Ezért töltöttem egyedül a 30. születésnapomat

A huszonötödik, harmincadik, negyvenedik (és így tovább) születésnap fontos esemény, nemde? Ilyenkor az ember legalábbis óriási bulit szervez tortával és papírcsákókkal és tombolával és dj-vel. Vagy látványosan nem csinál semmit és közben titokban arra számít, hogy a legjobb barátai vagy az élete párja biztos meglepetésbulit rendez neki, amelyre mindenki hivatalos az óvodáskortól kezdve napjainkig, és amelyen aztán lehet könnyek közt visszatekinteni életünk eddig lezárult szakaszára.
Ehelyett a magam részéről egy nappal azelőtt, hogy betöltöttem volna a 30-at, kivonatoztam Bécsbe, ahol aztán egy hosszú hétvégén keresztül kávéztam, bicikliztem, nézegettem a Hundertwasser-házat és szuperül elvoltam egyszál magamban.
– De miéééééért? – kérdezik ilyenkor a „mindenkit-felköszöntök-a-facebookon” barátaim, valahányszor ez a téma szóba kerül. Mármint nem csak a harmincadik, hanem bármelyik születésnap kapcsán. Például amikor kiderül számukra, hogy akármilyen jól ismernek, csak most tudták meg, hogy múlt héten volt és lemaradtak róla.
Emlékszem, mennyire lenyűgözött, amikor gyerekként ezt olvastam Arany János önéletrajzában:
Ekkor szembesültem vele először, hogy régen nem tartották olyan módon számon az emberek születési időpontját, mint most. Részben nyilván azért, mert nem számított az emberélet olyan számon tartandónak – Arany Jánosnak is volt vagy nyolc idősebb testvére, akik mind meghaltak különböző betegségekben, még mielőtt ő a világra jött volna. Meg azért sem, mert a babák nem kórházakban születtek, ezért a hivatalos anyakönyvi bejegyzéssel a keresztelőig kellett várni. A régi időkben a közembereknek nem is ünnepelték a születésnapját, legfeljebb a névnapját, ha valami nevezetesebb szentről (István, Erzsébet) volt elnevezve.

Azóta persze minden megváltozott, és ma már nincs fontosabb, mint az individuum. Az egyes ember fennállásának évfordulójáról pedig muszáj megemlékezni, nem igaz? Tulajdonképpen értem és megértem, és a barátaimat többnyire felköszöntöm, ha születésnapjuk van, a meglepetésbulikat is igyekszem nem elrontani (bármennyire is ki nem állhatom őket). De engem lehetőleg hagyjon békén mindenki. Részben ebből az indíttatásból “szöktem” ki Bécsbe. Meg még azért is, mert szeretek egyedül utazni. Még ha csak a szomszédba is. A Hundertwasseren kívül még moziban is voltam, meg a schönbrunni állatkertben, bécsi szeletet ettem, szenvedtem, mert nem voltam felkészülve arra, hogy szombat délben minden bezár és úgy marad vasárnap estig.
Miközben ezt írtam, jöttem rá, hogy 1817 éppen 200 éve volt. Azaz Arany Jánosnak kerek szülinapja lesz március 2-án (ez a dátumot nyomozta ki azóta az irodalomtörténet). Ki süt neki tortát?