Ez a cikk az Éva Magazin korábbi lapszámában jelent meg először: Az immunrendszer öngólja címmel. Tudtad, hogy korábbi lapszámainkat újra megvásárolhatod? Kattints ide!

Az immunrendszer elsődleges küldetése, hogy elkülönítse egymástól a saját és az idegen sejteket, más néven antigéneket. A támadó – kórokozó, vírus, rákos sejt – azonosítását követően megszületik az immunválasz, és egész hadsereg (pl. T-sejtek, falósejtek, antitestek) siet csapdába ejteni és megsemmisíteni az antigéneket. Normális esetben az immunrendszer a csaták túlnyomó többségét úgy vívja meg, hogy azt észre sem vesszük, pedig ezen csaták nélkül egy apró fertőzés is halálos csapást jelentene.

Több mint testőr

Az autoimmun betegségek hátterében – nagyon leegyszerűsítve – az áll, hogy az immunrendszer nem képes hatékonyan elkülöníteni egymástól a saját és az idegen sejteket, és az előbbiek ellen is akcióba lép. Az egyes autoimmun betegségek – mint a szisztémás lupus erythematosus (SLE), a rheumatoid arthritis, a Crohn-betegség, a cöliákia vagy a Hashimoto-thyreoiditis, és még több tucat társuk – önmagukban ritkák, de az elmúlt negyed évszázadban többszörösére emelkedett az érintettek száma. Ez nem jelenti azt, hogy korábban ne léteztek volna e betegségek: Renoir például sokízületi gyulladása miatt festett idős korában kezéhez kötözött ecsettel; Paul Klee pedig szisztémás szklerodermában szenvedett, és ez okozta halálát is. Az autoimmun betegségek terjedésében a környezeti ártalmak mellett a jobb higiéniai állapotok is közrejátszottak: az immunrendszernek kevesebb dolog ellen kell küzdenie, így könnyebben talál más célpontot magának. Emellett persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a diagnosztika sokkal előrébb jár, mint a korábbi évtizedekben, és több esetre, sőt, több autoimmun folyamatra derül fény: jelenleg körülbelül nyolcvanra tehető az autoimmun kórképek száma. A növekvő élettartam ugyancsak kedvez az autoimmun betegségeknek, hiszen egyes kórképek jellemzően 40–50 éves kor után jelentkeznek – eleink közül sokan meg sem érték ezeket az éveiket

Szervspecifikus, szisztémás

A rendkívül szerteágazó és sokszínű autoimmun betegségeket alapvetően két csoportra osztjuk: szervspecifkus és szisztémás megbetegedésekre, aszerint, hogy hány szervet támad meg az immunrendszer. A szervspecifkus autoimmun betegségeknél az immunrendszer csak egyetlen szervet támad: például a pajzsmirigyet (Hashimoto-kór), a vékonybelet (Crohn-betegség) vagy a hasnyálmirigyet (I. típusú diabétesz). A szervspecifkus autoimmun betegségeknél az érintett szerv pont amiatt szenved zavart, mert az immunrendszer megtámadta. A szisztémás autoimmun betegségek már jóval összetettebb képet mutatnak: ilyenkor a téves immunválasz több szervet is megbetegít, és ez igen változatos tünetekhez vezet. Az immunrendszer öngólját elszenvedő leggyakoribb szervek a bőr, az ízületek, a belek, a vese, a tüdő, a mellhártya és a szívburok.

Furcsa tünetek

A legtöbb autoimmun betegség általános fáradékonysággal, gyengeséggel, levertséggel kezdődik; a beteg panaszkodhat arra, hogy éjszaka rázza a hideg vagy leveri a víz; gyakran van hőemelkedése vagy indokolatlan láza. Jelentkezhetnek „bizarr” idegrendszeri tünetek is, például izomrángás, zsibbadás vagy megmagyarázhatatlan fájdalom. Ami közös bennük, hogy a hagyományos kúrákra – gyulladáscsökkentőkre, antibiotikumokra – nem reagálnak. Ezek a tünetek azonban nem egyértelműek, hiszen számos más kóros állapotot jelezhetnek. A gondos háziorvos ilyenkor laborvizsgálatot ír elő, és a vérképben már akadnak árulkodó tényezők: magas süllyedés, a normálistól eltérő fehérvérsejtszám, alacsony hemoglobinszám – ezek mind arra utalnak, hogy valamiféle kóros folyamat, gyulladás zajlik a szervezetben

Kanyargós út a diagnózisig

A diagnózisig szinte mindig hosszú folyamat vezet – általában fél-egy év, vagy annál is több eltelik, mire a páciens különböző szakrendelések sorát megjárva a megfelelő szakorvoshoz jut. Ideális esetben a végállomás mihamarabb egy autoimmuncentrum lesz, ahol immunológus segít összehangolni a páciens kezelését. Ilyen centrum hazánkban a fővárosban, Szegeden, Pécsett és Debrecenben található. Mivel az autoimmun betegségekben a teljes lakosságra vetítve viszonylag kevés ember szenved, ezek az intézmények megfelelő ellátottságot jelentenek.

