JoyNapok logo
Elérhető az Éva legújabb száma most JOY-napok kuponfüzettel!
0 nap 0 óra 0 perc

Szüleiddel való kapcsolatod határozza meg, milyen lesz a párkapcsolatod – Kötődési mintázataink

kötődési stílus és párkapcsolat Forrás: Pixabay/Pexels
John Bolwby pszichológus szerint felnőttkori kapcsolataink minőségét a gyermekkorunkban elsajátított kötődési mintázataink határozzák meg. Bár a kötődés stílusa egy életen át meghatározó, ráadásul öröklődik is, szerencsére korántsem megváltoztathatatlan. Ismerd meg te is, melyik típusba tartozol!

A kötődési minta kialakulása

Az ember szociális viselkedésének, személyiségfejlődésének, interperszonális kapcsolatainak az alapját a gyermekkori kötődések adják. Az első személy, akihez a csecsemő kötődik, az édesanya (illetve a gondozó), akiben feltétel nélkül megbízik. Bízik abban, hogy rá minden körülmények között, bármikor, bármiben számíthat. A kora gyerekkorban szerzett tapasztalatok befolyásolják a később kialakuló kapcsolatokat, az elköteleződésre, bizalomra, szeretetre való képességet. Ha ez a korai kötődés sérül, annak később komoly következményei lehetnek.

Maga a kötődés mindig kétszemélyes: egyik oldalán a csecsemő van, veleszületett testi és érzelmi igényeivel, a másik oldalon pedig az a személy, aki ezeket az igényeket és vágyakat kielégíti mint gondozó. A baba kötődése a rendszeres kommunikáció és a fizikai kontaktus segítségével alakul ki és így fejlődik idővel kölcsönös viselkedési formává.

Az első kötődési kapcsolat megszilárdulása nagyjából a csecsemő egyéves korára tehető. Míg az újszülött mindenkivel igyekszik kontaktusba lépni – például mosollyal, szemkontaktus felvételével – pár hónap elteltével elkezd differenciálni a személyek között és számára egyre megkülönböztetettebb – és nélkülözhetetlenebb – szerepe lesz elsődleges gondozójának. Kilenc hónapos kortól a valódi kötődésnek már egyértelmű jeleit figyelhetjük meg: stresszteli szituációban a csecsemő egyértelműen a kötődési személyt keresi, számára jelez például sírással és csak akkor nyugszik meg, ha az a közelében van.

korai kötődés; kötődési stílusok
Forrás: Pixabay/smpratt90
A szüleinkkel való kötődési minta egész életünket meghatározza.

A kötődési minta öröklődik

A kutatók minden kötődések legfontosabbjának tartják az anya-gyermek közötti kapcsolatot. Ha abban sérülés következik be – például elhanyagoló szülői magatartás miatt –, az a gyerek egész életére kihatással lesz, mert szociális készségei fejletlenek maradnak. És sajnos ezt a negatív mintát tovább is adják, mert saját gyermekeikkel szemben is képtelenek lesznek a valódi kötődésre és az egészséges kötődési minta átadására.

Az egészséges kötődés személyes jóllétünk alapja. Aki nem tanult meg gyermekkorában – mert nem tanították meg – egészségesen kötődni, annak egész életében komoly gondjai lesznek a párkapcsolataiban is. Mert soha nem lesz képes igazán szeretni, sem önmagát, sem másokat és mindig bizonytalanságot él meg azzal kapcsolatban, hogy ő szerethető-e. Mivel alapvetően bizalmatlan, úgy érzi, a többiek kihasználják, és csak magára számíthat, a legtöbb esetben (egyfajta önbeteljesítő jóslatként) végül tényleg elmagányosodik, miközben ettől ő maga szenved a legjobban.

magány; bizalmatlanság
Forrás: Pixabay/Renan_Brun

A négy kötődési minta

Felnőttkorban négy kötődési stílus különböztethető meg: a biztonságos, a szorongó-aggodalmaskodó, az elutasító-elkerülő és a bizalmatlan-elkerülő. Bármelyik csoportba is tartozzunk, fontos, hogy tudjuk, ránk melyik kötődési típus jellemző, hiszen ennek a tudásnak a birtokában leszünk képesek fejleszteni önmagunkat és kapcsolatainkat, azok minőségét és mélységét.

