Csak ő ért meg engem

Romokban állt a párkapcsolatom, mégsem tudtam kilépni belőle, úgyhogy egy barátnőm tanácsára pszichológushoz fordultam. Nevezzük G.-nek. A kezdeti ódzkodás és szkepszis hamar feloldódott, ráébredtem, micsoda megkönnyebbüléssel jár, hogy hetente kibeszélhetem magamból a félelmeimet, fájdalmaimat. Egyre távolabb kerültem az élettársamtól, úgy éreztem, még néhány alkalom, és képes leszek elköltözni tőle. Szakmai sikernek véltem a gyors haladást, még önmagam előtt is tagadtam, hogy ennek sokkal inkább a pszichológus maga volt az oka.

Magas, jóképű férfi volt mogyoróbarna szemekkel és széles, nyílt mosollyal. Kimondottan hasonlított Jude Law-ra, az egyik kedvenc színészemre. Beletelt néhány hónapba, mire ki tudtam mondani magamnak: szerelmes vagyok belé. Éjjelente róla álmodtam, az éjszakai képek pedig vagy szex-szel voltak tele, vagy szánkózós-nyaralós romantikával. Felváltva.

Klasszikus áttétel, mondta fintorogva a barátnőm, amikor elmeséltem neki, hogy érzek G. iránt. Este beütöttem a kifejezést a Google-ba, és az összes találatot alaposan áttanulmányoztam. Olyan száraznak és szigorúnak hangzott. Csak ennyi lenne? Sima álszerelem? Mikor az én érzéseim egyáltalán nem tankönyvízűek, nem laposak, hanem valódiak és mélyek?

A terápiás beszélgetéseink leginkább a kapcsolatom, a munkám és a szüleim körül forogtak, nem hoztam elő semmilyen formában, hogy mit érzek iránta. De úgy éreztem, megértem G.-t. Úgy éreztem, csak ő ért meg engem. Ha belenéztem a szemébe, a világ elsüllyedt körülöttem. Soha nem éreztem ilyet korábban. Tulajdonképpen akkor, 38 éves fejjel tudtam meg, milyen szerelmesnek lenni.

A párommal közben sikeresen szakítottam, és elköltöztem egy kis garzonba a város szélére. Anyagi gondjaim lettek, nyilván a pszichológus sem volt olcsó, de én inkább nem ettem, csak hogy eljárhassak hozzá. A helyzet egyre nehezebb lett. A barátnőm aggódott értem, anyám rémülten konstatálta, hogy lefogytam, és tonnaszám hordta hozzám a kaját. Nem voltam jól. Elfeledkeztem a hobbijaimról, kerültem a családot, a barátaimat. A szerelem elkezdett felemészteni.

Persze tisztában voltam vele, hogy ez az egész nem helyénvaló. Néha elképzeltem, de ténylegesen és valóságosan, hogy együtt élünk. Együtt kelünk-fekszünk, reggelizünk, együtt éljük túl a szürke teleket és depressziós napokat, hogy mindig érzem a szájszagát és az izzadtságát, hogy reggelente légfrissítőt kell használni utána a vécében, hogy pont egy emberrel élek együtt, aki olyan, mint bárki más. Nem sikerült elképzelni.

G. idol volt számomra, elérhetetlen álom, akivel a szexuális fantáziák és a kitüntetett romantikus pillanatok működtek az elmejátékaimban, a hétköznapok azonban semmiképpen.

Plázában

Több mint fél éve tarthatott már ez az áldatlan állapot, amikor egy szombati napon a Mammutban sétálgattam. Harisnyát akartam venni. G. a második emeleten jött szembe, nekem pedig azonnal elállt a lélegzetem. Hihetetlen volt civilben látni: átlagos fiatalember, kicsit ápolatlanabb, borostásabb, mint a rendelőben. Fáradtnak tűnt, szemei alatt sötét karikák húzódtak. A mellette elsétáló középkorú férfi is vonzóbbnak tűnt nála.

Gondolkoztam, ráköszönjek-e vagy sem. Ekkor megszólalt a telefonja, felvette, beszélt valakivel, gyorsan, rövidet. Letette, megfordult, integetett a másik irányba. Fiatal nő sietett felé, a testére rákötve egy kisbaba. Ő is nyúzott volt. Sietve megcsókolták egymást, aztán elindultak tovább, egyenesen mellettem.

Akkor észrevett. Mosolygott egy aprót, felém biccentett. Jó napot kívánok, mondtam hangosan, szorongva, ahogy egy kisgimnazista köszön a tanárának. Nem rezzent össze, nem ült ki az arcára semmi, amikor meglátott. Számára nyilván csak egy páciens voltam, semmi több.

Néztem utánuk, valami telefonos szolgáltatóhoz mentek ügyet intézni. Bezárkóztam az egyik vécébe, és jól kisírtam magam. Rettenetes szégyent éreztem. Egyetlen pillanat alatt belém omlott az összes eltemetett érzés, rám szakadt a fél életem, a gyerekkorom, a sok visszautasítás, kudarc, a rideg szülők, az elhagyott szerelmek. Valóságos időutazásban volt részem egy bevásárlóközpont szűk és koszos klotyójában.

Más emberként jöttem ki onnan: értelmet nyert a semmitmondó szó, hogy áttétel. Egy héten belül megszakítottam a terápiát G.-vel. Tudomásul vette. Most pénzt gyűjtök, hogy valamennyire összekaparjam romba dőlt életemet, és ha egyenesbe jövök, keresek egy másik pszichológust. De ezúttal nőt, azt hiszem.

Galériánkból megismerheted azt a hat dolgot, amit minden nő megemlít terápiás helyzetben!