Rizikófaktorok

Az autoimmun betegségeket nem lehet egy kalap alá venni, de megfigyelhetők bizonyos párhuzamok közöttük. Kialakulásukban szerepet játszik a genetika, jellemző a családi ismétlődés vagy az ikerpárok közös érintettsége. Gyakori, hogy egy fertőzés szolgál katalizátorként a kialakulásukhoz, ami „beizzítja” az immunrendszert, ám utána az már nem zökken vissza a rendes kerékvágásba. A dohányzás, az alkoholfogyasztás, a rossz szociális körülmények, sőt a stressz is alkalmasak az immunrendszer összezavarására.

A nők előnyben?

A nők és a férfiak immunrendszere között van némi különbség: a nők szervezetének alapvetően jobb a védekezőképessége; nem véletlen, hogy magasabb kort érnek meg, mint a férfiak, de ennek sajnos van egy hátulütője is. Ami különösen jól működik, az túlkapásokra is hajlamosabb, így a nők körében sokkal gyakoribbak az autoimmun betegségek, mint a férfiaknál: egyes betegségeknél (mint az SLE) akár tízszeres is lehet a női érintettek száma a férfiakéhoz képest.

Van gyógymód!

Az autoimmun megbetegedésről szóló diagnózis nem ítélet, hanem lehetőség. Míg fél évszázaddal ezelőtt egyes autoimmun kórképek akár halállal is végződhettek, ma már a megbetegedések nagy része tünetmentessé tehető vagy akár teljesen meg is gyógyítható. A tüneti kezelés általában az immunrendszer elnyomásán alapul, és szteroidok szedésével jár, amely kúrát a kórképre jellemző specifkus gyógyszerekkel egészítenek ki. Alig egy évtizede robbant be a biológiai terápiának nevezett (és egyes daganatok kezelésében is sikerrel alkalmazott) monoklonális antitest terápia, mely bizonyos autoimmun betegségeket maradandóan gyógyíthatóvá tesz. A tünetek megszűnése után azonban továbbra is résen kell lenni: az autoimmun folyamat akár hosszú nyugalmi állapot után is visszatérhet.

Mivel az autoimmun betegség gyűjtőfogalom, a problémák a legszélesebb spektrumon jelentkezhetnek, például...

SLE: A szisztémás lupus erythematosus vagy röviden lupus krónikus, több szervet érintő autoimmun kórkép, amely bármilyen életkorban kezdődhet, de az első tünetek jellemzően mégis fatalon, általában 40 éves kor előtt jelentkeznek. Az SLE a leggyakoribb autoimmun kórkép, s a betegségben szenvedők 90%-a nő. Gyakorlatilag minden szervet érinthet, leggyakoribb célpontjai a bőr, az ízületek és a vesék. Jellegzetes tünete a pillangó alakú bőrgyulladás az arcon – a pillangó „teste” az orrnyergen, míg „szárnyai” a két orcán pihennek. A lupus kezelhető, a beteg tünetmentessé válhat, de végleges gyógymód egyelőre nem létezik.

Rheumatoid arthritis: A sokízületi gyulladással a reumatológus foglalkozik. Az autoimmun folyamat az ízületeket támadja meg, szimmetrikus, több ízületet is érintő gyulladás formájában. A betegség során az ízületeket bélelő hártyában alakul ki gyulladás, aminek következtében a csontvégeket borító porcot és magát a csontot is károsító anyagok termelődnek. Mindez a felszaporodó ízületi folyadékkal együtt nemcsak különösen fájdalmas, hanem – kezelés nélkül – akár torzíthatja, deformálhatja is az ízületeket. Megfelelő kezeléssel a betegek többségénél el lehet érni, hogy az ízületi gyulladás visszaszoruljon, a panaszok csökkenjenek vagy akár megszűnjenek.

Wegener-granulomatózis: Ez az egyik legritkább autoimmun kórkép. A huszadik század közepéig lényegében semmilyen kezelés nem létezett rá, így halálos betegségnek számított. Az erek gyulladásával járó betegség leg - gyakrabban az orr, az orrmelléküregek, a tüdő és a vese érintettségével jár. A Wegenert ma már – időben megszülető diagnózis esetén – megnyugtatóan tudják kezelni immunszupresszív (az immunrendszert elnyomó) szerekkel és szteroidokkal.

Crohn-betegség: A Crohn-betegség a gyomor- és bélrendszert érinti, kezelése a gasztroenterológus feladata. A gyulladásos bélbetegségek között tartjuk számon társával, a colitis ulcerosával együtt: míg utóbbi a vastagbél gyulladásos állapotát okozza, a Crohn-betegség a nehezen vizsgálható vékonybél autoimmun eredetű gyulladásáért felelős. A betegség különösen kellemetlen tünetekkel és gyakran erős fogyással jár: hasi fájdalom, a bélben jelentkező vérzés, fekélyek, végbélsipoly, hasmenés vagy nyákos széklet keseríti meg a betegségben szenvedők életét. Időben kezdett terápiával – mely élethosszig tart – a beteg tünetmentes lehet.

Cöliákia: A gluténérzékenységgel járó cöliákiában szenvedők szervezetében a glutén egyik fehérjecsoportja ellen indul olyan túlzó immunválasz, amely végső esetben a bélbolyhok pusztulását okozhatja. A betegség kezelését a gluténmentes diéta szigorú betartása jelenti.