A biztonságosan kötődők

A biztonságosan kötődők bíznak abban, hogy a szeretteik elérhetők és segítőkészek igényeik kielégítésében, félelmeik eloszlatásában, és ezzel a biztonságtudattal indulnak a világ felfedezésére. A biztonságosan kötődőkre jellemző, hogy gyermekkorukban a szülők mind testi, mind lelki igényeiket kielégítették, jelzéseikre érzékenyek reagáltak, figyeltek rájuk, szeretettel vették őket körbe Az ilyen légkörben nevelkedett gyerekek nem éltek át bizalomvesztést, elhanyagoltságot, így felnőtt korukra képessé válnak bensőséges, bizalmi kapcsolatok kialakítására. Számukra nem okoz gondot az ismerkedés, egészséges önértékelésüknek köszönhetően képesek kiegyensúlyozott és hosszú távú elköteleződésre.

A bizalmatlan-elkerülő kötődők

Az elkerülő kötődők nem bíznak a segítségnyújtásban, mások szeretete nélkül, önellátásra rendezkednek be, amolyan „magányos farkasok”. Ez a kötődési mintázat akkor alakul ki gyermekkorban, ha a szülők érzelmileg elérhetetlenek a gyermekük számára és kevésbé érzékenyen reagálnak a szükségleteire: nem sietnek oda hozzá, amikor stresszt él meg és biztonságra, érzelmi támogatásra vagy konkrét segítségnyújtásra lenne szüksége. A szülők elutasítóak a sírással szemben és arra törekednek, hogy gyermekük mielőbb függetlenedjen tőlük és önállóvá váljon. Az ilyen stílusban nevelkedő gyerekekből bizalmatlan felnőttek válnak, akik nagyon nehezen engednek magukhoz közel másokat és kényelmetlennek érzik az intimitást, az érzelmi kapcsolatokat. Önálló és független személyiségek, akik számára gondot okoz az elköteleződés.

A szorongó-aggodalmaskodó kötődők

A szorongó-aggodalmaskodó kötődők szüleire a nem konzisztens viselkedés jellemző: hol rendkívül figyelmesek és gondoskodók, hol pedig teljesen érzéketlenek gyermekük igényeivel szemben. Ennek hatására a gyermek folyamatos bizonytalanságot és kiszolgáltatottságot él meg, hiszen nem tudhatja, hogy az adott szituációban a szülők hogyan reagálnak majd. Az ilyen légkörben nevelkedő gyerekekből gyanakvó, bizalmatlan felnőttek válnak, akiknek igen alacsony az önértékelése – amit mindig mások véleménye határoz meg –. Gyakran szoronganak azon, hogy vajon „elég jók-e” partnereik számára. Saját kapcsolataikra az érzelmi hullámvasút és a szinte már beteges féltékenység jellemző, általában rettegnek attól, hogy a párjuk elhagyja őket.

Az elutasító-elkerülő kötődők

Az elutasító-elkerülő kötődés akkor fordulhat elő, ha a szülő vagy gondviselő agresszíven, bántalmazóan lép fel a gyermekkel szemben, beszéljünk akár fizikai, akár verbális abúzusról. Ebben az esetben a kicsi a felnőttek számára is feldolgozhatatlan dilemmával szembesül: túlélési ösztöne azt súgja, keressen biztonságot, ám azt épp az a személy testesíti meg, aki fenyegetést jelent számára. Ilyen esetben a gyermekek eltávolodnak saját énjüktől, kizárják a tudatukból az átélt borzalmakat. E konfliktusok miatt rendezetlenné válik a kötődési stílusuk, vagyis felnőtt korukban nagyon nehezen alakítanak ki érdemleges kapcsolatokat, ha mégis, gyakran olyanokba helyezik bizalmukat, akik megerősítik a kötődéshez fűződő negatív élményeiket, tapasztalataikat vagyis akár egész életen át a bántalmazott szerepében ragadnak.

A kötődési sebek gyógyíthatóak, ahogyan Popper Péter mondja: „kapcsolatokban sérülünk és kapcsolatokban gyógyulunk”. Ám ehhez sok esetben szakember segítségére van szükség, különösen a bántalmazó szülők mellett felnövő gyerekek esetében.

Forrás 1.; Forrás 2.; Forrás 3.