Miért nyúlunk mindig vissza a rosszba? Vera és a sématerápia
Vera kisgyerekkora azzal telt, hogy egyre várta haza örökké dolgozó édesanyját, ám amikor az végre megérkezett, a tessék-lássék játék után azonnal ágyba parancsolta. Amikor Vera nagyobb lett, rideg és távolságtartó anyja nem rejtette véka alá, mennyire elégedetlen vele: a lány nem tudott eléggé lefogyni, elég jó jegyet hozni vagy megfelelő barátokat bemutatni ahhoz, hogy az asszony elismerését kicsikarja. Vera folyamatosan átélte családjában az elutasítást, a magányt, az elhanyagoltságot és a megbántottságot, amit aztán felnőttként a párkapcsolataiban újra és újra „aktivált” és megszenvedett.
A sémakémia
A pszichológusok sémakémiának nevezik azt a jelenséget, amikor kisgyermekkorban kialakult mintázatok befolyásolják, hogyan látjuk a világot és benne önmagunkat. Ezek a belső mozgatórugóként működő sémák határozzák meg a személyiségünket, az észlelésünket, a következtetéseinket, irányítják a kapcsolatainkat, a szerelmi választásainkat, a vonzódásainkat, vagy akár a barátságainkat. A kifejezést Jeffrey E. Young amerikai pszichológus, a kognitív terápia alkalmazója használta először a kilencvenes években, aki 5 főbb sématartományba sorolta a 18 korai maladaptív (azaz káros) sémát. Az általa kifejlesztett sématerápia pedig egy olyan integratív pszichoterápia, amely korábban létező eljárások technikáit ötvözi, beleértve a kognitív viselkedésterápiát, a pszichoanalitikus tárgykapcsolat-elméletet, a kötődéselméletet és a Gestalt-terápiát is.
Az egyre népszerűbbé váló, a tanácsadásban és a coachingban is gyökeret eresztő sématerápia elsősorban abban segít, hogy megértsük, miért vonzódunk bizonyos emberekhez, akik a sémáinknak megfelelően bánnak velünk, és akik – általában rejtett módon – megerősítik azokat. Ezek a vonzalmak – ha maladaptív sémákat erősítenek meg – rossz érzéseket válthatnak ki belőlünk, és érett felnőttként is újra tehetetlen, sérült kisgyerekké válhatunk általuk. Leegyszerűsítve: ha gyerekkorunkban azt szoktuk meg, hogy a gondozóink kritikusan, hidegen, nem támogatóan bánnak velünk, akkor erre a sémára a potenciális partnerben felnőtt fejjel is „ráismerünk” – azaz fülig beleszeretünk, mivel otthonos, ismerős érzéseket aktivál az elménkben.
Elakadt, mint egy rossz lemez
A témáról magyar nyelven bővebben és szakszerűbben Vágyi Petra Sémáink fogságában című könyvében olvashatunk. Verán is ennek a könyvnek az elolvasása segített. Korábban teljesen tehetetlenül állt saját vonzásai és választásai előtt. Úgy érezte, elakadt, mint egy rossz lemez, egyszerűen nem tud továbblépni. Harminc éves volt, túl több zátonyra futott kapcsolaton, mert – ahogy mondta – „a legtöbben nagyon rosszul bántak vele”. Vera tisztában volt vele, hogy a testét, az eszét, a ruháit vagy a barátait ért beszólások, kritikák, gúnyolódások nem helyénvalók. Tudta, hogy rosszul bánnak vele. Mégis nehéz volt valóban elhinnie, hogy nem érdemel effajta kritikát. Hisz az édesanyja is egyre csak ezt hangoztatta, így biztosan van benne valami… Így hát Vera képtelen volt elhagyni mérgező kapcsolatait, s ha nagy nehezen mégis megtette, a következő választásával rendre ugyanabba az érzelmi csapdába lépett. És ez így folyt szépen hosszú éveken át, viszonyról, viszonyra.
Aztán egyik barátnője kezébe adta Vágyi könyvét, Vera kitöltött egy sématesztet, és dolgozni kezdett önmagán. Rengeteget olvasott, beleásta magát a szakirodalomba, és nagy megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy nem különc lúzer, hanem egy láthatatlan csoport tagja: sokan mások is azon mennek keresztül, amin ő. „Ez erőt adott ahhoz, hogy merjek egyedül lenni. – mondta. – Amikor szakítottam az előző rongáló kapcsolatommal, hihetetlenül erősnek éreztem magam, és ez nagyon szokatlan érzés volt. Hát még amikor a fiú néhány hét után ki akart békülni velem, én pedig visszautasítottam! Ráadásul nem nehéz szívvel, hanem könnyedén és magabiztosan! Megfizethetetlen.”
Vera egyelőre nem jár sématerápiára, aminek az anyagi problémákon túl a szakemberhiány is az oka. De nem adja fel. „Gyűjtök pénzt, telefonszámokat. Soha többé nem akarok visszalépni a régi csapdába. Most már tudom, hogy van kiút.”