Így teheti tönkre a párkapcsolatot a meddőség
„Magyarországon minden ötödik párt érint a meddőség. Nagy ilyenkor a bizonytalanság és a feszültség, ráadásul valósággal záporoznak az ismerősöktől, családtagoktól érkező kéretlen jótanácsok.
A szakember a páciensek leggyakrabban feltett kérdéseire válaszol a videókban, például, hogy egy bizonyos kor felett lehetséges-e a teherbeesés, milyen problémákat okoz a stressz, illetve hogyan lehet kikeveredni az önhibáztatás csapdájából. Szó esik arról is, hogy milyen hatással van a nehezített gyermekvállalás a párkapcsolatokra.
Soltész Krisztina több száz esetet kísért már végig, és tudja, hogy a fogantatásért zajló küzdelem során nemcsak a gyermekvállalás, hanem maga a kapcsolat jövője is a tét. „A meddőség az egyetlen olyan orvosi diagnózis, amely nem az egyén, hanem a pár diagnózisa. Ilyenkor bizonytalanná válik a jövőkép: lesz nekünk gyermekünk? Ha nem, akkor hogyan éljük le az életünket együtt? Felmerülhet az is, hogy érdemes-e egyáltalán közösen folytatni” - mondta el Soltész Krisztina.
A gyerekvállalással kapcsolatos problémák krónikus stresszhez vezethetnek, amely aztán hatással van a pár kapcsolatára, intim életére is. „A szexualitás is megváltozhat a frusztráció hatására. Az örömteli, játékos együttlétekből teljesítendő feladat válhat, amely ráadásul nem hozza meg a várt eredményt. A másik problémát a kommunikáció okozza, mert sokszor a pár tagjai teljesen másként dolgozzák fel a kudarcos helyzetet és másként is kell őket segíteni” - mondta a szakértő.
Soltész Krisztina gyakran tapasztalja, hogy míg a nők szeretnék megosztani az érzéseiket, addig a férfiak elzárkóznak, a munkába menekülnek, vagy a barátaik társaságában keresnek megnyugvást. Mindezt azért teszik, mert a biológiával szemben tehetetlenek, nem tudnak megoldást kínálni a problémára. „Ettől aztán a nőkben kialakulhat az az érzés, hogy egyedül maradtak a gondjaikkal, a férfi számára nem is fontos ez a téma. Egy pár megküzdése akkor lehet sikeres, ha úgy tudnak együttműködni, hogy az mindkettőjük számára előnyös legyen. Fontos, hogy a férfi meghallgassa a nőt, biztosítsa arról, hogy jó kezekben vannak, együtt csinálják végig ezt a folyamatot. Ugyanakkor az is lényeges, hogy nők megadják a párjuknak az elvonulás lehetőségét, azt, hogy nyugodtan rendezhessék gondolataikat. A problémák megelőzésében és orvoslásában segítséget tud nyújtani a témát ismerő pszichológus szakértő, mediátor vagy szükség esetén párkapcsolati terapeuta is” - tette hozzá Soltész Krisztina.