatosítja mindezt és partner abban, hogy ezt magunk el is tudjuk fogadni. A kulcs abban van, hogy segít kideríteni, mi állhat a háttérben.

Ha nem olyan nagy a baj, „csupán” és ezt idézőjelbe tenném, finomhangolásra van szükség, vagy arra, hogy egyáltalán feltárjuk, hogy valakinek evészavara van, akkor jövök én a képbe. A munkám során holisztikusan kezelem a hozzám fordulók problémáit.

A konzultációk során feltárjuk azt, ha az életük valamelyik területén gond van és ez kihatással van a táplálkozásukra. Segítek nekik kitalálni, hogyan tudnak ezen változtatni úgy, hogy ez a mindennapjaik részévé váljon. Nem megmondom, hogy mit egyen, vagy mit tegyen, hisz egyrészt mindenki egyedi, másrészt ezekben az esetekben nem arra van szükség, hogy valaki megmondja mit kell enned, és abból mennyit. Ami az egyik embernek méreg, az lehet, hogy a másik embernek épp a gyógyszere lesz, vagyis nincsenek „konzerv” megoldások. Az utak, amelyeket az emberek bejárnak még akkor is mások, ha ugyanazzal a problémával keresnek meg, vegyük például a fogyást, miért nem működik ugyanaz a fogyókúra mindenkinél?

A lelki vagy a fizikai oldalról érdemes megközelíteni a fennálló problémát?

Az iskola, ahol tanultam azt képviseli, tanítja, hogy az életünknek 12 olyan területe van, amely rendkívüli módon meghatározza az életminőségünket, ezt nevezzük elsődleges tápláléknak. Ha ezek rendben vannak, akkor szinte majdnem mindegy, hogy mi kerül a tányérunkra, vagyis mi az élelem, amit elfogyasztunk. Tehát életünk különböző területei összefüggésben vannak nemcsak egymással, de azzal is, hogy mit eszünk.

Egy példa az érzelmi evéssel kapcsolatosan: több olyan ügyfelem volt a tavalyi év folyamán, akik egészségesen táplálkoztak, de a munkahelyükön délután 14- 15 óra magasságában előkerült a fiókból a tábla csokoládé, vagy egyéb édesség és ez minden nap rendszeresen előfordult. Ebben az esetben nem a csokoládéval kezdtük a helyzet megoldását, hisz ha azt egyik napról a másikra teljesen megvonjuk ugyanolyan „elvonási” tüneteket fog okozni, mintha egy drogost próbálnánk úgy leszoktatni, hogy másnap nem kap semmi kábítót. A cukorról kimutatták ugyanis, hogy ugyanúgy működik, mint a kokain, vagyis a leszokást összetetten kell kezelni. Tehát erre sincs olyan megoldás, ami mindenkinek biztosan beválik, hanem egyénfüggő.

Hol kezdődik a táplálkozásra vonatkozó oldal megreformálását, egyáltalán megreformálásra van szükség?

Először mindenképp az un. elsődleges táplálékainkat kell feltárni, hogy ott mi a helyzet, mennyire elégítik ki az igényeinket, hol lehet esetleges elakadás. Ezalatt olyan dolgokat értek, mint a munkánk/karrierünk, otthoni környezetünk, szociális kapcsolataink, örömforrásaink, pénzügyeink és még sorolhatnám a 12 tényezőt, amely a legmeghatározóbb az életünkben. Utána pedig jöhet a másodlagos táplálék, vagyis hogy mi kerül a tányérunkra.

Vagyis mondhatnám én azt például, hogy ha stresszes vagy ne egyél csokoládét, hanem brokkolit, közben meg intoleráns vagy a brokkolira és utána felpuffadsz, rosszul érzed magad. A kulcs abban rejlik, hogy mi az, amit magadévá tudsz tenni, sajátodnak érzel és ezért hosszútávon bele tudod illeszteni a táplálkozásodba, a mindennapjaidba. Vagyis egy olyan életmódváltásra van szükség az érzelmi evés esetén is, amely megvalósítható és hosszútávon is működik.

Mik a lépései ennek az útnak?

Ennek vannak bizonyos lépései, amelyek mindenkinél ugyanazok és utána jönnek azok, amelyek már egyénre szabottak. Vagyis fel kell térképezni a lelki/érzelmi/fizikai részét és azt is, hogy milyen reakcióid vannak minderre. Ha ezek kiderültek, akkor jöhet az, hogy hogyan lehet ezen módosítani. Ismétlem módosítani és nem fenekestül felforgatni, hisz az hosszútávon nem fog működni. Ez a kettő nagyon – nagyon szorosan összefügg, így ha valaki most azt szeretné, hogy mondjak egy mondatot, amivel megszűntetheti az érzelmi evését, akkor sajnos ki kell ábrándítanom, mert ilyet nem tudok mondani, egész egyszerűen nem működne.

Gondolj arra, hogy milyen hosszú utat tettél meg míg érzelmi evővé váltál, és ezt fel is ismerted, akár egyedül akár valakinek a segítségével, ahogy ez egy folyamat volt, és időben is elhúzódó állapot, ezt nem lehet varázsütésszerűen megváltoztatni.

Vannak fázisok, amelyeket egy idő után felismerünk és esetleg tudunk változtatni rajtuk, akár akaraterővel, akár egyszerűen letiltjuk, vagy esetleg „rákényszerítjük” magunkat.

Ilyen lehet például a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás. Tehát például, ha tudjuk, hogy olyankor eszünk többet, ha nem alszunk eleget, akkor egyszerűnek tűnik a megoldás:

aludjunk többet. Persze egy másik kérdés, hogy meg tudjuk-e ezt valósítani.

Számolni kell-e a visszaeséssel?

Jó a kérdés, igen is, meg nem is. Talán ahhoz a nem túl egészséges példához tudnám hasonlítani, mint ha valaki abbahagyja a dohányzást. Függ attól mióta, mennyit szívott és hogyan hagyta abba. Valahogy az érzelmi evés is ilyen: vannak esetek, amikor viszonylag könnyű változtatni rajta és az egy életmódbeli változtatással hosszútávon is könnyen kivitelezhető, nem lesz visszaesés. Ha viszont már régóta elhúzódó és sok alapprobléma húzódik meg a háttérben, akkor nehezebb lesz a változtatás és annak fenntartása, valamint mindenképp pszichológus bevonását fogja igényelni.

Hogyan tartható fenn az új étkezési út?

Ha az úgy épül fel, hogy a Te személyiségedhez igazodik, akkor szinte észre sem fogod venni, hogy egy új étkezési úton jársz, csak abban leszel biztos, hogy ez a Te utad.

Galériánkban II. Erzsébet meglepő étkezési szokásairól olvashatsz