5 nő TED-előadása, amely elég tanulságos és inspiráló ahhoz, hogy akárhányszor újra meg akarjuk nézni
Be kell vallanom, hogy mosogatás közben általában TED-előadásokat szoktam hallgatni (amikor épp nem hangoskönyvet). És teregetés közben is. Vasalás közben nem, mert nem szoktam vasalni. Na, de értitek a lényeget: a TED előadásai között létezik néhány rendkívül inspiráló, hétköznapi helyzeteket teljesen új szemszögből megmutató beszéd is. Most azokat válogattuk ki a kedvenceink közül, amelyeket nők tartottak.
1. Három félelem, ami elfog minket, amikor a gyerekeinket kütyüzni látjuk – és a cáfolatuk (Sara DeWitt)
1) Egész nap egy helyben ülnek és nem mozognak. 2) A számítógépes játék elvonja a figyelmet a tanulástól. 3) A kütyüzés elidegeníti tőlem a gyerekemet. – Ez a három leggyakrabban előforduló érv a képernyőbámulás ellen, és a médiaszakértő mindegyikre ajánl megoldást. Persze ez még nem jelenti azt, hogy mostantól 0-24-ben kütyüzhet az egész család! Ám ha megnézzük a videót, talán kevésbé kell aggódunk a jelenség miatt.
2. A szépség nem minden, én már csak tudom, hiszen modell vagyok (Cameron Russell)
Ez az egyik legnézettebb videó a TEDx-előadások történetében, és nem véletlenül. A most 30 éves Cameron 2012-ben állt ki a pódiumra és mesélte el, mennyire tisztában van azzal, milyen kiváltságokat biztosít neki, hogy ő egy csinos, fiatal fehér nő.
„Ezek nem fényképek, amik rólam készültek. Ezek konstrukciók” – állítja, megmutatva, hogy mekkora a különbség a hétköznapi megjelenése és a profin előkészített, majd agyonretusált fotók között.
3. Egy éven keresztül a világ összes országából elolvastam egy-egy könyvet (Ann Morgan)
A blogger egy szép napon rájött, az angol-amerikai nyelvterületen túl is van élet, ezért elhatározta, hogy kiválaszt a világ minden országából egy-egy könyvet, ami ott jelent meg először és elolvassa. Nézzétek meg az inspiráló beszámolót a kísérletről! (És kattintsatok a blogra, hogy csekkoljátok, milyen magyar könyveket olvasott el.)
4. Félelem és méltóság (Al-Ghaoui Hesna)
A magyar újságíró-riporter még 2013-ban tartott előadást a TEDx Danubia konferencián (egy TED-től független rendezvényen), amelyben elmondja, hogyan győzte le a félelmet a háborús tudósításai során. Azt azért eláruljuk, hogy sehogy. A félelmet nem legyőzni kell, hanem használni.
5. A sebezhetőség hatalma (Brené Brown)
Ahhoz, hogy kapcsolatokat teremts, sebezhetővé kell magad tenned. Az lesz sikeres az emberi kapcsolatok megteremtésében, az intimitás megélésében, aki elég erős ahhoz, hogy vállalja, mit szeretne, s miként merjen kérni, számolva azzal, hogy elutasítják. Az előadás szinte minden mondatában magunkra ismerünk, érdemes végignézni!