5 ok, ami az állandó fáradtság hátterében állhat: pajzsmirigy-alulműködés is kiválthatja

Alapvetően a fáradtság egy teljesen természetes dolog, és nem létezik olyan ember, aki ne küzdene vele. Ám az, hogy milyen gyakran telepedik ránk ez a kimerült állapot, az bizony már nagyon egyén- és életvitelfüggő. Természetesen azok, akik szinte állandóan dolgoznak, kialvatlanok, megerőltető mentális vagy fizikai munkát végeznek, gyakrabban kimerültek. Azonban előfordulhat, hogy természetes oka egyszerűen nincsen annak, hogy nagyon fáradékony legyél, ilyenkor pedig mindenképpen a mögöttes problémákat kell felkutatni. Az állandó fáradtság okai többfélék is lehetnek, a következőkben ezeket vesszük sorra.
Mikortól beszélünk kórós fáradtságról?
Kóros fáradtságról elsősorban akkor beszélünk, ha egy szűnni nem akaró, folyamatos, szinte már-már letargikus fáradtság áll a háttérben. Továbbá amennyiben ez nem szűnik meg, még pihenéssel sem, akkor szinte bizonyos, hogy valami olyan jellegű betegség, mögöttes indok áll a háttérben, aminek okán folyamatosan levertnek, fáradtnak, teljesen kimerültnek érzed magad.
Az állandó fáradtság okai
1. Életmódbeli rossz szokások
Nos, az egyik leggyakoribb ok, amely az állandó fáradtság mögött húzódik meg, hogy rossz életmódbeli szokások rögzültek be az életedbe. Ilyen lehet például a helytelen időbeosztás, ami folytán egyszerűen képtelen vagy menedzselni az életed, így tulajdonképpen minden kicsúszik a kezeid közül, folyamatosan időhiányban szenvedsz, így hajszoltnak és kimerültnek érezheted magad. Továbbá szintén kontraproduktív lehet a túl sok koffein fogyasztása is, illetve a túl kevés alvás is.

2. Lelki eredetű problémák
Napjainkban egyre gyakoribb jelenség, hogy a fáradtság mögött bizony lelki okok húzódnak meg. A depresszió, a letargia, a pánikbetegség, a fokozott stressz mind jelentősen növeli annak a kockázatát, hogy ilyen jellegű betegségek alakuljanak ki esetedben. Így ahhoz, hogy megszüntesd a folytonos fáradtságot, elsősorban a probléma kiváltó okát kell kezelned.
3. Vérszegénység
Nos, az egyik leggyakoribb betegség, amely az állandó kimerültség mögött állhat, a vérszegénység. Ennek az oka pedig abban keresendő, hogy a szövetek és a szervek nem kapnak megfelelő minőségű és mennyiségű oxigént, ez pedig törvényszerűen vonja maga után, az állandó jelleggel jelentkező fáradtságot is. A vérszegénység kezelése szerencsére megoldható vaspótlással és szakszerű étkezéssel.

4. Szívbetegség
Bizony a szívbetegségre utaló jel lehet, ha állandó fáradtsággal küzdesz, főleg abban az esetben, ha ezt a kimerültséget leginkább fizikai síkon érzed. Tehát lépcsőzés, hosszú gyaloglás, fizikai munka után végzett irreális mértékű fáradtság mindenképpen arra utaló jel lehet, hogy szívbetegség áll a háttérben.
5. Pajzsmirigy-alulműködés
Végezetül a pajzsmirigy-alulműködés szintén egyik leggyakoribb jele a fáradtság. Ezentúl az állandó levertség, depresszív hangulat mögött a nők esetében mintegy 20%-ánál ez az állapot áll fenn. Így amennyiben a fáradtság mellett még erős hajhullást, hízást is tapasztalsz, akkor érdemes pajzsmirigy-alulmüködésre gyanakodnod.